Nem áll meg a brüsszeli lókereskedelem – Von der Leyen még korántsem lehet nyugodt

Nyitóképen: Győzelmi mámor: nem volt könnyű menet, és a neheze még csak most jön. Fotó: AFP / Frederick Florin

Egy dolgot biztosan tudunk múlt csütörtök óta: a következő öt évben is Ursula von der Leyennek fogják hívni az Európai Bizottság elnökét. Walter Hallstein, Jacques Delors és José Manuel Barroso után ő a negyedik olyan bizottsági elnök az Európai Unió történetében, akit az állam- és kormányfők vissza­hívtak egy újabb ciklusra, s akinek az újrázását megengedte az Európai Parlament is. Ráadásul 401 szavazattal, az öt évvel korábbinál messze jobb eredménnyel, leginkább annak köszönhetően, hogy az ötvenhárom fős zöldfrakció döntő többsége az utolsó pillanatban beállt Von der Leyen mögé. Hogy mi volt ennek az ára, azt ősszel meglátjuk. Lehet, hogy a Zöldek-Európai Szabad Szövetség kötött jó üzletet, és annak ellenére lesz jelentős befolyása az EB következő ötéves törvényalkotási munkájára, hogy a liberálisok mellett ő volt az idei EP-választás nagy vesztese – de az is lehet, hogy az általa szélsőjobboldalnak tartott európai jobboldal (ideértve Giorgia Meloni olasz kormányfőt is) Von der Leyen mögüli kizavarásáért aláírt egy biankó csekket, amivel az Európai Néppárt (EPP), a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) és a liberális Újítsuk Meg Európát! többségét maga mögött tudó Von der Leyen azt kezdhet majd, amit nem átall. A Zöldek persze előbbit szeretnék; Bas Eickhout társ-frakcióvezető a szavazás után egyenesen „négypárti többségi koalícióról” álmodozott. Frakcióvezető-társa, a német Terry Reintke ugyanakkor reálisabban látja a helyzetet: mint a szavazás előtt elmondta, szerinte Von der Leyen nem zöldjelölt, programja nem zöldprogram, s a Zöldek csak azért álltak mellé, mert „meg kell akadályoznunk, hogy a szélsőjobboldal hatalomra kerüljön”.

E szemponton kívül leginkább a kényszer terelte a baloldali frakciókat Von der Leyen mögé: tudták, hogy az EP-választáson aratott győzelem okán a bizottsági elnöknek szükségszerűen az EPP sorai­ból kell kikerülnie, a regnáló bizottsági elnöknél zöldebb néppárti jelöltre pedig nem volt kilátás. Az ötletszinten felmerülő két másik jelöltet, Andrej Plenković horvát és Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnököt különösebben nem érdekli a zöldpolitika, ő pedig a néppártban szinte egyedüliként továbbra is vídia­keményen kiáll édesgyermeke, az európai zöldmegállapodás, a European Green Deal mellett.

Mivel azonban a zöldprioritások nyílt felvállalása drasztikusan megnövelte volna a fellázadó és Von der Leyen ellen szavazó néppárti képviselők számát, a bizottsági elnök trükkhöz folyamodott: zöldprogrampontjait kortesbeszédében gazdaságfejlesztési és versenyképesség-növelési intézkedéseknek álcázva tárta az EP nyilvánossága elé, hogy mindenki azt hallhasson ki belőle, amit akar. „A globális gazdaság fundamentumai változnak. Aki megáll, lemarad. Aki nem versenyképes, az függőségbe kerül. A verseny elindult, és szeretném, ha Európa sebességet váltana” – mondta Von der Leyen, kifejtve: szerinte a verseny arról szól, hogy „ki lesz először klímasemleges, és ki fogja először kifejleszteni azokat a technoló­giákat, amelyek évtizedekig alakítják majd a globális gazdaságot”. Programjában az ipar kibocsátáscsökkentését „tiszta ipari megállapodásnak”, a fosszilis energiahordozók kivezetését energiaár-csökkentési intézkedésnek, a tengeri élővilág védelmét „kék gazdaságfejlesztésnek”, a globális felmelegedéssel szembeni védekezést meg biztonságpolitikai lépésnek keresztelte. Hogy kit másolt ezzel Von der Leyen? Természetesen Joe Bident, aki az orosz–ukrán háború kitörése utáni inflációs sokk idején „inflációcsökkentési törvény” néven vitt át az amerikai kongresszuson egy monstre környezetvédelmi törvénycsomagot. Ugyanakkor míg az „inflációcsökkentési törvény” tartalmát bárki megismerheti, Von der Leyen zöldgondolatai szándékosan kifejtetlenül maradtak – nehogy a Zöldek és az EPP esetleges tárgyi vitája veszélyeztesse a bizottsági elnök újraválasztását.

A Zöldekkel ellentétben ugyanakkor az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) – a politikáját tekintve sokkal inkább az Európai Néppártba tartozó cseh delegáció kivételével – nem szavazta meg Ursula von der Leyen újrázását, azaz elmaradt a hónapok óta gondosan tervezett hadművelet Meloni becserkészésére és behúzására az európai jobbközépre. Nicola Procaccininek, az ECR Meloni-párti társelnökének elmondása szerint azért döntöttek így, mert Von der Leyen túlságosan sok engedményt tett a Zöldeknek a European Green Deal ügyében. Miután Meloni és Von der Leyen között leginkább az olasz biztosi portfólió kapcsán folytak egyeztetések az előző hetekben, a zöldmegállapodással szembeni, szépen hangzó tiltakozás mellett valószínűleg az sem kedvezett a Von der Leyen iránti olasz jóindulatnak, hogy a tárgyalások nem eredményeztek Olaszországnak olyan – bizottsági alelnöki vagy gazdasági – pozíciót, amilyet Meloni kívánt volna. Ez minden bizonnyal az olasz miniszterelnöknek is világossá teszi majd, hogy az ECR számára leginkább jobbra van út, balra nincs: a Manfred Weberrel és Ursula von der Leyennel lebonyolított tárgyalási fordulók tucatjai után a Meloni-frakció mindössze annyit tud az új euró­pai jobboldali erőkkel szemben felmutatni, hogy az ő EP-alelnöki jelöltjeit a 2019-es eljáráshoz hasonlóan most sem gáncsolta el az EP többsége, így neki vannak alelnökei az Európai Parlamentben, a magyar kormánypártoknak is otthont adó Patrióták Európáért frakciónak és a Szuverén Nemzetek Európájának (ESN) pedig nincs, bár képviselőik számaránya alapján járna nekik a pozíció. A sajtó­hírek most arról szólnak, hogy a szavazás eredményeképpen Olaszország kevésbé fajsúlyos portfóliót kap majd; a Politico egyik néppárti forrása szerint nagyjából „olívaolajért és Vespákért felelős biztost” delegálhat majd Olasz­ország, azaz megkaphat egy Von der Leyen által megálmodott új tisztséget, a Földközi-tengerért felelős biztosét.

A biztosok portfólióit minden alkalommal az Európai Bizottság elnöke alakítja ki. Von der Leyen ugyan még nem adott végleges listát a betöltendő huszonhét pozícióról, de néhány irányvonalát már megosztotta: a Földközi-tengerért felelős biztos mellett tervez majd halászati és óceánügyi biztost, védelmi biztost, egy megvalósításért és bürokráciacsökkentésért is felelős intézményközi kapcsolati biztost, egy megfizethető lakhatásért is felelős biztost és egy olyan biztost, aki a „generációközi igazságossággal” foglalkozik majd. Tudatta azt is, hogy az egyenlőségi és bővítési biztosok portfólióját érintetlenül hagyja.

Von der Leyen ugyanakkor még nem teheti vissza a sifonérba a fejfájás-csillapító tablettát. A bizottsági elnök a tagállamoktól egy férfi és egy női biztosjelöltet kér majd, s augusztus–szeptember folyamán elbeszélget velük, majd ősszel következnek a biztosjelöltek hagyományosan kemény európai parlamenti szakbizottsági meghallgatásai, amelyek során jellemzően több biztosjelölt el szokott vérezni. Ráadásul az új Európai Bizottság felállításának ezen fázisában szocialista lázadás várható: bár az S&D az EP második legerősebb frakciója, az Európai Tanácsban, azaz az uniós állam- és kormányfők között igencsak alulreprezentált, így a papírforma szerint nagyon kevés szocialista biztos lesz majd a második Von der Leyen-bizottságban a tizenhárom néppárti mellett: egy spanyol, egy máltai, egy dán és esetleg egy román, ha a keleti szomszédunkban üzemelő nagykoalíció ezt megengedi. (A 2009 óta biztosként tevékenykedő és szinte minden pozíciót megjáró bizottsági alelnök, a szlovák Maroš Šefčovič most először nem számít majd szocialista biztosnak, miután pártját, a Robert Fico-féle Irány-Szociáldemokráciát az S&D felfüggesztette a jobboldallal kötött koalíció miatt.) A szocialisták ezért Iratxe García Pérez frakcióvezetővel az élen most azt szeretnék elérni, hogy ha már ilyen kevés biztos jut nekik, azok legalább fajsúlyos portfóliót kapjanak. Emellett követelik, hogy a néppárti vezetésű Luxemburg jelölje újra a szocialisták idei csúcsjelöltjét, Nicolas Schmitet biztosnak. A siker bizonytalan – nyolc ország esetében ugyanakkor legalább az biztos, hogy kit szánnak az Európai Bizottságba: az Európai Tanács júniusi megállapodása értelmében Németország természetesen Von der Leyent elnöknek, Észtország pedig Kaja Kallast kül- és biztonságpolitikai főképviselőnek. Emellett újráznának Lettország és Szlovákia EU-s nagyágyúi, Valdis Dombrovs­kis és Šefčović. Írországból Michael McGrath volt pénzügyminiszter jelölése a papírforma, Finnországból Henna Virkkunen EP-képviselőé, Svédországból Jessika Roswall EU-ügyi miniszteré, Szlovéniából pedig Tomáž Vesel volt számvevőszéki elnöké. De az ő idejük csak ősszel jön el – a helyosztó következő fordulója július végén az Európai Parlament bizottságainak elnökletéről fog szólni.