A kulturális megmaradás luxusa

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

„Van ez az Északi-Szentinel-sziget, azon élnek a szentinelézek – ez, lássuk be, eddig nem túl meglepő és nem is túl izgalmas. Ez eddig körülbelül annyira meglepő, izgalmas és intellektuális, mint egy Magyar Péter-élőzés a Facebookon.
Igen ám, de ezek a szentinelézek az agresszív kis hülyével szemben mégis megérdemlik a figyelmünket, sőt, nagyon is megérdemlik!

Ők ugyanis úgy döntöttek, hogy megmaradnak az ősközösség korában, és egészen egyszerűen nem hajlandóak tudomást venni a civilizációról, a huszonegyedik századról.

Nem kis küldetés ez, nem akármilyen elhatározás és elszánás.

Már csak azért sem, mert a szentinelézek szigete, az Északi-Szentinel-sziget az Andamán- és Nikobár-szigetcsoport része, található a Bengáli-öbölben, közigazgatásilag Indiához tartozik. A szigetcsoport fővárosa Port Blair, egy nagyjából százezres város, egy mai százezres város minden létező ismérvével. Eszerint az emberek ott autókkal és motorokkal közlekednek, áruházakban és piacokon vásárolnak, nyomkodják az okostelefonjaikat, bemennek a hivatalba dolgozni, ezért pénzt kapnak, igénybe vesznek banki szolgáltatásokat, s azon sem lepődnék meg, ha néhány derék Port Blair-i polgár bitcoinbányászattal lenne elfoglalva.

Na most tőlük nagyjából ötven (50!) kilométerre található az Északi-Szentinel-sziget, amelynek lakói halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak, fogalmuk sincsen telefonról, internetről és bitcoinról, ellenben ismerik a tüzet és az íjat.

Ősközösségben élnek, és senkit, ismétlem, senkit nem engednek be a szigetükre, soha, senkit nem fogadnak maguk közé. Aki mégis ilyesmivel próbálkozott, azt megölték.”