Ukrán kormányátalakítás – a Bankova utca rejtélye

2024. szeptember 04. 12:13

Somkuti Bálint írása az ukrajnai kormány radikális átalakulásáról.

2024. szeptember 04. 12:13
ZELENSZKIJ, Volodimir
Somkuti Bálint
Somkuti Bálint

Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

A Bank utca rejtélye: ezzel a címmel akár egy Agatha Christie regény is megjelenhetett volna, azonban ebben az esetben a kijelentés alatt az ukrán kormánynak a háború kitörése óta nem látott méretű átalakulása értendő. 

Mivel az ukrán elnöki hivatal Kijev fenti utcájában található, ezért nyugodtan hívhatnánk az ott zajló folyamatokat a kremlinológia mintájára a Bankova vagy Bank utcai elemzéseknek is. Ugyanis pontosan úgy, ahogy anno a szovjet rendszerben, a Kremlből érkező hírekkel kapcsolatban itt is csak találgatni tudunk. 

A tény azonban, hogy egyszerre ennyi fontos beosztásban lévő ember ember áll fel az ukrán kormányzatban, mindenképpen figyelemre méltó. A külügyminiszter, az igazságügyi miniszter, a környezetvédelmi és természeti erőforrások minisztere, az Ukrán Állami Vagyoni Alap vezetője, sőt a NABU, a korrupcióellenes ügynökség első igazgatóhelyettese, illetve az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes is beadta a lemondását. Szinte egyszerre.

Szép hosszú a lista. Egyesek egy mélyebb krízis előjelét látják a lemondáshullámban, amelyben egy részük a források szerint nem is önként történt, mások az egyik korábban nagy hatalmú oligarcha befolyásának csökkenését, az embereinek a lemondását látják a háttérben. Míg vannak olyan vélemények is, 

amik szerint semmi más nem történt, mint hogy Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője tovább erősítette amúgy sem gyenge befolyását

a tőle független szereplők eltávolításával.

Sőt azt sem lehet kizárni, hogy az elnöki iroda vezetője, illetve Zelenszkij elnök, akik korábban a szórakoztatóiparban dolgoztak együtt, egyfajta show-t csináltak azért, hogy eltereljék a frontról érkező hírekről a figyelmet, illetve Ukrajnát megint a figyelem középpontjába helyezzék. 

A híres politikai szatíra, a Wag the dog (magyarul Amikor a farok csóválja) képei rémlenek fel a hozzám hasonlóan cinikus gondolkodók számára, mert még az is elképzelhető, hogy egy színjáték nézői vagyunk. Különösen akkor igaz ez, ha a szintén meg nem erősített hírek szerint sokan közülük nem elhagyják a kormányzatot, hanem más pozícióba, magasabb helyre kerülnek.

De a folyamatnak van egy olyan olvasata is, hogy akár Zelenszkij elnök visszavonulása is elképzelhető, amelynek az elkészítését láthatjuk. Ebben az esetben elhárulnak a személyi akadályok az ukrajnai konfliktus tárgyalások útján történő rendezése elől. Legalábbis ukrán részről.

Hogy melyik verzió igaz, az csak napok hetek múlva fog kiderülni. Egy terhelés alatt álló szerkezet elemeinek mozgatása 

könnyen olyan hatásokat eredményezhet, amelyekre a változtatások kiagyalói még csak nem is gondoltak.

Azt, hogy az egy fokozódó nyomás alatt lévő ukrán társadalom hogyan reagálja le ezeket a nagy méretű változásokat, jelen helyzetben szinte lehetetlen kiszámítani. És ha már Agatha Christie: a brit versike szerint a patkó egy szög miatt veszett el. A folytatást mindenki ismeri. 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. szeptember 04. 17:06
Nomen est omen: Az ukrán elnöki hivatal a Bank utcában. Esetleg egy kis korrekció Bankárok utcájára?
bozso-az-ordog-es-annak-ugyvedje-69
2024. szeptember 04. 15:36 Szerkesztve
Ukrajnában a politikai káosz is megjelent. Ugyanis a parlament (ukránul Verhovna Rada) nem fogadta el Vitalij Koval (az Ukrajna Állami Vagyonkezelő Alapjának vezetője) és Irina Verescsuk (miniszterelnök-helyettes – Ukrajna ideiglenesen megszállt területeinek reintegrációjáért felelős minisztere) lemondását. Zelenszkij haverja Ruzslan Stefancsuk házelnök ebben a 2 esetben nem tudta összeszedni a kellő számú igen szavazatot az elfogadáshoz. Denis Maljuska igazságügy-minisztert valószínűleg Olga/Olha Sztefanyisina eddigi európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes váltja fel.
csoda
2024. szeptember 04. 15:11
Megerősíteném az előttem szólót- a kicsi Alex december óta már harmadik alkalommal találkozott Andrijjal, úgyhogy nem is kérdés, hogy az amcsi szponzorok a háttérből hogyan báboznak az ukrán vezetőkkel.
eljolesz
2024. szeptember 04. 14:14
A cinikus gondolkodó "elfelejtett" egy másik lehetséges okot is, még a Mandi is írt róla: ttps://mandiner.hu/kulfold/2024/08/alex-soros-visszatert-ukrajnaba-es-nem-is-akarkivel-talalkozott Aug. 27.-i a cikk, örülök, hogy segíthettem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!