De miről is szól az egész ügy? Nézzük!
Enoch Burke-ot 2022 júniusában felfüggesztették munkahelyén, az anglikán fenntartású Wilson's Hospital Schoolban, majd a bíróság augusztus végén úgy döntött, hogy nem léphet az iskola területére.
Mindennek oka az volt, hogy
Burke nem volt hajlandó elfogadni egy egy transzneművé vált fiú diák követelését, miszerint ezentúl tartsák nőnek és használják rá az „ők” névmást.
Enoch Burke félbeszakított egy iskolai istentiszteletet, kifogásolva, hogy az iskola behódolt a diáknak és elismeri a diák „tranzícióját” (azaz azt, hogy ezentúl lánynak képzeli magát). A tanár ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak. Később Burke üldözte az igazgatót is, magyarázatot követelve a hagyományos keresztény tanítással összeegyeztethetetlen lépésért.
Ezután felfüggesztették a fegyelmi vizsgálatig. Mivel Burke felfüggesztése idején is többször bement munkahelyére, az iskola területére, az iskola ideiglenes intézkedést kért a bíróságtól, ami elrendelte, hogy a tanár tartsa magát távol az iskolától.
Burke állítólag 2022. szeptember elsején megsértette a rendelkezést, amiért az iskola újra bírósághoz fordult, hogy tartassák be vele a végzést. Másnap Burke nem jelent meg a bíróságon, és a bíró elrendelte a letartóztatását. 2022. szeptember 5-én Burke-ot letartóztatták, miután a felszólítás ellenére újra belépett az iskola területére. Szeptember 7-én a Legfelsőbb Bíróság elutasította fellebbezését. Majd a bíró további egy hétre előzetes letartóztatásba helyezte Írország egyik leghírhedtebb börtönében, a Mountjoyban, és előírta számára a perköltségek megtérítését.
Enoch Burke azt nyilatkozta, hogy
szívesebben marad börtönben száz évig, mintsem hogy betartsa a bírósági ítéletet.
Hozzátette: a transzneműség ellentmond a Szentírásnak, márpedig ő csak Istennek hajlandó engedelmeskedni.
2022. október 4-én Burke fellebbezést nyújtott be a fellebbviteli bírósághoz az eltiltás ellen, és olyan végzést kért, amely véget vet a fizetett adminisztratív szabadságának (azaz a felfüggesztésnek), az iskolai fegyelmi eljárásnak, és megtiltja az állásából való elbocsátást.
Később, 2022. december 13-án Enoch Burke a börtönből virtuálisan csatlakozott a tárgyalásához, amin megint megtagadta a távol tartási végzésnek való engedelmeskedést, és azt kérte a bírótól, hogy engedjék el, mert ő „nem tolvaj, gyilkos vagy drogkereskedő”, és csak a transzneműséggel kapcsolatos nézetei miatt került rács mögé. A bíró megtagadta a tanár kérését.
2022. december 21-én, amikor az iskola zárva volt a karácsonyi ünnepek miatt, Burke-et kiengedték a börtönből, és tájékoztatták, hogy szabad marad, hacsak nem sérti meg a hatályos rendelkezéseket.
A bíró szerint „nehéz volt elkerülni azt a következtetést, hogy Burke úr saját céljaira használja ki a bebörtönzést”,
és hogy „Burke úr cselekedeteinek egyetlen elfogadható értelmezése az, hogy bizonyos előnyöket lát a börtönbüntetése folytatásában”.
2023. január 5-én és 6-án Burke újra megjelent az iskolában. Január 19-án újabb tárgyalás következett. 20-án pedig Burke-öt elbocsátották állásából. Burke 2023. január 24-én kétszer is bement az iskola területére, és a közrendről szóló törvény értelmében letartóztatták. Erre a bíróság 700 eurós bírságot szabott ki rá arra az esetre, ha újra megjelenik az iskola területén.
Ezt küvetően, 2023. március 7-én a Fellebbviteli Bíróság ítéletet hozott Enoch Burke ügyében. A családtagokat – Ammit, Simeont, Isaacot, Seant, Martinát – és Enochot kizárták a bíróságról, mert megzavarták a bírót, amikor megpróbálta felolvasni az ítéletet. Simeont később még el is ítélték ezért.
2023. augusztus 28-án, a 2023/2024-es tanév első napján Burke újra visszatért a Wilson's Hospital Schoolba, és az iskola folyosóján tiltakozott. Akkor 140 000 eurós pénzbírságot kellett fizetnie a bírósági határozatok megszegése miatt. 2023 szeptemberében előzetes letartóztatásba helyezték, mert nem teljesítette az iskolától való távolmaradásra vonatkozó bírósági határozatot.
Mivel Burke továbbra is ragaszkodott álláspontjához, a bíró úgy határozott, hogy börtönben marad.
Ezután a tanár elvesztette az Irish Independent elleni rágalmazási perét.
2024. szeptember 2-án Enoch Buke-ot harmadszor is börtönbe zárták, mert megsértette a Legfelsőbb Bíróság azon végzését, hogy távol maradjon attól az iskolától, ahol korábban dolgozott.