„A párizsi olimpia megnyitója ugyanis nemcsak borzalmas dekadencia volt, hanem egyben a nemzetek felszámolásának programja is. Kettő az egyben.
Gyönyörű. Az olimpiai játékok megnyitója hagyományosan az a műfaj, amelyben minden nemzet megmutathatja magát a világnak: kik ők, mit gondolnak, mik az értékeik, és mit adnak a nagy egésznek. Nyilván nem lehet azt állítani, hogy a tegnap látottakkal az egész francia nemzet egyetért. De azt igenis ki lehet jelenteni, hogy a francia liberális elit ezt gondolja a saját nemzetéről. Legfőképpen azt, hogy már nem létezik” – hangsúlyozza.
Orbán Balázs leszögezi: minden nemzetnek joga van azt gondolni magáról, saját jövőjéről, a világban elfoglalt helyéről, amit akar. Sőt, ugyancsak joga van ezt széles közönséggel meg is osztani. „Egy veszély van csak: az, hogy amit pénteken láttunk, nemcsak egyszeri jelenség, hanem