Tilos lesz a tűzijáték szilveszterkor a Belvárosban!
Petárdázni pedig az év egyetlen napján sem lehet.
Carles Puigdemont jött, beszédet mondott, majd visszament. A hatóságok pedig végignézték.
Nyitókép: Puigdemont beszédet tart hívei előtt Barcelonában. Fotó: Adria Puig / ANADOLU / Anadolu via AFP
Visszatért Belgiumba a körözés alatt álló Carles Puigdemont volt katalán elnök, a 2017-es függetlenségi népszavazás vezéralakja, akit elvileg le kellett volna tartóztatnia a helyi rendőrségnek, miután Barcelonába utazott, hogy részt vegyen a katalán regionális parlament csütörtöki alakuló ülésén.
Puigdemont az ülést megelőzően még fel is szólalt több ezer támogatója előtt, majd nyomtalanul eltűnt a színfalak mögött.
Pedig a katalán regionális rendőrség (Mossos d'Esquadra) nagy erőkkel készült arra, hogy elfogja a szeparatista vezetőt: lezárta a tartományi parlamenthez vezető utakat, amelynek még bejáratát is ellenőrzése alá vonta. Puigdemont ígérete ellenére végül nem vett részt az ülésen, de a rendőrség így sem tudta elkapni, hiába állított fel ellenőrző pontokat Barcelona kivezetői útjain.
Mindez ez pedig hatalmas presztízsveszteséget okozott a katalán rendfenntartóknak, főleg miután az is kiderült, hogy végül közülük kellett letartóztaztatni három tisztet, akik a gyanú szerint segítették a hét éve belgiumi emigrációban élő Puigdemontot a szökésben.
A spanyol közszolgálati adó internetes kiadásának cikke szerint a rendőrségi szakszervezetek is szégyenletesnek tartják, hogy a volt elnököt annak ellenére sem sikerült elkapni, hogy előre bejelentette érkezését.
A legnagyobb ellenzéki erő, a Néppárt (Partido Popular) elnöke, Alberto Núnez Feijóo az esetet követően magyarázatot követelt Pedro Sanchez miniszterelnöktől és a belügyminiszter valamint a titkosszolgálatokért felelős védelmi miniszter menesztésére szólította fel a baloldali kormányfőt.
Puigdemot most a belgiumi Waterloo-ból jelentkezett be egy videóban, amelyben felháborodását fejezte ki, amiért nem volt lehetősége megjelenni a parlamentben. Jelezte ugyanakkor hogy
soha nem akarta feladni magát egy olyan igazságügyi hatóságnak, amely szerinte nem illetékes a felelősségére vonásukban, és nem is érdekelt abban, hogy igazságot szolgáltasson.
Ehelyett csak politizál.
Puigdemonttal szemben a 2017-ben, alkotmányellenesen megtartott függetlenségi népszavazás, majd az annak nyomán elfogadott katalán függetlenségi nyilatkozat miatt emeltek vádat, alkotmányos rend elleni zendülés és hűtlen kezelés miatt.
A baloldali többségű spanyol parlament idén május végén azonban elfogadta a szeparatista katalán politikusok és aktivisták számára közkegyelmet biztosító, hatalmas felháborodást kiváltó amnesztiatörvényt.
Pedro Sanchez a törvényjavaslat benyújtásának ígéretével nyerte el az alsóházba bejutott katalán szeparatista pártok támogatását, hogy végül újra kormányfővé válasszák. A javaslatot végül át tudták verni a parlamenten, csakhogy a spanyol legfelsőbb bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Puigdemont esetében a hűtlen kezelésre nem lehet alkalmazni az amnesztiát, ezért vele szemben érvényben maradt az elfogatóparancs. Ezért volt hazárdjáték számára, hogy újra spanyol földre lépjen.