Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!

Az utca népe pedig segít nekik.

Nyitókép: X
A Fokusz arról ír, hogy az ukrajnai Dnyipróban a Területi Toborzó Központ alkalmazottai, vagyis katonák őrizetbe vettek egy mozgósítás elől menekülő állampolgárt.

A járókelők azonnal bekapcsolódtak a történésekbe, és a férfi segítségére siettek
– a képsorok mindent mindenről elárulnak, ami az ukránok viszonyát a frontharchoz illeti.
A Területi Toborzó Központ közleményükben később hangsúlyozta: a felvételeken nem egy civil erőszakos mozgósítását mutatják, hanem egy aktív katona őrizetbe vétele látható a képkockákon. Szerintük a férfi figyelmen kívül hagyta az idézéseket, nem jelent meg a katonai orvosi vizsgálaton, így erőszakkal szállították a szolgálati helyre, de ő megpróbált elmenekülni.
Az „együttérző civilek” megfeledkeztek arról, írják, hogy az állampolgároknak teljesíteniük kell alkotmányos kötelességeiket,
vagyis a civilek is bűncselekmény elkövetéséhez járultak hozzá, írják.
Hozzáteszik: a fegyveres erők tagjaival szembeni ellenállást hadiállapot idején büntetőjogi felelősség terheli.
Szerintük az ilyen felvételek terjesztése segíti az orosz propagandát,
írja a portál.

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
