Szijjártó Péter a Tranziton: „Továbbra is van szuverén külpolitikánk”

2024. augusztus 24. 10:41

Előadást tartott Szijjártó Péter külügyminiszter a tihanyi Tranziton. Összefoglaló!

2024. augusztus 24. 10:41

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Hol a helyünk? – Magyarország külpolitikai mozgástere címmel tartott előadást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tihanyban. Szijjártó Péter az előadását azzal kezdte, hogy kijelentette: a külpolitika konfliktusos területté vált.

„Még mindig van mozgástere a magyar külpolitikai stratégiának, sőt ez a mozgástér egyre bővül”

 – jelentette ki, majd hozzátette: „továbbra is van szuverén külpolitikánk.”

Elmondta: a világ egy év alatt még veszélyesebb hely lett. „Az európai kontinens biztonsági helyzete súlyosan romlott” – jelentette ki. Példaként említette az orosz-ukrán háborút, valamint azt, hogy az illegális migránsok továbbra is ostromolják Európa határait. 

Arra is rámutatott, hogy a kontinensen egy ritkán elemzett „demokrácia deficit jött létre.” 

„A demokratikus berendezkedés súlyos válságba került” 

– jelentette ki. 

A külügyminiszter szerint a válság annak köszönhető, hogy „diktatorikus hegemóniára” törnek a szélsőséges liberálisok, és erre a legválogatottabb eszközöket használnak: jogi eszközöket, megbélyegzést és gazdasági eszközöket. Ezek mellett megjelent a fizikai megsemmisítés veszélye – mondta Szijjártó Péter, aki példaként a RobertFico elleni merényletet említette. „Mivel konzervatív békepárti miniszterelnök ellen történt, a felháborodás foka le volt csavarva” – mondta a gyilkossági kísérletre adott nemzetközi reakcióról.  „Aki nem hajlandó belesimulni a liberális mainstreambe azt akár meg is semmisíthetik” – tette hozzá. 

Célkeresztben a szuverenitás 

„Durva törekvés van a transz-atlanti világban az uniformizálásra” – jelentett ki. A külügyminiszter elmondta: a feladatunk magyar nemzeti érdek érvényesítése a világban, és nem a világ érdekeinek érvényesítése Magyarországon. Szerinte ma ez szembe megy a mainstreammel.

Az európai országok külpolitikája kimerül Brüsszel követésében – tette hozzá. A jelenlegi időszakot poszt-szuverén korszaknak nevezte: az uralkodó ideológia szerint lejárt a nemzetek szuverenitásának az ideje, és csak a szélsőséges liberalizmus működik. 

„Ebben a helyzetben kell bátornak lenni, intellektuálisan szabadnak maradni, nem elfogadni a poszt-szuverén maszlagot. Van értelme kitartani, van értelme küzdeni azért, hogy a szuverenitás megmaradjon” – mondta Szijjártó Péter.

Elmondta: a szuverenitás az egyetlen sikeres út és ha a szuverenitás elveszik, akkor hosszútávon mindent elveszt Magyarország. 

Szerinte ez nem politikai kérdés. 

Milyen kihívások jönnek?

A külügyminiszter elmondta: arra kell felkészülni, hogy négy szempontból fogják támadni Magyarország biztonságát. Ez a négy terület: a politikai, fizikai, energetikai és gazdasági biztonság.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarorszég egyik legjelentősebb erőforrása: az egyedi politikai stabilitása. Ezt veszélyeztetik a brüsszeli eljárások.

A fizikai biztonsággal kapcsolatban elmondta: a nyugati szövetségesek továbbra is próbálják belenyomni az országot háborúba. 

Kijelentette: „Magyarország az utolsó akadálya a háborús pszichózisnak.”

Szerinte a magyar békemisszió példát mutatott arra, hogy még mindig ott van az esély arra, hogy a tárgyalóasztalnál véget érhet a háború, és megjegyezte, hogy egyre többen ülnek le tárgyalni mindkét féllel. Kijelentette: szeptemberben és októberben meg fog nőni a nyomás, hogy adja fel a kormány a békepolitikát, mert Európa attól fél, hogy hamarosan visszajöhet Trump. 

Az energiapolitikával kapcsolatosan kijelentette: Európa képmutató, hiszen India oroszoktól, az EU pedig pedig Indiától veszi meg az olajat. Az Északi Áramlat felrobbantását a külügyminiszter terrortámadásnak nevezte, és hozzátette: ha egy állam is részt vett ebben, az akkor állami terrorizmus. 

„A következő időszak is kőkemény lesz, a szuverenitásunkat továbbra is támadások fogják érni” 

– jelentette ki. Majd hozzátette: minden támadás kivédése növeli a magyar külpolitika mozgásterét. 

 

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 248 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. augusztus 25. 06:13
A kommunista Kína lábtörlője lett az ország,a KGB előretolt bástyája a magyar külügy…köszi,Robokuty! 🤮🤮🤮
2024. augusztus 24. 22:10 Szerkesztve
A bevart seggel babot evő B_kanya és a dedós rocktoberi-2 kedvéért: Lenin és Orvbán között annyi a különbség, hogy Orvbán már 15. éve ígér békét és kenyeret viszont földet azt nem, mivel az az általa megbízott területi integrátoroknak jár. A Lenin a pétervári bolsevik hatalom átvétel után a hazai, az oroszországi külföldi burzsoáziának és a nyugatnak hadat üzent. Mintha a történelem ismételné magát csak a Karmelitában.
files32
2024. augusztus 24. 16:48
Győrffy Balázst IS vitte magával.
VeressZoltán
2024. augusztus 24. 16:47
Megjelentetek komcsilipsik? Csúszómászó, hazug, takonygerincű férgek! Amibe csak lehet, belerondítatok, meztelencsiga szerű jellemetek próbáljátok kivetíteni tisztességes emberekre. Több 100 milliós emberáldozatot követelő izmusaitokat /komcsi=fasiszta/ próbáljátok életben tartani, sajnos sikerekkel, /ukrán proxi háború, stb./ romboljátok az európai gazdaságot, ölitek, pusztítjátok az európai keresztény identitást a normalitás tagadásával, különböző, a természeti törvényeket negáló idiótaságaitokkal, a lakosságcserével, a kereszténységgel szembeni intoleranciával, s még létezésetekkel is, ami eleve igazságtalan, de ahogyan a Sátánt is kénytelenek vagyunk 'kerülgetni', titeket is el kell szenvedjünk, bár szívesen, minden hiányérzet nélkül tudnánk élni nélkületek! Egyszer talán megéljük, hogy végképp eltűntök!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!