A legtöbb fiatal Mileire szavazott, és ők a woke-ista értelmiség által irányított állami egyetemekről érkeztek.
Most van esélyünk arra, hogy teret nyerjen a konzervatív gondolkodás. Ezért a közösségi médiában már sokat tettünk, de Argentínában szélesebb körű konzervatív gondolkodást kell kifejlesztenünk, nem csak a közösségi médiában. A minisztériumunk csatornákat nyitott a tanárok és diákok számára, ahol jelezhetik, ha a woke-ok üldözik őket az iskolákban és az egyetemeken. Erősebb állami politika mellett kell dönteni, hogy az egyetemek plurálisak legyenek, és ne befolyásolják őket a woke-ok. Ez lesz a következő évek fő kihívása.
Mit gondol Orbán Viktorról?
Tavaly decemberben találkoztam vele. Egy rövid, néhány emberrel folytatott megbeszélésen elmagyarázta, hogy mi a fő stratégiája a kultúra és az oktatás terén. Ez volt az első alkalom, hogy olyan politikust láttam, akinek nemcsak a politikát, hanem a kultúrát illetően is ilyen világos elképzelései vannak.
Orbán egy látnok, de egyben nagyon gyakorlatias ember.