Soha nem látott mértékben tolódott jobbra a lakosság – Macron máris riadót fújt, „szélsőséges politikai fordulattal” riogat

2024. június 23. 06:41

Az EP-választási bukás után Emmanuel Macron elnök azonnal meghirdette a törvényhozás alsóházának feloszlatását és új választás kiírását. Arathat a francia jobboldal, ha képes felülemelkedni a belső megosztottságon és a hagyományos francia politikai beidegződéseken.

2024. június 23. 06:41
null
Leimeiszter Barnabás
Leimeiszter Barnabás

Nyitóképen: Emmanuel Macronnak van miért aggódnia. Fotó: AFP / Yoan Valat

Hogy okosnak bizonyul-e a döntés, vagy az önsorsrontás kirívó példájaként vonul be az annalesekbe, még nem tudhatjuk: Emmanuel Macron az európai parlamenti választáson elszenvedett csúnya kudarca után azonnal bejelentette a törvényhozás alsóházának feloszlatását és új választás kiírását június 30-ára. Úgy fogalmazott: „A szélsőjobboldali pártok, amelyek az utóbbi években megannyi területen akadályozták előrehaladásunkat – legyen szó a gazdaság újraindításáról, a határaink közös védelméről, a földműveseinknek nyújtott támogatásokról, Ukrajna megsegítéséről – az egész kontinensen növelték támogatottságukat. Franciaországban képviselőik együttesen a szavazatok csaknem 40 százalékát szerezték meg. Én, aki mindig úgy gondoltam, hogy egy egységes, erős és független Európa előnyös Franciaországnak, nem nézhetem tétlenül ezt a helyzetet. A nacio­nalisták, a demagógok felemelkedése veszélyt jelent nem csupán a nemzetünkre, de egész Európára nézve. E helyzetet súlyosbítja a közbeszéd és a parlamenti viták szélsőséges tónusa hazánkban, amely, tudom jól, aggasztja, olykor meg is döbbenti önöket, és amely előtt nem kívánok meghajolni. A ránk váró kihívások viszont szükségessé teszik, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba. Ezért döntöttem úgy, hogy lehetőséget nyújtok önöknek, szavazás útján határozzanak a parlamenti munka jövőbeli irányáról. Feloszlatom tehát a Nemzetgyűlést. Súlyos és nehéz ez a döntés, mindenekelőtt azonban bizalmi aktusról van szó. Bízom önökben, kedves honfitársaim, bízom abban, hogy a francia nép helyesen választ.”

Mindenkit váratlanul ért az államfő döntése”

Hatodszorra fordul elő az 1958-ban megalapított ötödik köztársaság történetében, hogy az elnök az alkotmányban meghatározott jogánál fogva feloszlatja a törvényhozást, és új választást ír ki. Annyi biztos, hogy Macron döntése mindenkit váratlanul ért, még sajátjait, a centrista–liberális Együtt koalíció tagjait is. A döntéshez vezető folyamatba a Le Figaro napilap nyújtott betekintést. Az elnök és belső köre a választás napján, a magas részvételi aránnyal és a tengerentúli területekről érkező lesújtó eredményekkel szembesülve kezdte mérlegelni a feloszlatás lehetőségét. A lap szerint tanácsadói azzal biztatták Macront, hogy ezzel a „radikális és De Gaulle-t idéző” döntéssel a maga javára fordíthatja a politikai válsághelyzetet, zavarba hozhatja az ellenzéki pártokat. Valóban: nehéz elképzelni, mi mozdíthatná el arról a holtpontról a kormányzást, ahová lényegében még 2022-ben került, amikor a törvényhozási választáson a Macront támogató politikai erők csupán relatív többséget szereztek. Bizalmatlansági indítványok sora, a nyugdíjreform ellen szervezett sztrájkok és sokszor erőszakba torkolló, hatalmas tüntetések 2023 elején, a tavaly nyáron a külvárosokban Franciaország-szerte kitörő zavargások, majd a baloldali macronistákat elidegenítő, Marine Le Pen által viszont ideológiai győzelemnek titulált új bevándorlási törvény körül kipattanó krízis – címszavakban így foglalható össze az eltelt két év.

Jordan Bardella Addresses Supporters Ahead Of 2024 European Parliament Elections
Előre, ország népe: Marine Le Pen, Jordan Bardella és támogatóik egy kampányeseményen. Fotó: AFP / Nurphoto / Artur Widak

Idén januárban lemondott Élisabeth Borne kormányfő, s a helyét a kormány legnépszerűbb tagja, az oktatási miniszter Gabriel Attal vette át. Főként jobboldalra húzó politikusokra támaszkodva szervezte újra a kabinetet. Új lendületet azonban az ő érkezése sem adott, pláne hogy növekvő eladósodottság, megugró költségvetési hiány és a vártnál lassabb ütemű gazdasági növekedés rontja a kormányzat reputációját. Régóta tudható, hogy Macronék nagy erővel próbálják maguk mellé állítani a Köztársaságiak (LR) párt mérsékelt jobb­oldali politikusait, kormányfői pozíciót is ajánlottak nekik a támogatásukért cserébe, a posztra kinézett Gérard Larcher szenátusi elnök viszont – korábbi kétértelmű nyilatkozatai után – tavasszal határozottan elvetette ezt a lehetőséget.

Döntött a nép

Így érkeztünk el a június 9-ei EP-választáshoz, amelyen harminc év óta a legmagasabb, 51,49 százalékos volt a részvételi arány, s amely a várakozásoknak és a közvélemény-kutatásoknak megfelelően a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés (RN) soha nem látott sikerét hozta magával: 31,37 százalék, harminc képviselő, vagyis 7-tel több mandátum, mint 2019-ben. Ehhez vegyük hozzá Éric Zemmour és Marion Maréchal Visszahódítás nevű pártjának 5,47 százalékért járó 5 mandátumát, és megkapjuk a „szélsőjobboldalnak” adott, csaknem 40 százalékos választói támogatást, amelyre hivatkozva Macron feloszlatta a törvényhozást.

Soha nem látott mértékben tolódott jobbra a lakosság”

Az nem újdonság, hogy az RN az első helyet szerzi meg az EP-választáson: 2014-ben 24,86 százaléknyi, 2019-ben pedig 23,34 százaléknyi voksot gyűjtött, utóbbi alkalommal viszont csak hajszállal előzte meg a Macron-listát. A mostani választás igazi nóvuma az, hogy a Le Pen-párt ekkora választói tömeget tud maga mögé állítani – a francia EP-választások történetében 30 százalék fölötti eredményt csupán 1984-ben ért el egy lista, az egyesült jobboldalé. A kormánypártok az RN-től messze leszakadva csupán 14,6 százalékot kaptak, ezzel alig előzik meg a Szocialista Párt (PS) és a Nyilvános Tér nevű párt 13,83 százalékot elérő közös listáját.

FRANCE - POLITICS - LR - ERIC CIOTTI
Éric Ciotti, a Köztársaságiak vezetője összeállna a Nemzeti Tömörüléssel. Fotó: AFP / Hans Lucas / Quentin De Groeve

Hogy milyen okok húzódnak Le Penék áttörése mögött? A felmérésekben immár első számú problémaként azonosított migrációs helyzet, a romló közbiztonság, a bevándorlók sikertelennek tűnő integrációja, a megélhetési nehézségek, az infláció. Az RN minden társadalmi csoportban növelte támogatottságát – mutat rá Jérôme Fourquet politológus. A kétkezi munkából élők körében szinte hegemóniát élvez, de a középosztályban, a nyugdíjasok és a felső vezetők között is egyre népszerűbb.

A mostani választás nóvuma, hogy a Nemzeti Tömörülés ekkora tömeget tud maga mögé állítani”

A június 30-án és július 7-én tartandó törvényhozási választás után reális lehetőségnek látszik, hogy az RN adja majd a miniszterelnököt. A dolgot persze árnyalja, hogy az európai parlamenti képviselőket listás, arányos rendszerben, a nemzetgyűlési képviselőket pedig kétfordulós, többségi rendszerben választják – utóbbi a visszaléptetések folytán évtizedek óta lehetőséget adott Le Penék jelöltjeinek „köztársasági elkordonozására”. A szokott ügymenetet viszont felülírni látszik a tény, hogy immár vitathatatlan: az RN nem csupán a jobboldal, de az egész francia politika vezető ereje.

 

Felbolydult jobboldal

A fentiek fényében értelmezendő, hogy az EP-választáson tovább erodálódó, csupán 7,25 százalékos eredményt elérő LR elnöke, Éric Ciotti június 11-én az RN-elnök Jordan Bardella felhívására reagálva, több évtizedes tabut megdöntve bejelentette: tárgyalásokba kezd Le Penékkel a jelöltállítás koordinálásáról. Ciotti elmondta, pártja túl gyenge, hogy szembeszálljon két veszélyes politikai blokkal, a macronistákkal és a baloldallal; a szövetkezés pedig már csak azért is természetes, mert a francia lakosság soha nem látott mértékben tolódott jobbra.

Emmanuel Macron arra játszik, hogy újra beválik a szélsőséges politikai fordulattal való riogatás”

Nem túlzás: Ciotti nyilatkozata olyan jobboldali fordulatot vetít előre Franciaországban, amilyenre még nem volt példa. Egy, még a jelöltállítás lezárulása előtt készített előrejelzés szerint, amely az EP-választás eredményeit vette alapul, a választókörzetek túlnyomó többségében a baloldali, illetve a nacionalista jelöltek jutnának tovább a második fordulóba – ez pedig azt jelentené, hogy a macronisták és a köztársaságpártiak parlamenti jelenléte radikálisan csökken. A Köztársaságiaknak tehát minden józan számítás szerint érdekükben állna a Le Penékkel való megegyezés, jóllehet az is tény, hogy ez önálló identitásuk, jobbközép voltukból fakadó jelentőségük feladását is magával hozhatná.

Gyors baloldali megegyezés
Éric Ciotti republikánus vezető a napokban rámutatott: a baloldalon bezzeg nem finnyáskodnak a pártvezetők, ha egyeztetett jelöltállításról van szó. Noha az előző törvényhozási választás alkalmából létrehozott koalíciót idővel szétfeszítették az ellentétek – az Engedetlen Franciaország (LFI) és vezetője, Jean-Luc Mélenchon élesen Izrael-kritikus állásfoglalása okozta a legnagyobb vitákat –, Macron bejelentése után az LFI, a Szocialista Párt, a Környezetvédők, a Francia Kommunista Párt és kisebb progresszív tömörülések hamar megállapodtak, hogy nem indítanak jelölteket egymás ellen. A balos alakulatok szövetségüket új népfrontnak nevezték el, utalva az 1936-os választáson Léon Blum vezetésével győzedelmeskedő antifasiszta baloldali erőkre. (A rövid életű Blum-kormány számos úttörő intézkedést hozott, szociális vívmányok sora fűződik a nevéhez, mint a fizetett szabadság vagy a minimálbér, emiatt máig mitikus emlék a baloldalon.) A megállapodás persze csak ideig-óráig leplezheti el a konfliktusokat, az LFI és az EP-választáson viszonylag jól szerepelő szocialisták közötti erőméregetést. Kérdés az, ki vezesse a kampányt, s hogy progresszív győzelem esetén kit jelölnének miniszterelnöknek: a balközép pártok nem kérnek Mélenchonból, ő viszont nem tűrné, hogy másodvonalba szorítsák. Konfliktusok az LFI berkein belül is felütötték a fejüket, a pártvezetés ugyanis nem indít el több hivatalban lévő, Mélenchonnal szemben kritikus képviselőt. Az „új népfront” leg­meglepőbb jelöltje talán François Hollande volt köztársasági elnök, akinek Corrèze-ben annak dacára sikerült a baloldali összefogás színeiben jelöltetnie magát, hogy mind a PS vezetőjével, Olivier Faure-ral, mind Jean-Luc Mélenchonnal kirívóan rossz kapcsolatot ápol.

Illetve hozhatta volna. Miután Ciotti egy tévéinterjúban tudtul adta a nyitást az RN felé, nem csupán legközelebbi tanácsadói jelentették be távozásukat, de a pártvezetés java része is fellázadt ellene. Aurélien Pradié volt alelnök egyenesen arról beszélt, hogy hányinger kerülgeti a közlés után. Az LR prominens alakjai, köztük a 2022-es elnökválasztáson induló Valérie Pécresse, korábbi pártelnökök, mint Laurent Wauquiez és Christian Jacob, a szenátusi elnök Gérard Larcher
és a felsőházi köztársasági frakció vezetője, Bruno Retailleau a Le Figaróban közölt nyílt levélben tiltakoztak, mondván, Ciotti zsákutcába vezeti a pártot. Egyet nem értésének adott hangot az EP-lista vezetője, François-Xavier Bellamy, illetve Nicolas Sarkozy korábbi államfő is. Később megérkezett a német Kereszténydemokrata Unió külügyi szóvivőjének reakciója, miszerint kizárhatják a Köztársaságiakat az Európai Néppártból, ha valóban összefog Le Penékkel.

Big Protest In Paris Against Far-right Ahead Of Snap Elections
Hagyományőrzés: a baloldal megint felvonult a jobboldali áttörés ellen. Fotó: AFP / NurPhoto / Jerome Gilles

Egyes kritikusai azzal vádolták a pártelnököt, hogy azért szorgalmazza az LR és az RN összefogását, mert veszélyben érzi saját képviselői mandátumát. Mások azt hangsúlyozták, hogy a párt aktivistái és szimpatizánsai – főként a fiatalabbak – régóta szeretnék a jobboldali erők koalícióját. Hamar megindult a szervezkedés, hogy Ciot­tit eltávolítsák a párt éléről. Június 12-én elképesztő jelenetek zajlottak le. Annie Genevard főtitkár rendkívüli pártvezetői értekezletet harangozott be, mire Ciotti biztonsági okokra hivatkozva bezáratta az LR székházát, és kijelentette: az elégedetlenkedők alapszabályt sértő módon hívták össze a találkozót. Ha nem is a székházban, de megtartották az értekezletet, és Ciottit rövid úton kizárták. Ő viszont nem fogadta el a döntést, puccsként értékelte a történteket, és bírósághoz fordult. Másnap a székházban található irodájában rögzített videót. Június 14-én, aznap, amikor az LR vezetőinek egy újabb értekezlete megerősítette Ciotti kizárását, az RN elnöke, Jordan Bardella arról nyilatkozott, hogy a tárgyalások értelmében hetven közös jelöltet indítanak. A köztársaságiak persze rögtön jelezték, hogy ezek valójában nem az ő jelöltjeik, az elnöki pozícióból levett Ciotti jogtalanul osztogatja ezt a címkét.

Marine Le Pen és Marion Maréchal minden nézetkülönbség dacára szereti egymást”

Közben a jobboldal jobboldalán is furcsa játszmák bontakoztak ki. Pedig biztatóan indultak a dolgok: a választás másnapján politikai, egyben családi konfliktusokon túllépve Marine Le Pen meghívta az RN főhadiszállására unokahúgát, a Zemmour-párt alelnökét, a frissen EP-képviselővé választott Marion Maréchalt. Tudható volt, hogy Maréchal az utóbbi időben stratégiai kérdésekben összekülönbözött pártja vezetőjével, mondván, nem az RN-t kellene kritikáik elsődleges céltáblájává tenniük, inkább együttműködésre kellene törekedni vele mint az ideológiailag legközelebb lévő politikai erővel. Amikor májusban egy beszélgetős műsorban feltették neki a kérdést, hogy ha Marine Le Pen és Éric Zemmour vízbe esne egy hajóról, kit mentene ki először, kuncogva – de azért sokat sejtetően – azt válaszolta: „A család az első!” Ugyanebben a műsorban elárulta, hogy a családi találkozókon a viták elkerülése végett a politikai témák közül Emmanuel Macront vagy a kommunista Jean-Luc Mélenchont hozzák szóba, és nagynénjével minden nézetkülönbség dacára szeretik egymást. Jordan Bardella a június 10-ei találkozó után Maréchalnak az RN iránt már az EP-kampány alatt tanúsított „konstruktív hozzáállását” méltatta, szembeállítva Zemmour folytonos vagdalkozá­saival. Le Penék azzal a feltétellel állapodtak volna meg, hogy Zemmour és élettársa, egyben legfőbb tanácsadója, Sarah Knafo nem indulnak a választáson.

Maréchal szerint már közel jártak a megegyezéshez, amikor június 11-én Bardella felhívta, és közölte vele, a Zemmour iránti bizalmatlanságuk miatt mégsem kívánnak együttműködni velük. Másnap Maréchal és három párttársa közleményt adtak ki, amelyben kijelentették: nem támogatják Zemmour tervét, miszerint a Visszahódítás önálló jelölteket indít az RN és Ciotti által tető alá hozott jobboldali összefogás aspiránsaira, és a szavazókat arra szólították fel, hogy már az első fordulóban az utóbbiakat támogassák. Zemmour felháborodottan reagált, „az árulás világcsúcsának” nevezte Maréchal lépését, és azt állította, a „családegyesítésre” törekvő Le Pen-sarj mindig is megvetette a pártot. Bizony megváltoztak a dolgok 2022 óta, amikor Zemmour elnökjelölti esélyeit remélte növelni azzal, hogy maga mellé állította a közélettől egy időre visszavonuló, konzervatív körökben népszerű fiatal politikust. Alig néhány órával a levél megjelenése után az aláírókat kizárták a Visszahódítás soraiból. Maréchal elmondta: nem tervez visszalépni az RN-be sem, és a nemzetgyűlési választáson sem lesz jelölt, európai parlamenti mandátumát viszont megtartja.

Éric Zemmour és Marion Maréchal még szakítás előtt. Fotó: AFP / Ian Langsdon

S hogy mi a helyzet a jobboldal fő erejével, az EP-be mostantól európai szinten legtöbb képviselőt delegáló Nemzeti Tömörüléssel? Az utóbbi években kialakult munkafelosztás szellemében Marine Le Pen a 2027-ben esedékes újabb elnökválasztási megméretésére készül, a fiatal Jordan Bardella pedig már most vállalná a miniszterelnöki posztot, ha többséget szereznének a június–júliusi választáson. Le Penék most nyolcpontos programot adtak ki, ami rezsicsökkentést, az illegális és legális bevándorlás visszaszorítását, a bűnöző migránsok kiutasítását, rendpárti politikát, a francia szuverenitás védelmét ajánlja a választóknak. A nagyvárosokban június 15-én a szokásoknak megfelelően egyébként Le Pen-ellenes tüntetéseket is tartottak, de ezek érzékelhetően jóval kevesebb embert mozgattak meg, mint korábban. Kérdéses a „szélsőjobboldallal” való rémisztgetés hatékonysága, ha már Serge Klarsfeld, a híres nácivadász is arról beszélt egy interjúban: ha a baloldali összefogás és az RN jelöltje között kellene választania, habozás nélkül az utóbbira voksolna.

Csapataik harcban állnak

Egy héttel az EP-választás után, vasárnap este lezárult a jelöltállítás. Helyi kezdeményezések nyomán az országos pártvezetők hallgatólagos beleegyezésével a Köztársaságiak több körzetben „megnemtámadási szerződést” kötött a kormányerőkkel. A Macron­-tábor nem indít jelöltet nagyjából húsz inkumbens, konstruktívnak ítélt ellenzéki – köztársasági vagy szocialista – jelölttel szemben. Éric Ciotti végül 62 olyan jelöltet tudott toborozni, aki az RN-nel való jobboldali össze­fogás színeiben indul. Ezeknek kevesebb mint a fele volt korábban köztársaságpárti politikus, az aspiránsok között megtalálhatjuk Marion Maréchal bizalmasait is. A Vissza­hódítás – az „iszlamobaloldali veszélyre” tekintettel – az 577 választó­körzetből csak 330-ban indít jelöltet.

Hogy mindezt hogyan értékelik az Élysée­palotában? Éric Ciotti bejelentését az ördöggel kötött alkunak nevezte június 12-ei sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron, de támadta a baloldali koalíciót is, melyben helyet kapott Mélenchon radikális baloldali, az államfő szerint antiszemita pártja. Macron arra buzdította a „demokratikus” erőket – szociáldemokratákat, radikálisokat, zöldeket, kereszténydemokratákat, gaulle-istákat –, hogy sorakozzanak fel mögötte, alkossanak „középutas, progresszív, demokratikus és köztársasági blokkot”. Mire játszik? Nyilván arra, hogy újra beválik a szélsőséges politikai fordulattal való riogatás: amennyiben elég meggyőzően tudja ecsetelni, hogy a gazdaság földbe állna, ha az RN vagy a radikális baloldal kormányra kerülne, a szavazók kénytelen-kelletlen mellé állnak. Ha pedig mondjuk mégis Jordan Bardella költözhetne be a miniszterelnöki hivatalba, az alkalmat adna arra, hogy az RN – amely még sosem töltött be kormányzati pozíciót, s ez éppen népszerűségének egyik fontos tényezője – kicsit bepiszkolja magát. Azt Macron mindenesetre már leszögezte, hogy egy esetleges kedvezőtlen választási eredmény nyomán sem fog távozni posztjáról. 

Precedensek

Volt, hogy a parlament feloszlatása sikeres húzásnak bizonyult, mint amikor Charles de Gaulle 1962-ben ezzel szerelte le a közvetlen elnökválasztás bevezetése ellen tiltakozó szocialistákat, vagy amikor 1968 májusában a törvényhozást feloszlatva vetett véget a hetek óta tartó utcai felfordulásnak – és szerzett az új választáson tekintélyes többséget. Az is megesett viszont, hogy egy szorult helyzetben lévő elnök e döntést meghozva csak még nehezebb helyzetbe sodorta magát, mint Jacques Chirac, amikor 1997-ben a borús gazdasági prognózisokra tekintettel előre hozta a választást, úgy okoskodva, hogy később csak még rosszabb eredményt érne el. Így viszont szocialista többséget kapott a nyakába, és a következő öt évben Lionel Jospin kormányfővel kényszerült politikai „együttlakásra”. 2002 óta a köztársasági elnök megbízatása a nemzetgyűlési képviselőkéhez hasonlóan öt évre szól, és néhány hónap különbséggel választják meg őket – tehát csökkent annak az esélye, hogy elnök és miniszterelnök különböző pártból kerüljön ki –, azóta egyik államfő sem oszlatta fel a törvényhozás alsóházát.

 

 

 

Összesen 204 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atti64
2024. június 23. 22:12
MAKRONY EGY BUZI MÉG GYEREKET SE TUD CSINÁLNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
cinkegolyó
2024. június 23. 15:08
Itt ha valaki szélsőséges, akkor ő, főleg háborús uszításban. Az agresszív háború tervezése és előmozdítása önmagában kimeríti az emberiesség elleni bűntett fogalmát. Az EU szavazás egyfordulós volt. Ott nem lehet olyan könnyen csalni. A 2 fordulós szavazás arra jó, ha az első fordulóban nem rá szavaztak, akkor a másodikban már "tesznek róla", hogy változzon az állás.
iphone-13
2024. június 23. 13:25
VESSZEN MACRON A FŐ HÁBORÚ PÁRTI SZEMÉTLÁDA!
namégmitnem
2024. június 23. 10:19
A Le Pen - Maréchal - Zémmour - Ciotti "négyesfogatnak" MOST kellene minden nézeteltérésen felülemelkednie és az előrehozott választásokon blokkot alkotnia. Kivételes "csillagállás" ez Franciaország jelenkori történelmében - egyszeri és (talán) megismételhetetlen.Több mint bűn: hiba:) lenne elszalasztani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!