Szakértő: Kudarc a svájci békekonferencia, Szaúd-Arábiára figyel a világ

2024. június 17. 13:11

Súlytalan volt és Európa befolyásvesztését mutatja a svájci békekonferencia, melynek kudarca után a szaúd-arábiai folytatás hozhat megoldást Somkuti Bálint hadtörténész és biztonságpolitikai szakértő szerint, aki azt is elmondta lapunknak, miért gondolja így.

2024. június 17. 13:11

Nyitókép: Bulent Kilic/AFP

Elfogadtak egy zárónyilatkozatot a vasárnapi svájci békekonferencián, amelyben a szokásos cirádák hangzanak el a világrendet fenyegető orosz agresszió ellen, de mivel sok ország alacsony szinten képviselte magát, például az Amerika-szövetséges Ausztrália vagy épp India is, Kína ott sem volt, Szaúd-Arábia és Brazília meg nem írta alá, ezért 

nyugodtan mondhatjuk, hogy az erőfeszítés kudarcba fulladt

– mondta lapunknak Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő, az MCC kutatótanára. 

Mint rámutatott: Ausztrália az egészségügyi miniszterével képviseltette magát, Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pedig jelezte, hogy Svájc így már nem semleges.

A svájci dokumentum Ukrajna követeléseivel indul, ami a 2014 óta elfoglalt területek visszafoglalását jelenti, és nem veszi figyelembe az azóta beállt területi változásokat, valamint Ukrajna helyzetének változását. Azaz a követelései akkor lennének érvényesek, ha sikerült volna Oroszországot térdre kényszeríteni, de ez nem sikerült – folytatta a Mandiner kérdésére válaszolva Somkuti Bálint.

Mint mondta:

a globális Délt képviselő BRICS-államok olyan békeszerződést fogadnának el, ami figyelembe veszi Oroszország érdekeit, tehát nem vetik magukat alá a nyugati érdekeknek.

Emellett rámutatott: miután már a konferencia megszervezésekor tudni lehetett, hogy Szaúd-Arábiában folytatódik a folyamat az oroszok részvételével, az orosz béketerv megtárgyalásával, az egész svájci konferencia elvesztette jelentőségét.

Ezt is ajánljuk a témában

Az az elképzelés – jegyezte meg Somkuti –, ami nem veszi figyelembe a csatatér realitásait és a hosszabb távú kilátásait, az kudarcra van ítélve. A svájci békefolyamat azt mutatta meg, hogy Svájc sem tud teljesen semleges maradni.

A remény a hadtörténész szerint most abban van, hogy Szaúd-Arábián születik megegyezés, ahol ott lesznek az oroszokon túl az ukránok, az amerikaiak és a kínaiak is, tehát minden fontos szereplő, a nagyhatalmak és a háborúzó felek is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 356 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Silcon
2024. június 18. 16:48
lauderstenonis "A Brics egy beruházási bank és egy felhőkarcoló Sanghajban." A V4-nek meg se irodája, se alkalmazottja nincs, néha mégis sikerül az EU döntését befolyásolni.
Zolotarjov
2024. június 17. 18:06
Az amerikaiak sem vették komolyan, ami abból is látszik, hogy Kamula négernőt küldték az elnök helyett..
SzaboGeza
2024. június 17. 17:52 Szerkesztve
De ki gondolta komolyan, hogy ebből a Svájci színdarabból, világpremier lesz??!!!:) Pláne úgy , hogy a háborúzó felek, egyike sem jelent meg, különböző okokból?!!! De tarhálni jó volt biztosan, meg váll veregetni, CSAK ÍGY TOVÁBB buzdították a HŐST, a hiénák!!!:))
Uff-uff
2024. június 17. 16:46
" Kudarc a svájci békekonferencia " Dehogy kudarc ! Nagyon finom volt az ebéd, utána még böfögtünk egy két okosat száj törölgetés közben, majd az ebéd utáni szundikálást követően elvittek bennünket haza.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!