A fenti történet mindössze egy hónappal az után történt, hogy az izraeli belső elhárítás és a rendőrség bejelentette: az iráni titkosszolgálat azzal bízta meg a 21 éves Elimelech Sternt, hogy kriptopénzért cserébe fenyegessen meg izraeli állampolgárokat (nyilván olyanokat, akikkel korábban már felvette az iráni titkosszolgálat a kapcsolatot). Többek között egy levágott állatfejet kellett volna eljuttatnia valakinek.
Sternt arra is megkérték, hogy csináljon erdőtüzet, és öljön meg valakit, de ezt nem teljesítette.
A vallásos zsidó, aki csak úgy besétált az iráni követségre
2014-ben ennél is meglepőbb történet került a sajtóba: egy ultravallásos izraeli zsidó, Jicak Bergel maga vette fel a kapcsolatot az irániakkal Berlinben, mivel ellene volt Izrael létezésének.
Itt némi magyarázatként tisztázni kell, hogy Bergel az anticionista vallásos zsidóság szélsőséges csoportjához tartozott, akik vallási okokból utasítják el Izrael létezését. Bergel persze ennél tovább ment: maga vetette fel, hogy kémkedne Iránnak, és azt is közölte, hogy