A francia elnök kiállt Orbán Viktor békemissziója mellett

2024. július 12. 21:29

Emmanuel Macron szerint hasznosak voltak a magyar kormányfő találkozói.

2024. július 12. 21:29

Nyitókép: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Mandiner értesülése szerint Magyarország szuverenitását hangsúlyozta Emmanuel Macron francia elnök a NATO-csúcson, amikor Orbán Viktor békemissziójáról kérdezték. A francia elnök visszafogottan beszélt a magyar miniszterelnök oroszországi és kínai útjáról, valamint arról, hogy a csúcstalálkozó után Donald Trumppal is találkozott és azt hangsúlyozta, hogy ezeken a találkozókon Orbán Viktor nem az Európai Uniót, hanem Magyarországot képviselte. 

Ezt is ajánljuk a témában

Macron arról is beszélt, hogy találkozott Orbánnal, és továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az államoknak megvan a joguk a saját szuverenitásukhoz és ahhoz, hogy diplomáciai kapcsolataikat függetlenül intézzék.

Majd hozzátette, hogy a magyar kormányfő látogatásai szerinte „nagyon hasznosak” voltak, ugyanakkor ezeken a látogatásokon „egyedül” Magyarország nevében tárgyalt a miniszterelnök. 

A francia elnök azt is kifejezte, a NATO egységesen „nagy tisztelettel” viseltet Magyarország iránt. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 150 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
euphorbiapulcherrima
2024. augusztus 29. 06:48
Mit keres egy több hetes hír a mai Mandinerben? / júl.12---aug.29
Mich99
2024. július 18. 00:06
Macaróni hirtelen észbe kapott: Orbán átvette az ő helyét...
krisz09
2024. július 13. 10:40
No igen, az EU érdekeit, azaz a polgárait képviselni, az egy dolog, az EU vezetőinek az érdekeit képviselni, az meg egy másik dolog. Akinek nem érdeke a béke, az nyugodtan menjen háborúzni, nincs megtiltva senkinek. Azért nem kellene Macronnak ilyen könnyen elnéznünk, akár okos, akár nem, hogy nemrég az atomháború felé terelgette az eseményeket. Attól, hogy a francia gazdaság egyre nagyobb kakiban van, nincs joga "politikai blöffként" ennyire kockázatos helyzeteket teremteni.
catalina11
2024. július 13. 10:16
Macron arról is beszélt, hogy találkozott Orbánnal, és továbbra is kitart azon álláspontja mellett, hogy az államoknak megvan a joguk a saját szuverenitásukhoz és ahhoz, hogy diplomáciai kapcsolataikat függetlenül intézzék. Majd hozzátette, hogy a magyar kormányfő látogatásai szerinte „nagyon hasznosak” voltak, ugyanakkor ezeken a látogatásokon „egyedül” Magyarország nevében tárgyalt a miniszterelnök. " no, igen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!