Biden érzelmes búcsúja: Ígérem, én leszek a Harris-Walz kampány legnagyobb támogatója!
Az elnök képletesen átadta a stafétát a novemberi választások előtt.
Az új amerikai javaslatot Joe Biden amerikai elnök Egyiptommal és Katarral együttműködve szövegezte meg.
Nyitókép: MICHAEL KAPPELER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után a médiának adott hétfői nyilatkozatában bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára, hogy Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura, s most ezt az iszlamista Hamász terrorszervezetnek is meg kell tennie.
Az új amerikai javaslatot Joe Biden amerikai elnök Egyiptommal és Katarral együttműködve szövegezte meg.
A vele folytatott eredményes találkozó után Netanjahu megerősítette, hogy Izrael jóváhagyja ezt a közvetítői egyezményt – mondta Blinken. „Most a Hamásznak kell ugyanezt megtennie” – tette hozzá.
„Azután a következő napokban találkoznak a felek, hogy megállapodjanak az alku végrehajtásával kapcsolatban. Ezek még mindig bonyolult, és nehéz döntéseket igénylő kérdések” – hangsúlyozta. ”Itt és az egész térségben érezni ez egyezmény létrehozásának sürgősségét, hogy az a lehető leghamarabb megtörténjen. Az Egyesült Államok elkötelezte magát amellett, hogy ezt tegye, mégpedig, hogy ezt most tegye meg„ – közölte Blinken.
Hozzátette, hogy az izraeli látogatás után Egyiptomban és Katarban folytatja útját, hogy erőfeszítéseket tegyen az alku megszületéséért. Netanjahu azt mondta Blinken nyilatkozata után, hogy az Egyesült Államok és Izrael közös erőfeszítéseket tesz
a maximális számú élő túsz szabadon bocsátásáért már az ügylet első szakaszában”.
A Hamász vasárnap este visszautasította az amerikai áthidaló javaslatot. Nyilatkozatukban azzal vádolták Netanjahut, hogy „új feltételeket és követeléseket támaszt”, hogy meghiúsítsa a tárgyalásokat és meghosszabbítsa a gázai háborút.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Az elnök képletesen átadta a stafétát a novemberi választások előtt.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Teherán mintegy kétszáz rakétát lőtt ki legutóbb Izraelre, ezzel lényegében lezárta válaszcsapásának kötelezettségét – véli Sayfo Omar.
Izraeli források szerint a bejrúti célpont Szafieddin lehetett, akit a Hezbollah következő vezetőjének tartanak.
„Két területen Irán még békeidőben is a válság peremén táncol” – írta Robert C. Castel.