Wilders: Ha Izrael bukik, a Nyugat is elesik

2024. június 14. 10:21

Izraelben is egyre jobban foglalkoznak már a holland politikussal.

2024. június 14. 10:21

Nyitókép: NICK GAMMON / AFP

A Jerusalem Post pénteki cikkében bemutatta Geert Wilderst, a holland jobboldali vezetőt. Római katolikus neveltetésű, politikai nézeteit jelentősen alakították izraeli és az arab világba tett utazásai, szókimondó nézetei miatt 2004 óta folyamatos fegyveres védelem alatt áll. Az egykor szélsőséges politikusként számon tartott Wilders a holland politika fősodrába költözött, tükrözve azt a szélesebb irányzatot, amelyet a lap szerint Izrael már nem hagyhat figyelmen kívül.

2010-ben egy Tel-Avivban elmondott beszédében Wilders ezt mondta: „Ha a zsidóktól megtagadják a jogot, hogy szabadságban és békében éljenek, hamarosan mindannyiunktól megtagadjuk ezt a jogot.

Ha Izrael fénye kialszik, mindannyian sötétséggel nézünk szembe. Ha Izrael bukik, a Nyugat is elesik.”

Október 7-én Wilders így nyilatkozott: „Ha Jeruzsálem a muszlimok kezébe kerül, Athén és Róma lesz a következő. Így Jeruzsálem a Nyugatot védő fő front. Ez nem területi konfliktus, hanem ideológiai harc a felszabadult Nyugat mentalitása és az iszlám barbárság ideológiája között.”

A jobboldali pártok közül sokan határozottan támogatták Izraelt az elmúlt években.

Ez különösen a Hamász október 7-i támadásai óta vált nyilvánvalóvá, mely után a német AfD, a Svéd Demokraták, Marine Le Pen és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egyaránt kiálltak Izrael mellett. A legutóbbi európai parlamenti választások tovább mutatják az európai jobboldali pártok megerősödését. Az olyan pártok, mint az Olasz Testvérek, a francia Nemzeti Tömörülés és a magyar Fidesz, mind jelentős eredményeket értek el, ami a konzervatív és nacionalista politika irányába történő szélesebb körű elmozdulást tükrözi. Tekintettel ezekre a fejleményekre, Izraelnek árnyaltabb megközelítést kell alkalmaznia az európai jobboldali pártokkal fenntartott kapcsolataiban – írja a Jerusalem Post.

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 160 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szvv
2024. június 15. 17:11
Ejha! Hat ehhez aztan nem kell esz.
gyzoltan-2
2024. június 15. 14:05
"Wilders: Ha Izrael bukik, a Nyugat is elesik" Ez felér egy hűségesküvel! Megvilágosodott! -belátható, a mai viszonyok közepette, ez mindnyájunkkal előfordulhat... Az emberiség ellenségei olyan meggyőzőek tudnak lenni..!
Muki46
2024. június 15. 10:06
Ha Izrael bukik, béke lesz Közel-Keleten.
Hillary Clinton bázisdemokrata
2024. június 14. 15:02
Ilaria Salis: A rohadt mocskos Zsidesz engedte ki. És nehogy valamelyik narancsbirka azzal jöjjön, hogy "független a bíróság", mert még a fideszes médiában is lejött, hogy olasz kormánytagok közbenjárására engedtek nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!