Elkezdődött: „Irán úgy döntött, megtámadja Izraelt”
Irán a muszlim országoktól kér engedélyt Izrael elleni háborújára.
Kiállnak Irán mellett és önmérsékletre intenek.
Nyitókép: MTI/AP/Az iráni fegyveres erők vezérkar
Regionális és nemzetközi biztonsági kérdésekről kezdett tárgyalásokat Teheránban Szergej Sojgu volt orosz védelmi miniszter, az orosz biztonsági tanács új titkára, aki hétfőn érkezett Iránba a közel-keleti feszültség kiéleződése közepette. A Zvezda orosz televízió beszámolója szerint iráni látogatásán Sojgu megbeszélést tartott Ali Akbar Ahmadiánnal, az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárával, valamint az iráni fegyveres erők vezérkari főnökével, Mohammad Bagerivel is.
Az orosz tisztségviselőt fogadta Maszúd Peszeskján iráni elnök is, aki a helyi hírügynökségek szerint kijelentette, hogy Teherán eltökélt kapcsolatai kiszélesítésében „stratégiai partnerével, Oroszországgal”.
„Oroszország azon államok egyike, amelyek kiálltak az iráni nemzet mellett a nehéz időkben” –
hangsúlyozta Peszeskján. Egyben meggyőződését fejezte ki, hogy a multipoláris világrend előmozdításával kapcsolatos azonos álláspontok Irán és Oroszország között „bizonyosan nagyobb globális biztonsághoz, illetve békéhez fognak vezetni”.
Peszeskján Sojguval tartott megbeszélésén szóvá tette azt is, hogy Izraelnek a Gázai övezetben tanúsított „bűncselekményei” és Iszmáil Haníje Hamász-vezető meggyilkolása „világos példái a nemzetközi jog és szabályok megsértésének”. Korábbi beszámolók szerint a tárgyalások napirendjén biztonsági kérdések mellett gazdasági projektek és a bilaterális együttműködés erősítése is szerepel.
Ukrajna régóta Oroszország katonai támogatásával vádolja Iránt,
a kijevi vezetés szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek érdekében áll a helyzet további elmérgesedése a Közel-Keleten, mivel eltereli a figyelmet az ukrajnai háborúról.
Moszkva ugyanakkor önmérsékletre intette a közel-keleti konfliktus szereplőit, és elítélte Iszmáil Haníje minapi teheráni megölését,
amiért Irán és a támogatását élvező milíciák megtorlást helyeztek kilátásba. Moszkva mindamellett jó kapcsolatot tart fenn Teheránnal, a Hamásszal és Izraellel is, ezért korábban lehetséges közvetítőként merült fel a konfliktusban.
(MTI)
Ezt is ajánljuk a témában
Irán a muszlim országoktól kér engedélyt Izrael elleni háborújára.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Több tucat légicsapást hajtott végre az izraeli légierő Szíriában, köztük a fővárosban, Damaszkuszban is.
Szerinte Izrael ellen koncepciós per folyik.
Egy kérdés marad: hogyan bírja ki a világ Bidenék világháborús terveit, amíg Trump átveszi a Fehér Házat?