Csakis a rogáni propaganda képes azt károgni, hogy Németországban nincs minden rendben a migránsbűnözéssel!

Nyitókép: MTI / AP / Europa Press / Europa Press

Ilyen #következményeknélküliország márpedig nincs még egy! Minden egyes mutatóban tökutolsók vagyunk az EU-ban, lassan már Montenegró meg Albánia is elhúz mellettünk!! Bezzeg a fényességes Nyugat, ahol a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, a jognak asztalánál mind egyaránt foglal helyet, s a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán!!!

és afféle, minden valóságalapot nélkülöző rémhíreket károgni, hogy Németországban nincs minden a legnagyobb rendben!!4! Apropó propaganda: te, drága barátom, egy Gandhi vagy – propa-gandhi-sta, éérted, höhöhö, ain’t that funny, ahogy mifelénk műveltéknél mondják –, mert nem elég, hogy direkt nem akarod látni az Egyetlen Érvényes Igazságot, de még merszed is van megkérdőjelezni azt!!4!!

Ha a kedves olvasó nem barlangban töltötte az elmúlt éveket és különösen az idei év eddig eltelt felét, nagyjából másfél percenként találkozhatott hasonló megnyilvánulásokkal úgy a való életben, mint – különösen – az internetes kommentfelületeken burjánzó frusztráció- és gyűlöletcunamiban (illusztráció gyanánt tessék egy kicsit lejjebb görgetni, előrebocsátott hálás köszönet a tézis visszaigazolóinak). Az emésztőgödörként és pankráció-arénaként egyaránt szolgáló,

Hogyan találkozik mindezzel a német átlagember? Az ottani (köz)média parádés hitelességét, függetlenségét és objektivitását – valamint önmagát Münchausen báróként önnön polkorrektségébe fojtó nyelvhasználatát – már kiválóan körberajzolta nekünk a minap Francesca Rivafinoli kolléganőnk, de érdemes lehet egynémely részleten kicsit bővebben is elmélázni.

Következzék egy zuhanás anatómiája, ahol a gravitációnak való engedelmeskedés közben monomániás jelleggel lehet hajtogatni az „eddig minden rendben”-t.

2024. június 22-ére virradó éjszaka a húgát érettségi bálra kísérő húszéves, német-lengyel-görög származású Philippos T-t Bad Oeynhausen kastélyparkjában hazafelé tartva brutálisan agyonverte, vele lévő barátját pedig könnyebben megsebesítette egy tíztagú, „délies kinézetű csoport”. A megfogalmazáson, valamint az elsőrendű gyanúsított személyleírásán – 20 év körüli, kb. 1,76 méter magas, délies kinézetű, kecskeszakállas férfi, aki az elkövetés idején narancssárga, Adidas márkájú melegítőfelsőt viselt – kívül már abból is egyértelműen feltételezni lehetett az elkövetői hátteret, hogy elfogása után az illetőnek még a vezetéknevét se volt hajlandó leírni a sajtó, csupán a monogramját.

majd a lehető legvaskosabb módon erősítettek rá úgy a saját magukra, mint az elkövetőre nézvést túlságosan egyértelmű sztereotípiákra.

Zárójel. Tizennyolc évvel ezelőtt épp itt, Bad Oeynhausenben hunyt el a XX. század egyik legnagyobb (eszme)történésze, Reinhart Koselleck. Változnak az idők, s benne változunk mi is. Eddig minden rendben. A város mintegy ötvenezer lakosnak ad otthont, tehát nagyjából Eger-méretű.

Eddig minden rendben. Zárójel bezárva. 

Szerencsére vannak nagy formátumú, tettre kész államférfiak és államnők, akik tudják, ilyen helyzetben mi a teendő: Olaf Scholz például rögtön, a kancellári hivatal minden maradék tekintélyét latba vetve közli, hogy a legnagyobb fenyegetés a populizmus és az extremizmus, a régi szép idők ugyanakkor soha nem térnek vissza, hanem szebb jövőt kell építeni. A megoldás pedig, hogy Németország egy nyitott társadalom, ami ilyesféle válságos időkben összetart és ebből az összetart(oz)ásból épül majd az a bizonyos szebb jövő. Még ha a – magyar olvasóban óhatatlanul feltoluló – gárdamellényes áthallást le is hántjuk és megpróbáljuk a dolgot magát nézni, sok örömre nem lehet okunk. Churchillt, vagy legalábbis a neki tulajdonított, de bizonyíthatóan általa sosem használt bonmot-t parafrazeálva:

Mit van mit tenni, bizonyos aprócska hibák el lettek követődve, fogalmunk sincs, hogy történhetett meg ilyesmi, mi pedig ott se voltunk.

Ugyanakkor – szokás szerint – a legerősebb vonatkozó tartalmat a Grüne szállítja, egyenesen a múltból. Ha esetleg a német nyelvet bírók közül bárki 2015 novemberében, az illegális bevándorlási válság csúcspontján kihagyta volna Katrin Göring-Eckardt vörös zöld pártnapon előadott kirohanását, feltétlenül pótolja most azonnal. Hevenyészett fordításban:

„Ők mind egyedi emberek. És ezek az emberek kiérdemelték, hogy egyesével és egyedileg megkérdezzük tőlük: honnan jössz? Mit éltél át? Milyen segítségre van szükséged? Milyen támogatásra van szükséged? És igen, az országunk meg fog változni, méghozzá drasztikusan. És őszintén mondom nektek: örülök ennek. Talán azért, mert egyszer már átéltem egy békés forradalmat. Ez pedig az (a forradalom – a szerk.) lehet, ami az országunkat jobbá teszi, és húsz év múlva büszkén mondhatjuk:

Nos, jelentjük: Németország megváltozott. Nem kicsit, nagyon. Göring-Eckardt asszony bizonyára most is úgy gondolja, hogy egyértelműen előnyére, a további, egyre előnyösebb változások előszelét pedig már alig győzik időponttal a hivatalok. Vannak néhányan, akik nem egészen ugyanezen a véleményen vannak, és töltik egyre stresszesebb mindennapjaikat a sokasodó Einzelfall-következmények árnyékában, de ők nyilván mind aggasztó tendenciákat mutatnak, ezért nem érdemlik meg, hogy bárki megkérdezze tőlük, mit élnek át, vagy hogy esetleg milyen segítségre lenne szükségük. Hillary Clinton úgy hivatkozna rájuk végtelen eleganciával: basket of deplorables.

Friss hír, hogy egy (fél) kávéházzal arrébb, Bécsben – a világ, ha nem az univerzum legélhetőbb városa! hol van ahhoz a feneséges pompához képest a lepukkant Budapest!! mennyivel szebb a Rathausplatzon a karácsonyi piac, mint a gagyi Vörösmarty téri!!! a forralt bor is finomabb, meg még olcsóbb is!!4! – július 10-éről 11-ére virradó éjszaka a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a Jägerstrasse metróállomáshoz, hogy (és ezen a ponton átadjuk a szót az ORF-nek)

Az első szó az elismerésé: az őszinteség mindig díjazandó, bár azt is meg kell hagyni, hogy hosszas évek intenzív tréningje után a művelt olvasóközönség tökéletesen tudta volna dekódolni a „kaukázusi kinézetű csoport és délies kinézetű személyek közötti apróbb csetepaté” kellően progresszív szemantikáját is. Ha kiosztottuk a megfelelő mennyiségű riszpektpontot, akkor viszont azt is kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy mintha nem egészen az Olaf Scholz-i értelemben vett összetartás utópiája, hanem sokkal inkább egy, Az ember gyermeke disztópikus világára egyre több elemében emlékeztető lejtő-szcenárió sejlene fel szemeink előtt. Távolról sem mellesleg: P. D. James kiváló regénye, valamint a belőle készült Cuarón-film 2027-ben játszódik.

És van ott még, ahonnan ez jött. Ezúttal a fenti cikkben idézett Dietmar Berger, bécsi területi bűnügyi hivatal szóvivője szól hozzánk: „a legutóbbi hétvége nem volt könnyű a bécsi rendőrség számára.

Bertolt Brecht az 1953-as berlini felkelésre emlékezve írta Die Lösung (A megoldás) című versében:

A június 17-iki felkelés után

Az Írószövetség titkára

A Sztálinallén röplapokat terjesztett,,

Amelyeken az volt olvasható, hogy a nép

Eljátszotta a kormány bizalmát,

És ezt csak a munka megduplázásával

nyerheti vissza. Nem lenne

Egyszerűbb, ha a kormány

Leváltaná a népet, és

Másikat választana?

Lieber Bertolt! Igazán vigyázhatott volna kicsit jobban mindenféle ötletek nyújtásával.