A megkérdezettek többsége, egészen pontosan 63 százalék, egyetértett abban, hogy országának – összhangban a NATO alapelveivel – segítséget kell nyújtania, ha egy másik tagországot támadás ér.
70 százalék pedig ismét igennel szavazna a NATO-tagságra, ha most tartanának népszavazást a kérdésben.
A védelmi kiadások jelenlegi szintjét, illetve annak növelését 76 százalék támogatja – olvasható a közvélemény-kutatásban, amelynek összeállítói felhívták a figyelmet arra is, hogy egyre többen támogatják a kiadások növelését. A megkérdezettek zöme kedvezőtlen véleménnyel van Oroszországról (62 százalék) és Kínáról (48 százalék). Az ukrajnai háborúval kapcsolatos kérdéseknél a válaszadók közel kétharmada, 63 százalék úgy véli, Oroszország Ukrajna elleni agressziója hatással van saját országuk biztonságára, 61 százalékuk pedig azon az állásponton van, hogy országuknak folytatnia kell Ukrajna támogatását.