A szankciók olyannyira rosszul sültek el, hogy az orosz hadiipar ma jóval erősebb, mint arra bárki számított.
A nyitókép illusztráció. Fotó: PAVEL BEDNYAKOV / POOL / AFP
Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzőjének írása.
Április végén a – békepárti, realista vagy konzervatív szimpátiával nehezen vádolható – The Economist jelentkezett egy igen érdekes cikkel, melynek az elmúlt hetek amerikai politikai káosza, illetve az európai választások után kialakult helyzet új, élénkebb színezetet kölcsönöz.
Hiába dőlt ki a sorból Joe Biden az amerikai elnökválasztásokon, demokrata utódja bizonyosan legalább annyira háborúpárti lesz, mint ő maga – hiszen az amerikai mélyállam karmestereinek elemi érdeke, hogy az legyen. Hiába szavaztak a mi kontinensünk polgárai egyértelműen jobbra, az új Európai Parlament alakulóülése előtt összeült a balliberális elit Emmanuel Macronnal, Olaf Scholz-cal és Ursula von der Leyennel az élen, és ismét bizonyították, hogy akár a Bourbonok, ők sem hajlandóak semmit megtanulni, vagy elfelejteni.
Megújították tehát a háborús szövetséget és kordonba zárták a józan ész szavát képviselő európai pártcsaládot, a Patriótákat.
Ám mindeközben – mint az kiviláglik a The Economist cikkéből (is) – vígan nyerészkednek a vérontáson és lelkesen teszik zsebre a háború bérét.
A The Economist írása a különös harciasságáról elhíresült washingtoni agytröszt, a Centre for Strategic and International Studies (CSIS) áprilisi tanulmányából szemezget, mely azt feszegeti, hogy miért sikerült az orosz hadigépezetnek a vártnál jóval gyorsabban talpra állnia. És itt álljunk is meg egy szóra! Mit ígért nekünk az Európai Bizottság frissen újraválasztott elnöke a háború kitörését követően? „Új intézkedéseket fogok javasolni az EU vezetőinek, melyek megbénítják Putyin háborús gépezetét” – írta Ursula von der Leyen 2022. február 26-án az X-en. Rá három hónappal Davos-ban (hol máshol?) már arról beszélt, hogy „A szankcióink és a vállalataink által foganatosított bojkott kiszipolyozzák Oroszország gazdaságát, és ezáltal a Kreml háborús gépezetét is.” Vajon sikerült?
Ellenkezőleg, a szankciók olyannyira rosszul sültek el, hogy az orosz hadiipar ma jóval erősebb, mint arra bárki számított.
Sokszor, sok helyen elmondtuk, hogy a gazdasági hadviselés önsorsrontó, és jóval többet árt a Nyugatnak, mint Oroszországnak, ám a The Economist cikke alapján kirajzolódó kép még annál is sötétebb, mint amire a leggyanakvóbb realista elemzők számítottak. Ha voltak olyan büntetőintézkedések, melyek morális és pragmatikus alapon is egyaránt védhetőek, akkor az orosz hadiiparral szemben bevezetett korlátozások azok. Az Európa békéjét megbontó, Ukrajna elleni inváziót elindító Oroszországnak nyilván nem szabad hadianyagot szállítani! Egyrészt mélységesen erkölcstelen az agresszor katonai iparát támogatni, másrészt ez a lépés biztosan csak ahhoz vezethet, hogy tovább tartson a konfliktus, ami senkinek sem lehet érdeke.
Viszont óriási biznisz. Egyáltalán nem meglepő – pedig a The Economist és a CSIS ezt próbálja meg szenzációnak beállítani –, hogy az Oroszországgal szövetséges Kína szerepel az első helyen a háborús nyerészkedők listáján. A felelőtlen neoliberális külpolitika egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy
szorosabbá fűzi a Pekinget és Moszkvát összekötő szálakat. Ez történik most, amit immár adatokkal is alá lehet támasztani.
Soha nem fogják viszont kitalálni, hogy az európai országok közül kik verekedték fel magukat az elsők közé! Na jó, de. A németek, a franciák és az olaszok, a szintén NATO-tag Törökországgal kiegészülve az Oroszországba irányuló „kiemelt fontosságú hadiipari termékek” importjának körülbelül egynegyedéért voltak felelősek 2022 tavasza és 2023 nyara között. A „liberális világrend” bástyái közül előkelő helyen szerepel a listán Japán és Dél-Korea is. A kialakuló képet tovább árnyalja, hogy miután 2023 tavaszán jelentősen megugrott az orosz import, ezzel együtt növekedett az oda irányuló európai hadiipari export is. Tavaly márciusban az EU-ból származó kivitel majdnem annyi volt, mint a teljes havi orosz behozatal a megelőző időszakban a világ összes részéről. A háború második évében jelentősen többet exportáltak a nyugati országok Oroszországba, mint korábban!
A békepártisággal szintén nem gyanúsítható londoni Royal United Services Institute (RUSI) jóvoltából egy konkrét példa is rendelkezésünkre áll arról, hogyan játsszák ki az európaiak a saját szankcióikat. A hadiipari büntetőintézkedések fontos eleme lenne meggátolni azt, hogy fejlett mikroelektronika érkezzen nyugati fejlesztőktől Oroszországba, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy megnehezítsük a Kreml számára a precíziós fegyverek előállítását.
A RUSI viszont azt találta, hogy nem minden nyugati gyártó lépett vissza az orosz üzlettől a háború kitörése után.
Így a német WWSemicon GmbH-nak eszébe sem jutott, hogy lemondjon a bevételről, és a hongkongi Finder Technology Ltd-vel karöltve átvette a kieső nyugati beszállítók szerepét, ami garantálta, hogy az orosz partnerének – a Compel JSC-nek – ne legyen gondja a mikrochipek importjával.
A brit kutatók szerint a moszkvai cég a háború előtti években átlagosan 32 millió dollár értékben vásárolt nyugati mikroelektronikát. Ehhez képest 2023 elő hét hónapjában már elérték a 29 milliós behozatalt, melynek 98 százalékáért a WWSemicon és a Finder voltak a felelősök.
Ugyanakkor nem pusztán egy német cég háborús üzérkedésérő van szó. Mint arra a RUSI rámutat, 2022-ben Örményország mikroelektronikai importja az USA-ból több mint ötszörösére és az EU-ból kétszeresére nőtt az előző évekhez képest, aminek túlnyomó részét később Oroszországba re-exportálták. Hasonlóképpen, Kazahsztán mikroelektronikai kivitele északi szomszédja irányába a 2021-es nagyjából 250 000 dollárról 2022-re több mint 18 millió dollárra nőtt.
Gátlástalan, álságos, kétszínű nyerészkedés. A The Economist próbálja védeni a mundér becsületét azzal, hogy aláhúzza, hogy nem fegyverekről és munícióról van szó, hanem a fegyver- és lőszergyártásban kiemelt fontosságú alkatrészekről, gépekről, műszerekről és elektronikáról. Aki gondolja, fellélegezhet, hogy legalább tüzérségi lövedékből nem szállítanak mindkét harcoló félnek a szóban oly ukránbarát nyugati nagyhatalmak. Ám jegyezzük meg, hogy azok az adatok szigorúan titkosak, úgyhogy – a fentiek után – ki tudja?
Másrészt a The Economist állítja, hogy az európai cégek leggyakrabban nem közvetlenül kereskednek az oroszokkal, hanem közvetítőkön át – elsősorban Törökországot, az Emirátusokat és Hongkongot emelik ki. De mit is jelent ez? Ha az Iszkander vagy Kinzsál rakétát vezérlő mikroelektronika nem közvetlenül Németországból kerül Oroszországba, hanem egy hongkongi kereskedőházon keresztül, akkor az már teljesen rendben van?
A jüant zsebre szabad tenni, csak a rubelt nem? Milyen logika ez?
Pontosan az a logika, ami ahhoz vezetett, hogy az Oroszországra kivetett szankciós korlátozások után a volt szovjet tagországokba irányuló európai export megsokszorozódott. A mikroelektronikai szektort már megvizsgáltuk, ám 2023-ban a Kirgizisztánba irányuló teljes német kivitel 180 százalékot emelkedett, Kazahsztánba közel egyharmaddal nőtt, de még a Moszkvával igen ellentmondásos viszonyt ápoló Örményországba is egyötödével több áru érkezett Európa legnagyobb gazdaságából, mint korábban. Tudjuk, hol kötöttek ki végül ezek a termékek, mint ahogy tudják a német exportőrök, a háborús hőzöngő német kormány, az újabb és újabb szankciós csomagokon töprengő eurokraták, vagy a Magyarország ellen szüntelen uszító liberális sajtó. Ugyanaz a logika, ami idén tavasszal lehetővé tette Spanyolországnak, hogy gázimportjának negyedét Moszkvától vegye LNG formájában. Az orosz kőolajról sem mondtak le az európai országok, de nem ám! Csak most először Indiában vagy Törökországban finomítják azt, majd jóval drágábban megveszi az EU dízel vagy benzin formájában. Ismét a közvetítőket juttatva extra haszonhoz.
Korrupt dolog a háború, és az ukrajnai konfliktuson talán többen keresnek óriási összegeket, mint valaha.
Különösen elszomorító mindezt hazánkból nézni, annak tükrében, hogy éppen a leggátlástalanabb nyerészkedők vádaskodnak ellenünk a leghangosabban. Ukrajnának, Európának, Oroszországnak, sőt, az egész világnak alapvető érdeke lenne a konfliktus befejezése. De a háborún élősködő különböző entitások és hadiipari cégek épp fordított céllal tevékenykednek. Nekik az a jó, ha minél inkább elhúzódik a konfliktus. Mindaddig, míg Washingtonban és Brüsszelben is fenn tudják tartani a befolyásukat, addig nem lehet béke, mert nem engedik. Ezért kell bíznunk Donald Trump győzelmében. Ezért kell megszervezni a józan, szuverenista erők ellenállását a nyugati világban mindenhol.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Megszokhattuk az oroszoktól, hogy megpróbálják az ellenük hozott szankciókat a maguk javára fordítani. Sziluanov orosz pénzügyminiszter forrásokat keres a gazdaság beruházásaihoz. Pragmatikusan kihasználná a befagyasztott orosz vagyonok miatt kialakult helyzetet.
Szijjártó Péter elismerte, jó humora van.
Konkrét döntés még nincs, Magyarország több szövetségesre is számíthat a tagországok közül. Orbán Viktor nem hagyja veszni a magyar vétót.
Komoly ellátási problémák adódtak a Krímben a dróntámadások miatt.
Hirtelen nagyon fontos lett a szuverenitás, amiről eddig úgy tudtuk, nem is létezik.
A magyar miniszterelnök ismét határozottan szembement Brüsszellel és a háborúpárti táborral.
„Bárhol, bárkivel, bármiről. Most Koppenhágában. Viktorinfó” – írta a miniszterelnök.
A miniszterelnököt a Mandiner kérdezhette a koppenhágai EU-csúcs estéjén.
A történész szerint hiába „udvarol” Puzsér, a Tiszának „teljes megadás kell, teljes önfeladás, teljes behódolás kell”.
