Gyalog szökött át a határon Dél-Koreába egy észak-koreai férfi

2024. augusztus 20. 07:43

A férfinak a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított zónán sikerült gyalogosan átkelnie.

2024. augusztus 20. 07:43
null

Nyitókép: ANTHONY WALLACE / AFP

Átszökött Dél-Korea területére egy észak-koreai férfi, akinek sikerült a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított zónán gyalogosan átkelni – jelentette be kedden a dél-koreai hadsereg. A két Korea közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, 

közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül.

A szöuli hadsereg közlése szerint az északról érkezett férfi ügyét egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan jutott át a határon, és milyen okból menekült. A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették.

 Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt.

Két héten belül ez a második eset volt, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni délre, augusztus elején egy férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon átkelve jutott Dél-Koreába. Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satrafa-2
2024. augusztus 20. 09:00 Szerkesztve
Most láttam egy koreai sorozatot, amiben az északi katonatiszt egy föld alatti 10 km-es vakondjáraton keresztül kúszva jutott délre a milliárdos örökösnőhöz. :))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!