Gátlástalan, álságos, kétszínű nyerészkedés. A The Economist próbálja védeni a mundér becsületét azzal, hogy aláhúzza, hogy nem fegyverekről és munícióról van szó, hanem a fegyver- és lőszergyártásban kiemelt fontosságú alkatrészekről, gépekről, műszerekről és elektronikáról. Aki gondolja, fellélegezhet, hogy legalább tüzérségi lövedékből nem szállítanak mindkét harcoló félnek a szóban oly ukránbarát nyugati nagyhatalmak. Ám jegyezzük meg, hogy azok az adatok szigorúan titkosak, úgyhogy – a fentiek után – ki tudja?
Másrészt a The Economist állítja, hogy az európai cégek leggyakrabban nem közvetlenül kereskednek az oroszokkal, hanem közvetítőkön át – elsősorban Törökországot, az Emirátusokat és Hongkongot emelik ki. De mit is jelent ez? Ha az Iszkander vagy Kinzsál rakétát vezérlő mikroelektronika nem közvetlenül Németországból kerül Oroszországba, hanem egy hongkongi kereskedőházon keresztül, akkor az már teljesen rendben van?
A jüant zsebre szabad tenni, csak a rubelt nem? Milyen logika ez?
Pontosan az a logika, ami ahhoz vezetett, hogy az Oroszországra kivetett szankciós korlátozások után a volt szovjet tagországokba irányuló európai export megsokszorozódott. A mikroelektronikai szektort már megvizsgáltuk, ám 2023-ban a Kirgizisztánba irányuló teljes német kivitel 180 százalékot emelkedett, Kazahsztánba közel egyharmaddal nőtt, de még a Moszkvával igen ellentmondásos viszonyt ápoló Örményországba is egyötödével több áru érkezett Európa legnagyobb gazdaságából, mint korábban. Tudjuk, hol kötöttek ki végül ezek a termékek, mint ahogy tudják a német exportőrök, a háborús hőzöngő német kormány, az újabb és újabb szankciós csomagokon töprengő eurokraták, vagy a Magyarország ellen szüntelen uszító liberális sajtó. Ugyanaz a logika, ami idén tavasszal lehetővé tette Spanyolországnak, hogy gázimportjának negyedét Moszkvától vegye LNG formájában. Az orosz kőolajról sem mondtak le az európai országok, de nem ám! Csak most először Indiában vagy Törökországban finomítják azt, majd jóval drágábban megveszi az EU dízel vagy benzin formájában. Ismét a közvetítőket juttatva extra haszonhoz.
Korrupt dolog a háború, és az ukrajnai konfliktuson talán többen keresnek óriási összegeket, mint valaha.