Nyitókép: Ivan Krasztev Bremenben tart előadást 2023. december 16-án / fotó: Focke Strangmann/dpa Picture-Alliance via AFP
A Die Zeit az EP-választások után, annak eredményeinek ismeretében az európai politikai ideológiai irányairól kérdezte a liberális bolgár politológust. Ivan Krasztev a jobboldal üzeneteinek sikerére, illetve a baloldal narratíváinak sikertelenségére vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy a tendencia valóban ez, de vannak kivételek, például az Egyesült Királyság vagy Franciaország, ahol a nyáron rendezett választásokon a baloldal tudott előretörni, igaz, győzelmüket nem kísérte eufória, sem intellektuális izgalom.
Ez utóbbi valóban a jobboldalon van, amire a politológus megfejtése az, hogy
a jobboldal képes volt megnevezni és közbeszéd részévé tenni olyan több évtizedes tabukérdéseket, mint a nacionalizmus, vagy az EU mint problémaforrás.
Krasztev szerint jelenleg a baloldal defenzívába került, nincsenek üzenetei, és egyetlen egyesítő gondolatot tud felmutatni: össze kell fogni a szélsőjobb megfékezésére.
Aki ellen harcol, az viszont éppen levetkőzi szélsőjobboldali arculatát, az új jobboldal megszabadult ettől a terhes múlttól – a politológus szerint sikerrel, mert ezen pártalakulatok már valóban el tudtak szakadni a nácik és a fasiszták múltbeli kellékeitől, nincs kontinuitás közöttük, de ettől függetlenül lehetnek illiberálisak, antidemokratikusak. Mint magyarázta, a mai
új jobboldal már túl távol van időben a náci történelemtől, ezért annak árnyéka nem vetül rá,
radikális nézetei tehát a múlt árnyától függetlenül tudnak népszerűek lenni a fiatalok szemében.
Az interjú készítőjének azon kérdésére, hogy ebben a felejtésben megtörténhet-e újra a weimari időszak hibázása, Krasztev elmondta: nem, mert a mai már egy érettebb társadalom, a mai polgárok nem a háborúk, az erőszak korában szocializálódtak, valamint az 1920-as években a nácizmushoz vezető traumát az okozta, hogy szétesett egy tekintélyelvű rend, helyette káosz jött, ami a rendpártiság felé lökte a többséget, de ez megint máshogy van a 21. század elején.
A politológus egyetértett beszélgetőtársa azon megjegyzésével is, miszerint
az új jobboldal sok gondolati inspirációját a baloldalról szerezte, Gramscitól, Marxtól és másoktól.
Krasztev szerint az 1970-es és 1980-as évek kulturális baloldala más volt, mint a mai, alkotóik nagyon érzékenyek voltak a társadalmi problémákra, és ezzel mintát adtak az új jobboldalnak. A másik hasonlóság, hogy mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal sikeresen alkalmazza a „posztkoloniális narratívát”: a baloldal szerint Németország Izrael-pártiságát a gázai konfliktusban még mindig a náci múlt kompenzálása magyarázza, míg a jobboldal szerint az európai „bennszülött” társadalmat egy „lakosságcserével” akarják más kultúrájú népekkel összevegyíteni. A harmadik párhuzamosság pedig az, hogy
az új jobboldali pártok baloldali gazdaság- és szociálpolitikát folytatnak, kifogják a szelet a vitorlából,
a baloldal célját, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését végzik.
A radikálisabb pártok támogatottságának növekedését a demokráciából való kiábrándulás is serkenti Ivan Krasztev szerint, aki úgy véli, a háborút átélt generációk óvakodnak a szélsőségektől, a fiatal nemzedékeknek azonban nincs ilyen traumatikus élményük, ők világos alternatívákat akarnak. A furcsa tendencia viszont az, hogy ezek a választói rétegek csaponganak:
egyszer egy jobboldali, másszor meg egy baloldali megoldásra szavaznak,
ami olyan, mint egy „pánikszerű keresés, miközben nem találják a kijáratot" – zárta gondolatát a bolgár elemző.