Cernobbio Fórum: míg Orbán a békét sürgeti, Zelenszkij még több fegyvert akar

2024. szeptember 07. 10:25

A magyar miniszterelnök elsősorban a kommunikáció hiányát kifogásolta.

2024. szeptember 07. 10:25

Nyitókép: Orbán Viktor a Cernobbio Fórumon 2024. szeptember 6-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Idén ötvenedik alkalommal rendezik meg szeptember 6. és 8. között az észak-olaszországi Comói-tó partján, Cernobbióban a világ egyik legrangosabb nemzetközi konferenciáját, ahol Orbán Viktor magyar miniszterelnök is beszédet mondott pénteken, ahogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is. A meghívottak között természetesen ott van az olasz kormányfő Giorgia Meloni, de részt vesz a fórumon az azeri elnök, Ilham Aliyev is. 

Ezt is ajánljuk a témában

A Cernobbio (más néven Ambrosetti) Fórum néven is ismert összejövetelre a világ minden tájáról érkeznek a politikai, tudományos, intézményi és üzleti élet magas szintű előadói. 

A fórum 1975 óta ad lehetőséget a világ mai és holnapi legfontosabb kérdéseinek megvitatására.

Ahogy a Világgazdaság felhívta a figyelmet, a tanácskozás jelentőségét jelzi, hogy az egyik legfőbb olasz nemzeti szimbólum, a Frecce Tricolori, az olasz légierő műrepülő köteléke is bemutatót tart.

A nagy múltra tekintő fórumon olyan személyek tartottak korábban előadást, mint az egykori Fiat-vezér Gianni Agnelli, a palesztin Jasszer Arafat, a volt izreali miniszterelnök Simon Perez, II. Albert monacói herceg, Kofi Annan ENSZ-főtitkár, valamint Ferenc pápa. 

A mostani alkalommal összesen 27 ország képviselteti magát Cernobbio-ban. Az előadások általában zárt ajtók mögött hangzanak el, ám egyes beszédeknek – így most Orbán Viktorénak – biztosítják a nyilvánosságot.

Tavaly magyar részről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója vett részt a fórumon, már akkor egyértelművé téve magyar kormány álláspontját, miszerint nemet mondunk a migrációra, a genderideológiára és a háborúra. Az európai vezetésnek szerinte ezekre a problémákra kellene koncentrálnia, ha pedig nem teszi, új vezetőkre van szükség.

Versenyképesség és béke 

A magyar miniszterelnök idei előadásán Európa versenyképességéről és a béke elérésének lehetőségéről is beszélt a fórumon. Bejelentette, hogy novemberben az EU tagállami vezetőivel szeretne tető alá hozni egy versenyképességi paktumot.

Ezt is ajánljuk a témában

Mint kifejtette, a versenyképesség erősítésével kapcsolatban három fő problémával állunk szemben. Az egyik, hogy a jelenlegi zöld megállapodás szembemegy az üzleti logikával, ezért ezt újra kell gondolni. A másik a bürokrácia. Ahogy rámutatott, ha az emberek szeretnének versenyképesebbek lenni, akkor sokkal egyszerűbb eljárásokra és kevesebb bürokráciára van szükségünk. A harmadik pedig a befektetési környezet vonzóbbá tétele, mert jelenleg ott tartunk, hogy még az európai cégek is az unión kívül fektetnek be.

A kommunikáció hiánya

Orbán aláhúzta, hogy a háború és a versenyképesség nagyban összefügg. Az orosz-ukrán háború kapcsán kijelentette: ha arra várunk, hogy legyen egy béketerv, amelyet mindkét fél elfogad, sosem lesz béke. 

Először tehát nem béketerv kell, hanem a tűzszünet.

De még ezt is meg kell előznie a kommunikációnak, ez az első lépés. Ha nincs kommunikáció a harcoló felek között, az nagy baj – most nincs ilyen Oroszországgal – jegyezte meg. Mint mondta ezért ment el Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba, de az első két városban nem érték jó élmények. „Egyik fél sem akarja a békét, ezt tapasztaltam Kijevben és Moszkvában, azt hiszik, az idő nekik dolgozik” – idézte fel.

A kimaradás lehetősége

A másik komoly kérdés Orbán szerint a migráció, ami egyre jobban szétzilálja az uniót. Hangsúlyozta: nekünk nem az a problémánk, hogyan éljünk együtt a migránsokkal, hanem az, hogyan ne engedjük be őket az országunkba. Ez két különböző kérdés és nem lehet a két különböző nehézséget ugyanazzal a politikai eszközzel kezelni.

Tehát sokkal jobb lenne a migrációval kapcsolatban, ha kimaradási lehetőséget biztosítanának azoknak az országoknak, amelyek nem szeretnék követni a közös migrációs politikát. Sokkal jobb lenne, mint arra kényszeríteni őket, hogy összefogjanak és ezáltal az egész európai struktúrát szétfeszítsék a konfliktusok”

 – fejtette ki Orbán Viktor. 

A miniszterelnök később újságírók előtt elmondta: az előző Európai Bizottságnak nem sikerült megállítani a háborút, a versenyképesség hanyatlását és a migrációt sem.
Ennek ellenére a brüsszeli elit úgy döntött, hogy alapvetően ugyanezt a bizottságot hozza létre, és ez nem jó. Hozzátette: bízik abban, hogy az emberek képesek megváltozni, és képesek jobb teljesítményt nyújtani, ezért igyekszik támogatni a bizottságot, amennyire csak lehet. 

De racionális ember lévén, azt hiszem, elhanyagoltuk a választók változás iránti vágyát” 

– fogalmazott a kormányfő.

Zelenszkij megint több fegyvert akar

A magyar kormányfő délelőtti előadását követően este felszólalt a fórumon Volodimir Zelenszkij is, és bár szóba hozta a béketárgyalásokat, beszédének fő hangsúlya az volt, hogy a nyugati országok segítsék Ukrajnát a nagy hatótávolságú csapásmérő képesség kialakításában, azaz küldjenek nekik olyan fegyvereket, melyekkel mélyebb orosz területeke is csapást tudnak mérni.

Zelenszkij nem kertelt amikor kijelentette: Ukrajna önvédelemből lövi Oroszország területét, azzal a céllal, hogy erősebb tárgyalási pozíciójuk legyen arra az időre, amikor asztalhoz ülhetnek az oroszokkal. 
 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. szeptember 08. 08:08
A potrohos tolvaj,mint békeharcos... 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂
herden100
2024. szeptember 07. 15:18
Zselé! Zselé! Nem érted, hogy miért volt Holokauszt. 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
Skywalker_bp
2024. szeptember 07. 15:01
Bréking ❗️❗️❗️ Az alábbi részlet egy index által lehozott Kóczián írásból való. “Mindig kommunikációról meg kampányról beszélünk, meg Kubatov-listáról, mintha az egy csodaszer lenne. De ezek nem önmagukban csodaszerek. Egy kontextus alapján segítenek. Az új helyzetben lehet, hogy másfajta kormányzásra lenne szükség, tartalmilag másra. Lehet, hogy csak egy „B csapatot” kell felállítani, amely másképp szemléli a világot. De ehhez valakinek ki kellene mondania, hogy új helyzet van. Az a nehéz ebben, hogy aki egy sikeres kampányt csinál, az a következő Orbán-kormányban is előkelő pozícióból nézheti és befolyásolhatja a világ történéseit. Ki-ki a maga szintjén. A bent lévőknek nem érdeke, hogy kimondják: a helyzet új, másképp kell hozzáállni, s ehhez új csapat vagy vérfrissítés is kell. Inkább abban érdekeltek, hogy a szokásos verklin zenéljenek tovább, és a megszokott kottát használják. Ha másképp kellene zenélni, ha ez az igazság, akkor 2026-ban a Orbán-kormány elveszíti a választást.
merpes
2024. szeptember 07. 14:59
orbánnak teli a zsebe milliárdokkal = " B É K E " . . . . vagy pontosabban " nyugodjon békében . . . !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!