Lemondott a háborúpárti észt miniszterelnök, hogy még idén az Európai Unió külügyi vezetője legyen

2024. július 15. 12:56

Kaja Kallas leghangosabb támogatója volt Ukrajnának a háború kitörése óta, uniós diplomataként ugyanezt a politikai irányt ígéri.

2024. július 15. 12:56

Nyitókép: Olivier Hoslet/EPA/MTI

Észtország első női miniszterelnöke a tallinni elnöki palotában tartott rövid megbeszélésen nyújtotta be hivatalosan lemondását – közölte az MTI. Karis elnök a találkozón összegezte Kallas három és fél évét a kormányfői tisztségben, szavait a BNS balti hírszolgálat idézte. Kijelentette, hogy ennek az időszaknak olyan mérföldkövei voltak, mint a koronavírus-járvány, a gazdasági recesszió és a háború, amelyben Oroszország megtámadta Ukrajnát.

A ma 47 éves Kallas vezetésével Észtország Európa egyik leghangosabb támogatója volt Ukrajnának a 2022. februári orosz támadás után.

A miniszterelnök lemondása automatikusan maga után vonta hárompárti kabinetjének lemondását, melyet az általa vezetett jobbközép-liberális Reformpárt, a balközép Szociáldemokrata Párt és az Észtország 200 (Eesti 200) liberális párt alkot. A kormány ügyvezetőként marad a helyén az új kabinet július végére vagy augusztus elejére várható megalakulásig.

A Reformpárt június 29-én jelentette be, hogy a párt régi tagját és éghajlatvédelmi miniszterét, 

Kristen Michalt választotta miniszterelnök-jelöltnek Kallas helyére, akinek utolsó fő feladata az volt, hogy Észtországot képviselje a múlt heti washingtoni NATO-csúcstalálkozón.

Michal kinevezését az államfőnek és a 101 fős parlamentnek kell jóváhagynia, ahol a koalíció kényelmes többséggel rendelkezik. Michal tavaly április óta tölti be a klímaügyi miniszteri tisztséget. A 49 éves volt gazdasági és igazságügyi miniszter a kilencvenes évek vége óta aktív tagja a Reformpártnak, Észtország legjelentősebb politikai alakulatának.

***

Ezt is ajánljuk a témában



 

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fater0921
2024. július 25. 19:16
Ezeknél a zunijós vezetőknél kikötés, hogy oltári nagy barom legyen?????????????Mert a képen szereplő két szőke ordas kurva az!!!!!!!!!!!!
figyelő4322
2024. július 15. 17:23
kissb56 2024. július 15. 15:10 "Egy igazi politikai prostituált ez a kallas." Ez nem is lehet vita tárgya szerintem se... Rádásul a Kallas még Kaja is. Persze most, hogy alaposan felível a karrierje, kicsit kifinomultabb... Kajára fog áttérni? Ezután ki kajálja, és kit fog ő kajálni...? 🤔
Obsitos Technikus
2024. július 15. 17:02
Kajlaléna Orsikallasz.
Antifleto
2024. július 15. 16:53
Putyint hergelő kvóta lotyó…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!