Visszatérne a brit konzervatívok élére David Cameron?

2024. június 20. 12:54

A borítékolható választási vereség után léphet elő újra a régi vezető.

2024. június 20. 12:54
Maráczi Tamás

Nyitókép: David Cameron megérkezik a Foreign Press Association londoni székházába 2024. június 13-án  /  fotó: JUSTIN TALLIS / AFP

 

Konzervatív pletykák szerint a volt miniszterelnök, jelenlegi külügyminiszter komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy a július 4-i előrehozott parlamenti választások után újra indul a Konzervatív Párt tisztújításán az elnöki tisztségért.

David Cameron szándékairól egy párt egy jól értesült bennfentesétől értesült Patrick O'Flynn újságíró, volt UKIP-os EP-képviselő – egészen konkrétan azt mondta neki, hogy 

a volt kormányfő „szeret ott lenni a dolgok sűrűjében", 

a párton belül pedig kimagaslik a többi aspiráns közül kormányzati tapasztalatok és nemzetközi kapcsolatok tekintetében. Egy másik „informátor" pedig azt tette hozzá, hogy Cameront nagyon kedveli a konzervatív politikai média, és ez nagyban segítségére lehet a visszatérésben.

Az előrejelzések szerint a toryk történelmi vereséget fognak szenvedni a közelgő választásokon, sok képviselőjük elveszti majd a parlamenti mandátumát, 

a vereség utáni traumát követően pedig a párt mérsékelt szárnya fogja kezébe venni a szervezet sorsát.

A The European Conservative cikkének szerzője szerint a társadalompolitikájában liberális, brexit-ellenes, bevándorlás-közömbös Cameron itt jöhet majd újra képbe.

Ezt is ajánljuk a témában

Cameron a múlt héten éles támadást intézett Nigel Farage ellen, akinek új pártja, a Reform UK sok szavazatot szipkázhat el a Konzervatív Párt elől – éppen ezért bírálta a brexit-párti politikust. Erre válaszul Tim Stanley újságíró a The Daily Telegraph hasábjain azt írta: a pártnak éppen 

Cameron okozta a nagy kárt, amikor a pártot elszakította szavazóbázisától és természetes politikai filozófiájától.

A The European Conservative szerzője szerint nagy viták vannak a pártban annak irányáról: vannak, akik a jobbratolódás veszélyére figyelmeztetnek, mondván, választást az Egyesült Királyságban csak centrum pozícióból lehet nyerni. míg mások éppen azt látják problémának, hogy a párt letért a konzervatív alapokról, és a liberálisokhoz hasonló nézeteket képvisel. 

Vélhetően az lehet Cameron terve, hogy lemond a Lordok Házában (a parlament felsőházában) betöltött pozíciójáról, és elindul egy képviselői helyért az alsóházban. Isabel Oakeshott, Cameron életrajzírója és Richard Tice, a Reform UK elnökének élettársa szerint 

ha Cameron fut be a Konzervatív Párt vezetőjeként, az tökéletes forgatókönyv lesz a Reform UK számára

az erősödésre.

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rodolfo
2024. június 21. 13:51
DC miatt materializálódott a BREXIT. Ha ez a g@ci visszatér, a briteknek annyi.
Tegnap
2024. június 20. 14:51
A brit konzervatívok menthetelenek. Különben is csak név szerint konzervatívok. Pont mint a CSU/CDU most Németországban, vagy akár már Meloni pártja is, miután Meloni lefeküdt von der Leyennek, a washingtoni fasisztáknak, sőt még a kijevi faszzongoristának is. Az angol konzervatív párt a globalisták szolgálatában van, különben pont ugyanúgy, mint az angol Munkáspárt. A nyugati eliteket mind a globalista fasiszta gyarmatosítók ideológiája uralja. Cameron ebben nagyon is az élen van.
zakar zoltán béla
2024. június 20. 14:13
Az ukrán nyaló.
verkez
2024. június 20. 13:58
Ez a mocsok baszta el úgy, hogy egy cigány lett a főnök. Mi a fasznak jönne vissza?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!