A szakértő elárulta, mi Irán és Izrael stratégiája

2024. augusztus 08. 12:24

Robert C. Castel szerint a perzsa állam ezt a háborút a proxyjain keresztül akarja viselni.

2024. augusztus 08. 12:24

Nyitókép: Hossein Beris / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő nemrég újabb Geopolitikai egypercessel jelentkezett. A szakértő arra igyekezett választ adni a videóban, hogy mik Irán és Izrael stratégiái ebben a háborúban.

Castel úgy vélekedett, hogy Irán felismerte, mint Nasser (akit minden idők legismertebb és legkarizmatikusabb arab politikusának tartanak – szerk.) hogy egy gyorsan mozgó, dinamikus háborúban Izraelt nem lehet legyőzni. Ebből pedig az a konklúzió, hogy 

egy lassú, felörlő, patrícius háborút kell vívni Izrael ellen”

 – hangzott el.

Az utolsó emberig harcolhat Irán

Arra a kérdésre, hogy hogyan akarja Irán ezt a háborút viselni, a szakértő kijelentette, hogy a proxyjain keresztül. „Ez adja Iránnak a stratégiai komfortzónáját. Neki van egy közös határa Izraellel, míg Iránnak nincs. Így Irán az utolsó siítáig vagy szunitáig harcolhat” – jelentette ki.

Míg Izrael stratégiája az, hogy 

megváltoztassa a háború logikáját úgy, mint a ‘69-es kifullasztó háború alatt,

 és „egy patrícius háborúból egy dinamikus háborúra átállni, amiben már Irán is már árakat fizet, és nemcsak a különböző proxyjai” – magyarázta.

Izrael ezt különböző tűszúrásokkal teszi, amelyekre Irán kénytelen reagálni. „Ezeket általában célzott likvidálások formájában látjuk. 

Ha Irán reagál, akkor valószínűleg célponttá válik”

 – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő. 

Robert C. Castel a jövőbe tekintve elmondta, hogy valószínűleg egyre több ilyen izraeli próbálkozást láthatunk majd. „Ez érdekes lesz, azt megígérhetem” – hangsúlyozta.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NokiNokedli
2024. augusztus 26. 23:14
Ha Izrael is a témában van, akkor Kastély Róbertet nem érdemes meghallgatni.
rimimandiner
2024. augusztus 08. 18:42
IDIÓTA, IDIÓTA, IDIÓTA MANDI! MIÉRT KELL KÉT NAPONTA NAGY NEHÉZSÉGEK ÁRÁN ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL BEJELENTKEZNI???
rimimandiner
2024. augusztus 08. 18:42
IDIÓTA, IDIÓTA, IDIÓTA MANDI! MIÉRT KELL KÉT NAPONTA NAGY NEHÉZSÉGEK ÁRÁN ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL BEJELENTKEZNI???
rimimandiner
2024. augusztus 08. 18:41
IDIÓTA, IDIÓTA, IDIÓTA MANDI! MIÉRT KELL KÉT NAPONTA NAGY NEHÉZSÉGEK ÁRÁN ÚJBÓL ÉS ÚJBÓL BEJELENTKEZNI???
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!