Népi urbánusok, urbánus népiek

Nyitókép: Shutterstock

A városi levegő szabaddá tesz – szól a középkori mondás –, utalva arra, hogy a városfalakon kívüli, ezernyi kötöttség által meghatározott vidéki léthez képest a városban személyes szabadsághoz, kiváltságokhoz és aztán könnyebb élethez juthat az ember. A városlakói, polgári jogokat persze féltve őrizték a régi urbánusok, és sokáig tényleg különös, érdemalapú kiváltság volt az, ha valaki megkaphatta ezt a rangot. A városok aztán keményen védték polgáraik jogait a környező földesurak vagy éppen a királyok ellenében is szerte Európában, végig a kontinens történelme során.

A nagyvárosi és vidéki lét és létszemlélet, világnézet különbözősége tehát évezredes jelenség, de mondhatnánk akár két évezredet is. A milliós lakosságszámú ókori Róma urbánus világa is teljesen eltért Itália rusztikus, nagy­birtokokra épülő vidékétől. A patriarchális renden alapuló, csendes, dolgos, nagyvilágtól elzártabb vidéki életformától mi sem állt távolabb, mint a hangyabolyszerű metropolisz tömegeinek élethelyzete. Gátlástalan törtetők és félrecsúszott szerencsétlenek, hedonista elitek és napról napra élő melósok, minden újra fogékony, izgága véleményvezérek és semmit nem gondoló, nihilista életművészek, no meg a munka nélkül lézengő csőcselék, amelynek a lekötésére, egyéni és tömegösztönei féken tartására kenyér kellett és cirkusz – sok kenyér és még több cirkusz, a komédiáktól a véres gladiátorjátékokig –; belőlük állt Róma, az Urbs, minden városok anyja.