Nyitókép: Eric Broncard / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
„Belegondolni is szívfacsaró, milyen magas fejlettségű tengeri kikötőnk volt itt – Európa tizedik legforgalmasabbja és egyik legkorszerűbbje –, és milyen maradhatott volna, ha nem ütnek ki balul a dolgaink.
Történelmi tény, hogy Fiume az olasz, majd a délszláv megszállás után árnyéka volt önmagának, és minden bizonnyal a jelene is másként alakult volna, ha minden marad a régiben, s legalább e terület megmarad »corpus separatumként« a Szent Korona részének – magyar exklávénak akár.
Beszédes és mai ésszel szinte felfoghatatlan szám, hogy 1914-ben a fiumei magyar kereskedelmi tengerészet hajólajstromában 549 tengeri jármű szerepelt a legkisebb bárkától az óceánjáró gőzhajóig. Ennek a flottának a szállítóképessége ráadásul közel kétszeresen haladta meg Portugália vagy Törökország tengeri kereskedelmi potenciálját. Nem meglepő tehát a hajóval tömött mólók látványa a régi fiumei felvételeken.
Kikötővárosunkban a magyar kereskedelmi tengerészetnek is több központja működött, amelyek közül kiemelkedett az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Részvénytársaság, a haza legelső, egyben legnagyobb tengerhajózási vállalata. Hatalmas épülete ma is ott áll a több fiumei kormányzót adó Szapáry családról elnevezett rakparton, de ma már a Jadrolinija horvát hajózási társaság székházaként szolgál.
(...) Ottjártunkkor ma is érezzük magunkénak Fiumét, hiszen ide sosem a horvát Rijekába érkezik lélekben a magyar utazó. Kiváltképp az, aki be tudja fogadni a régi képeslapokból áradó megkérdőjelezhetetlen magyar múltat.”
***