Hoppá: az oroszok bejelentették, így oldanák meg az évtizedes konfliktust

2024. szeptember 30. 21:06

Lavrov közölte: nyitottak a kompromisszumra.

2024. szeptember 30. 21:06
Szergej Lavrov

Nyitókép: Alexander Zemlianichenko / POOL / AFP

Oroszország nyitott egy olyan kompromisszumra, amely lehetővé tenné, hogy csapataik elhagyják Grúzia Moszkva által támogatott szakadár régióit – állította az ország vezető diplomatája. Szergej Lavrov külügyminiszter vasárnap a New York-i ENSZ-közgyűlésen tartott sajtótájékoztatóján ragaszkodott ahhoz, hogy lehetséges a megállapodás a dél-kaukázusi országban évtizedek óta tartó patthelyzet megoldásáról. 

A Politico szerint Grúzia egyre inkább tekintélyelvű kormánya az elmúlt években szorosabb kapcsolatokra törekedett Moszkvával, miközben a Nyugattal való kapcsolatok megromlottak „a demokratikus ellenzék és a civil társadalom elleni fellépés következtében”. Mindez annak ellenére történt, hogy Moszkva 2008-ban inváziót indított, amelynek következtében Grúzia területének mintegy ötöde az orosz erők és megbízottjaik ellenőrzése alá került Abháziában és Dél-Oszétiában.

„Azt mondták, hogy történelmi megbékélést akarnak”

 – mondta Lavrov a kormányzó Grúz Álom pártról. „Hogy ez a megbékélés milyen formában valósul meg, azt Abházia és Dél-Oszétia államának kell eldöntenie [...] Ha minden oldalról érdeklődés mutatkozik e kapcsolatok normalizálása iránt [...] készek vagyunk segíteni”.

Kakha Kaladze, az Inter Milan korábbi labdarúgója, aki jelenleg a Grúz Álom párt polgármestere Tbilisziben, később vasárnap reagált a megjegyzésekre, és üdvözölte Moszkva minden ilyen lépését.

 

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2024. október 01. 09:40
Megszabadulnának Dzsugasvilitől!
Bodzay
2024. szeptember 30. 22:54
Ukrajnai kompromisszum is lehetne, akár többféle, ha hagynák kívülről.
Csigorin
2024. szeptember 30. 21:32
itt az ellenpelda ukrajna fele, hogy akik normalisan allnak a viszonyhoz, azok kaphatnak gesztusokat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!