Az EU szerint Ukrajna támadhatja Oroszországot

2024. augusztus 08. 16:25

Áldását adta Brüsszel az ellentámadásra.

2024. augusztus 08. 16:25
null

Nyitókép: Pierre Crom/Getty Images

Oroszország „nagyszabású provokációnak” bélyegezte a határ menti kurszki terület ellen irányuló ukrán támadást, mire az Európai Bizottság kijelentette, Ukrajnának joga van megvédeni magát, akár oroszországi célpontok megtámadásával is – írja az Euronews. 

Úgy gondoljuk, hogy Ukrajna törvényes védelmi háborút folytat egy illegális agresszióval szemben" – mondta újságíróknak Peter Stano bizottsági szóvivő.

Majd hozzátette, ennek a legitim önvédelmi jognak a nevében Ukrajnának joga van arra is, 

hogy ott mérjen csapást az ellenségre, ahol azt szükségesnek tartja, mindegy, hogy a saját vagy az ellenség területéről van szó.

Mint ismeretes, több száz ukrán katona vesz részt abban a határt áttörő támadásban, amely kedden kezdődött a Moszkvától körülbelül ötszáz kilométerre, délnyugatra fekvő kurszki régióban. Az orosz hatóságok több civil áldozatról számoltak be, köztük legalább két ember meghalt és huszonnégy megsebesült. 

Ezt is ajánljuk a témában

Vlagyimir Putyin orosz elnök „nagyszabású provokációnak" minősítette az ukránok akcióját, amelynek célja feltehetően az orosz tartalékosok térségbe vonzása volt, így gyengítve a donyecki offenzívát. Más orosz tisztviselők terrorcselekményt emlegettek, és a Nyugat „cinikus hallgatását” kifogásolták.

Az európai bizottsági elnök ugyanakkor úgy fogalmazott, az EU álláspontja orosz–ukrán ügyben 2022 februárja óta változatlan.

Teljes mértékben támogatjuk Ukrajnát az agresszióval szembeni jogos önvédelemben. 

A támogatásunk pedig továbbra is magában foglalja a politikai, pénzügyi, humanitárius, diplomáciai és katonai segítséget” – mondta.

Brüsszel, illetve az uniós tagállamok eddig csaknem 108 milliárd eurónyi támogatást nyújtottak Kijevnek, miközben tizennégy szankciós csomaggal sújtották Oroszországot a teljes körű invázió miatt.

 

Összesen 344 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajajakab11
2024. augusztus 09. 12:36
******************************************************************* ******************************************************************* ** ** MINDEN moszkovitának INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! ** ** Körönként prémium VODKA " KREMLin Special Metanol " grátisz! ** ** ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! ** ** Haladóknak noviCSOKI ! ** ** ** »»»» KGB RAJONGÓKNAK BAJKÁL-TÚRA GULAG-ÖRÖKLAKÁSSAL! «««« ** ** ** mordor ura, a mű-cár parancsa: VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! ** ** ** !!! Kizárólag a FÉLkegyelmű prolik válaszoljanak !!! ** ** ******************************************************************* *******************************************************************
2024. augusztus 09. 04:19 Szerkesztve
"A fogolycsere egyik legfontosabb eleme Vagyim Kraszikov ezredes szabadon engedése volt. Az FSZB ezredese 2019-ben Berlinben találkozott Zelimhan Hangosvili egykori csecsen iszlamista hadúrral, a találkozó végkimenetele: Kraszikov háromszor fejbe lőtte az egykor az oroszok ellen harcoló csecsen vezetőt. Németországban életfogytiglani büntetésre ítélték, most azonban hazatérhetett Oroszországba." 2019-ben Berlinben találkozott Zelimhan Hangosvili egykori csecsen iszlamista hadúrral. A HADÚR BERLINBEN TARTÓZKODOTT. 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂 BERLINBEN??????? 😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂 mandiner.hu/kulfold/2024/08/jo-uzletet-csinalt-a-nyugat-es-oroszorszag-a-fogolycserevel MOST KI A JÓ? ÉS KI A ROSSZ? JOBB, HA LEÜLÖK ZAZENBE. pin.it/2hbfFZd20 pin.it/6Wvc7gKBT pin.it/17zrouxFp pin.it/9Rhr9ncbK pin.it/3rO30fjln
2024. augusztus 08. 22:32 Szerkesztve
Én megkönnyezek minden halott oroszt!...a töketlen fasiszta ukránok rettegnek az orosz katonáktól, emiatt csakis civileket ölnek, ugye, azok nem parittyáznak vissza. Azt gondolom, az ilyen embertelen terror után Putin bosszúja irgalmatlan lesz. Nagyon várom.Én már rég atomot szórtam volna a patkány ukiiiikiiikriiiijniii - ra. Oroszország előre!!!!
Lajoss
2024. augusztus 08. 21:26
Nem is értem…hogy mernek visszalőni….
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!