Válságmenedzselésben és az utódlások levezénylésében jó a rendszer, de az elnök váratlan halála rossz geopolitikai, belpolitikai, gazdasági helyzetben érte Iránt. Az iszlám köztársaság negyvenöt éve a választói felhatalmazásra épül, ez a legitimitás vészesen gyengülni látszik.
Nyitókép: AFP/ NurPhoto / Morteza Nikoubazl
Ebrahim Raiszi helikopter-balesete és tragikus halála egyszerre sokkolta az iszlám köztársaság híveit és villantott fel reménysugarat az ellenzékieknek. Az iráni egy súlyosan polarizált társadalom: a hír nyomán tömegek gyászoltak, és tömegek ünnepeltek. Az elnök halála ugyanis mélyen jelképértékű. Raiszi szimbolizálta az 1979-es iszlám forradalom óta fennálló rendszer, a teokratikus köztársaság szilárdságát, eltökéltségét és elveit. Hirtelen halála így emblematikusan felidézte, hogy egyszer minden rezsim elmúlik.
A 2021 óta a végrehajtó hatalom élén álló Raiszi ellentmondásos személyiség volt. Feltétlen lojalista, az ajatollahrendszer egyik kulcsfigurája, aki évtizedekkel korábban, 1988-ban ötezer politikai fogoly kivégzéséhez asszisztált főügyészhelyettesként, amiért az iráni ellenzék köreiben a mai napig a „teheráni mészárosnak” nevezik. Majd végigjárta a jogi-politikai ranglétrát, volt főügyész, igazságügy-miniszter, illetve tagja lett a nagy tekintélyű állami kontrollszervnek, a Szakértők Gyűlésének is.
Keményvonalas politikus volt, akinek hároméves elnöksége idején Irán aktívabb lett a geopolitikai játszmákban: Teherán a korábbi iráni atomalku felülvizsgálata ügyében megütközött az amerikaiakkal, a nemzetközi ellenőröket akadályoztatta, miközben az urándúsító tevékenységét felgyorsította. A Mahsza Amini-eset után kitörő zavargásokat Raiszi kemény kézzel felszámoltatta a hatóságokkal (ötszázan meghaltak és húszezren őrizetbe kerültek). Irán eközben tagja lett a Sanghaji Együttműködési Szervezetnek (SCO) és a BRICS-államok közösségének, valamint fegyverzettel (drónokkal) támogatta az orosz hadsereg ukrajnai hadműveleteit. Teheránnak minden jel szerint szerepe volt az Iszlám Ellenállási Mozgalom, a Hamasz izraeli telepek elleni október 7-ei terrortámadásának eltervezésében; miután pedig támadás érte damaszkuszi konzulátusát, rakéta- és dróninváziót indított Izrael ellen.
Raiszi elnöksége során Irán felhagyott a kompromisszumkészséggel, és a multipoláris világrend egyik hírnökeként – Oroszország és Kína szélárnyékában – egyre nyíltabban konfrontálódott a Nyugattal, leginkább az unipoláris világrend hanyatló hegemónjával, az Egyesült Államokkal. Az oroszokkal erősítette a katonai együttműködést, az amerikai szankciók által terhelt nyersolajexportját átirányította az emelkedő nagyhatalom, Kína felé. Moszkva közvetített Teherán protezsáltja, a Hamasz és a rivális Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (Fatah) közötti közeledésben, Peking pedig beelőzte az amerikai diplomáciát, így Szaúd-Arábia nem az izraeliekkel békült meg, hanem az irániakkal. Eközben az ország karnyújtásnyira került attól, hogy atomhatalommá váljon – amint bejelenti, hogy sikerült atomfegyvert előállítania, a nyugati elszigetelési stratégia hatástalanná válik ellene.
A gazdaságpolitikát a teheráni kormány mégsem tudta kontroll alatt tartani: a szankciók hatásait nem tudta kompenzálni, az infláció elszállt (harminc százalék fölötti), a riál elértéktelenedése miatt elviselhetetlenül magasra emelkedtek a megélhetési és lakhatási költségek, valamint az élelmiszerárak, az életszínvonal jelentősen romlott Raiszi elnöksége idején. A költségvetés szűkössége miatt az állami támogatások köre leszűkült, az állam leépítette szociális-jóléti intézkedéseit, az egészségügy és az oktatás terén is azonnal jelentkeztek a visszaesés jelei.
A növekvő társadalmi elégedetlenséget a bevett módon merev szabályozással, a rendfenntartók bevetésével próbálta kezelni, de a hidzsábviselési szigor, a lakosságot terhelő erkölcsrendészeti vegzálás, az információs és politikai jogok, valamint a személyes szabadság korlátozása még nagyobb keserűséget eredményezett.
Pedig Ebrahim Raiszi a megfelelő ember volt a stabilizáció feladatára: a 2025-re tervezett elnökválasztáson a konzervatív vallási ellenőrző testület, az Őrzők Tanácsa őt favorizálta. Az iráni választási rendszerben a többség voksára számíthatott, így 2029-ig hatalmon maradhatott volna, a kényes politikai ügyek felszínre törését ezzel a rezsim évekkel későbbre tolhatta volna. Halálával azonban a neuralgikus kérdések megválaszolása 2024-es feladatává vált a teokráciának: az átmeneti politikai vákuumhelyzet elmozdulást hozhat mind a szigorítások, mind a rugalmasság irányába.
A márciusi parlamenti választáson a választásra jogosult irániak mindössze 41 százaléka ment el szavazni – ez soha nem tapasztalt alacsony részvétel, ami egyértelmű jele a választói apátiának. Ha az emberek nem érzik úgy, hogy demonstrálniuk kell a támogatásukat, az nagy legitimitáshiányt mutat abban a rendszerben, amely az iszlám forradalom eszméit támogató tömegekre, a nagy többségre építi a hatalmát immár negyvenöt éve.
A gazdasági kiábrándulás és a politikai korlátozottság mellett még egy tényezőt említenek az Irán-szakértők, amely hozzájárult a rezsim tekintélyvesztéséhez: az Izrael elleni áprilisi dróntámadás még a Teheránnal baráti katonai elemzők szerint is biztonságpolitikai fiaskó, zavarba ejtő kudarc lett. Irán évtizedekig építette a megközelíthetetlen, veszélyes, hatalmas ütőerejű katonai hatalom imázsát, ezen a képen azonban az izraeli–amerikai–jordániai védőpajzs hatékonysága nagy sebet ejtett.
A rendszer személyi összetartója az ajatollah, aki megingathatatlan tényező az iráni valóságban. Ali Hámenei 1989 óta áll az ország élén legfőbb vallási (és politikai) vezetőként, de elmúlt 85 éves, és prosztatarákkal kezelték. Az utódlás kérdése elodázhatatlan feladat a kormányzó elitnek, amelynek előbb egy alkalmas elnököt, majd egy alkalmas vallási vezetőt kell találnia. Mégpedig a gyengeség minden jele nélkül, gyors és zökkenőmentes módon.
Nagy dilemma előtt áll a rendszer: olyan karakterű elnököt kell találnia, aki Raiszihoz hasonlóan hermetikusan lojális az ajatollahhoz, mégis nyitottabb és mérsékeltebb hozzáállású politikus – ez a keresztmetszet elég szűk az iráni politikai közegben. Az idő szorít, az alkotmány feszes keretet szab a kieső elnök pótlására, és már az időpontot is kitűzték: június 28-a lesz az előre hozott elnökválasztás napja. Egy új, keményvonalas Raiszi-klón indításával a hatalom alacsony részvételi arányt kockáztat, ezért vélhetőleg egy Hasszán Róhani típusú mérsékelt vezetőt fognak jelöltként felfuttatni a rövid kampányban. Vele azonban eljöhet az igény a kormányzó politikai elit és a kiábrándult társadalom közötti szakadék betemetésére, ami reform- és kormányzati irányváltási kényszerbe viszi a rezsimet.
Iráni ellenzéki szakértők szerint ez a kérdés elvezet az iszlám köztársaság legitimitásának egyéb fundamentumaihoz, vagyis hogy szükséges-e a Korán és a sarija előírásaira építeni a 21. században egy iszlám államot, vagy el kellene mozdulni a polgári alkotmány, a valódi köztársasági berendezkedés, illetve a vallási helyett a szakértői, polgári ellenőrzés felé. A forradalmi rendszer végleg a geopolitikai ellenségeskedések és a belső másként gondolkodók elnyomására rendezkedik be, vagy működhet úgy is, hogy konszolidálja külpolitikáját, és kiterjeszti a szabadságjogokat minden állampolgárára?
Az ellenzéki tüntetések szlogenjeiből következtethetők ki a társadalom egy részének vágyai: nem szeretnének a nemzetközi vérkeringéstől elszigetelt páriaállam polgárai lenni; azt szeretnék, ha az állam nem a Hamaszba vagy a szíriai Aszad-rezsim fenntartásába öntené a pénzt, hanem a belföldi ellátórendszerek fejlesztésébe; és azt szeretnék, ha hazájukban a hatalom nem szabályozná az emberek magánéletének minden részletét.
A kérdések súlyát növeli, hogy a következő elnököt kinevező testületeknek tudniuk kell: akit most az elnöki székbe segítenek, az lehet rövidesen és nagy valószínűséggel Irán teljhatalmú ura, az ajatollah is. És
amerre az ajatollah mondja, arra fog menni az ország.
Inog-e az iráni rendszer?
Az iráni elnök halála okozta politikai feszültségek mélységéről és hatásairól kérdeztük N. Rózsa Erzsébet Irán-szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárát.
Turbulens időben történt a baleset. Milyen feszültséget okozott az elnök halála az iráni belpolitikában?
Megakadást jelent abból a szempontból, hogy az iráni rendszerben két egymást követő évben vannak a választások: most tavasszal volt a parlamenti választás, és 2025-ben lett volna az elnökválasztás. Az előre hozott elnökválasztással a kettő összetorlódik, ami azt jelenti, hogy szinte egyszerre fog hivatalba lépni az elnök és a parlament. Az elnök nevezi meg a minisztereit, akiket a parlamentnek el kell fogadnia.
Mi volt Ebrahim Raiszi elnök jelentősége?
Már a 2021-es megválasztása után sokan úgy tekintettek rá, mint egy potenciális jelöltre a legfőbb vallási vezető tisztségére. Alkalmas személy volt, de gyenge, súlytalan elnök lett, éppen az ő terminusa alatt zajlottak a legnagyobb tömegtüntetések az iszlám köztársaságban, és emiatt valószínűleg menet közben gyengült a képessége arra, hogy Hámenei utódja legyen. Hirtelen halálával azonban ez a kérdés okafogyottá vált. A múltjában pedig voltak sötét foltok: ügyészi tevékenysége alatt sok ellenzékit kivégeztek, és ezt sokan nem felejtették el neki.
Kényszerű utódlás következik. Milyen személyek lehetnek esélyesek az elnöki posztra?
Még nem lehet látni, kik lehetnek a jelöltek. Hámenei ajatollah azonban tudja, hogy elveszítette a társadalom nagy részének a támogatását, így most lehetőség adódott arra, hogy visszatérjen egy „befogadóbb” rendszerhez, vagyis a mérsékelt politikusokból is visszahívhatnának embereket a választáson való indulásra. A 2021-es elnökválasztáson több jelöltet kiszűrtek, mérsékelt jelöltek nem is voltak, eleve Raiszinak állt a zászló. Az azonban biztos, hogy a hatalom olyan jelölteket szeretne látni, akik maximálisan elkötelezettek Hámenei mellett. Irányváltás nem lesz, mert az irányok ki vannak jelölve. Az Őrök Tanácsa szűri a jelölteket, a tagok pedig vallási személyek.
Az ajatollah 85 éves, a gazdaság mélyponton, társadalmi feszültségek vannak. Mennyire ingatag a rezsim?
A legfőbb kérdés évek óta az, hogy ki lesz Hámenei után a legfőbb vezető. Sokan a fiát emlegetik, de ő egy láthatatlan figura, nincs előtérben, ráadásul Ruholláh Homeini és az iszlám köztársaság meghirdetett alapelveivel szembemenne, ha a hatalom dinasztikus úton, apáról fiúra szállhatna át – ezért nem gondolom, hogy ő lesz az utód. A rendszer legitimitásának erősségét a választói apátia jelzi – azok az irániak, akik 1979 óta tudatosan részt vesznek a választásokon, egyre kevésbé mennek el szavazni. De a rendszer nem ingatag. A rendszeren kívül nincs senki. Mindenki a rendszeren belül van.
Milyen hatása van ennek a turbulens időszaknak Irán geopolitikai helyzetére?
Nincs hatása, mert az irányokat a legfőbb vezető az isteni törvények értelmezésével kiszabta. Az iráni külpolitika három tétele közül egy tárgyalható, kettő nem. A nukleáris program tárgyalható, egészen addig, amíg nem vonják vissza Hámenei fatváját, amely kimondja: az iráni atomenergia csak és kizárólag békés célra használható. A rakétaprogram és a térségbeli kapcsolati hálózat nem tárgyalható, mert az elrettentést, Irán védelmét, a rendszerváltás elkerülését szolgálja.
Az ukrán elnök kijelentette, országa nem fog évtizedekig háborúzni, valamint hangsúlyozta, hogy a helyreállításhoz és a katonák fizetéséhez is komoly forrásokra van szükség.
Az argentin jobboldal, Milei pártja megnyerte a félidős választásokat. Az eredmény hátterében Donald Trump 40 milliárd dolláros mentőcsomagja is állhat.
Közben a tengerpartokon orosz rakéták jelentek meg.
Hónapok óta először több rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki Phenjantól délre, mintegy 350 kilométeres repüléssel.
„A Tomahawkok és más új eszközök is ezek közé tartoznak, amelyek valóban rászoríthatják Oroszországot a háború befejezésére” – jelentette ki az ukrán elnök.
Nem gonosz, nem buta, csak nem érti, hogy vannak döntések, amik nem üzletiek, hanem erkölcsiek a világban.
Mindkét fél kifejthette álláspontját.
„Tagadják, hogy a Tisza megadóztatná a nyugdíjakat. De mindenki tudja” – véli a kommunikációs igazgató.
