Úgy tűnik, nagyon-nagyon meg kell őket verni ahhoz, hogy valamennyire hátrébb szoruljanak. Ha lassan is, de talán Nyugaton is megtanulják ezt.
(Nyitókép: AFP)
A XIX. század végén Törökországot hívták „Európa beteg emberének”, és aztán az összeomló Oszmán Birodalom által a Balkánon hagyott űr egy leendő világháborúnak ágyazott meg.
Egy tavalyi cikkében Nagy Márton ezt a kifejezést a mai Németországra alkalmazta, s mondhatjuk, hogy azóta a tünetek nem javultak.
Tudván, mi lett a legutóbbi „betegség” következménye, talán nem lenne hiábavaló a gyógyítást szakszerűbben elvégezni, mint száz évvel ezelőtt.
A brandenburgi választások, szervesen illeszkedve az előző két tartományi voksoláshoz (Szászország, Türingia), megerősítik a korábbi gyanúkat. Németországban komoly bajok vannak a demokráciával.
A parlamentáris rendszerek elveire (vagyis, hogy minden szavazat ugyanannyit ér, a polgárok véleményét az is köteles elfogadni, aki nem ért azzal egyet) fittyet hányva, a térség legerősebb pártját (a két helyen szorosan második, Türingiában pedig fölényesen első AfD-t) – és így szavazóit – tökéletesen negligálva
inkább összeállnak a legelképesztőbb és a népakaratot bizonyosan nem kifejező koalíciók,
mintsem hogy teret engedjenek a karanténba zárt új erőnek. (Nagy Britanniában az AfD-éhez hasonló támogatottsággal a Munkáspárt elsöprő diadalt aratott, és a „népakarat” diadalaként alakíthatott kormányt.) A szövetségi kabinetnek, a hárompárti „jelzőlámpa”-koalíciónak jelenleg országosan összesen nincs egyharmados támogatottsága, a brandenburgi „siker” után örömünnepet ülő SPD győztes szereplése dacára is alig 35 % jött össze, ami persze valóban elsöprő ahhoz képest, hogy a másik két keleti tartományban alig tornázták 10 % fölé magukat…
Vajon mekkora legitimációja van ezek után Scholz kancellárnak,
aki miniszterelnöki eskütételén kihagyta a szokásos zárómondatot, „Isten engem úgy segéljen!”, hát nem is segélte.
Ennyit a demokratikus felhatalmazásról.
Nem sokkal rózsásabb a helyzet, ha a gazdaságot nézzük; hogyan veszíti el pozíciót a német ipar, nem utolsósorban saját döntésének, az olcsó orosz energiahordozókról való lemondásnak köszönhetően.
A közbiztonság évek óta romlik;
szimbolikus, hogy a finomacél-feldolgozás fellegvárának számító, a városról elnevezett híres vágóeszközöket gyártó Solingenben késes terrortámadás történt a nyílt utcán; a női szépségre és vonzerőre utaló kölni immár a lányokat-asszonyokat sújtó szilveszteri erőszak jelzője lett.
A Zöldek hangzatos és kíméletlen környezet- és klímavédelme oda vezetett, hogy sorra nyitják újra a szénbányákat,
mintha visszazuhannának az ipari forradalom korába.
A legsúlyosabb merénylet pedig közös európai otthonunk ellen az volt, hogy a kizárólag belső szomszédokkal (a schengeni övezetnek a nem EU-s Svájc is tagja) bíró németek körbe lezárták a határaikat, kis túlzással belső vasfüggönyt húzva maguk és Európa közé. Miközben minket gáncsolnak, amikor a külső vonalakat védjük, ők
csináltak egy enklávét a „Wir schaffen das” lózungjának romjain.
Azt gondolom, a fenti vádpontok töredékéért itt állnának sorban a Kossuth téren az Európai Unió felháborodott küldöttségei, úgyhogy mi is meneszthetnénk egy parlamenti tényfeltáró delegációt (vagy vizsgálóbizottságot) Berlinbe, aggódva a jogállamiságért, a rendért, a biztonságos jövőért, az uniós értékekért, ahol
Kocsis Máté és Toroczkai László egy kicsit felkérdezné a németeket, mielőtt összeomlik minden.
Sajnos a megannyi botrányos történés és a népakarat látványos kinyilvánítása dacára a németek továbbra is ott tartanak, hogy a legerősebb és leglátványosabban feltörekvő pártokat szimplán leszélsőségesezik, a maguk erkölcsi normája szerint ezzel megoldva a válságot. Csakhogy az az ideológia, irányzat, amely mögött 40-50 %-nyi ember áll (az AfD mellett az ugyancsak rendszeren kívüli BSW, a hajdan az egykori kelet-német állampártba belépő, mozgalmát saját magáról elnevező Sahra Wagenknecht szövetsége is bőven 10 % fölött van),
fogalmilag nem lehet szélsőség, mert az ugyanis a mainstreamtől (divattól, középúttól) a legtávolabb lévőkre utal. 40-50 %-nyi polgár már maga a fősodor.
S ha innen nézzük, a társadalmi támogatottságukat teljesen felélő Zöldek számítanak immár szélsőségnek. Nem is olyan eretnekség ez, ha belegondolunk, hogy a berlini koalíció bezáratta az atomerőműveket, hogy helyette kőszenet használjon, és támogatja az oroszellenes háborút, akár fegyverszállítással is.
Nem tudok elképzelni szélsőségesebb német politikát a Moszkva felé elindítandó tankokon gondolkodó miniszterek ténykedésénél.
Az elmúlt évtizedekben a balosok elérték, hogy a közbeszéd a politikában, kultúrában, gazdaságban az ő nézeteiket tekinti mérvadónak, jóllehet többségi támogatás nincsen mögöttük, és az emberek gondolkodásától, életvitelétől nagyon idegen mindaz, amit képviselnek. Sajnos a gazdasági, pénzügyi vagy éppenséggel kulturális csúcspozíciókban (sehol sem a népakarattól legitimálva) ők ülnek,
így minden eszközük megvan ahhoz, hogy a kisebbségből mainstreamet csináljanak.
Úgy fest, ezek a harmincegypár százalékok nem elegendőek; nagyon-nagyon meg kell őket verni ahhoz, hogy valamennyire hátrébb szoruljanak. Ha lassan is, de talán Nyugaton is megtanulják ezt. Ha nem, abba a beteg ember bele fog halni. Ami minket annyiban érint, hogy magukkal fognak rántani bennünket is.
***
Kapcsolódó vélemény
Mandiner
A német határzár története mint cseppben a tenger mutatja: ha nem vigyázunk, az Európai Unió legrosszabb tulajdonságai felfalják a legjobbakat.
Ezt is ajánljuk a témában
Amit most Németország tesz, az mélyen antidemokratikus, sérti az EU értékeit – nekik járna büntetés, nem pedig az Európa külső határait védő magyaroknak.
Kiemelkedő az oktatás színvonala és kedvező az üzleti környezet.
A Die Welt tudósítása szerint „autokrata” a kormányfő, de „szembetűnő a jólét”, „jó a képzési rendszer” és világszínvonalú az innováció. A helyzet több mint érthetetlen tehát. Francesca Rivafinoli írása.
Politikai eszközökkel támadják Magyarországot.
Szép kis történelmi párhuzamot vezet le Ulf Kristersson, de az valahogy kimaradt belőle, hogy Ukrajna mit tett a Barátság vezetékkel.
A német acélipar történelmi válságban van. A helyzet megoldására Berlinnek is a keleti nyitás lehet az utolsó esélye – épp az a stratégia, amelyet Orbán Viktor évekkel ezelőtt meghirdetett.
Olyan listákat vezet Svédország, melyeken senki sem akar első lenni. Varga Mátyás Zsolt írása.
A Tisza Párt titkos programjának az elemei 2014 óta megtalálhatóak a baloldali pártok programjaiban.
Az idei gyengélkedés után jövőre már elkezdődhet a gazdaság újbóli fellendülése. Az Equilor Befektetési Zrt. csütörtöki sajtóeseményén mutatták be a legfrissebb előrejelzéseket, amely fordulatot hozhat a hazai teljesítményben.
