Zelenszkij egyre jobban pánikol: NATO-tagállamok vadászgépeivel védené az ukrán légteret

Az ukrán elnök szerint ez nem beavatkozás a NATO részéről.

Donald Tusk kedden ismerteti a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásának tervét.

Nyitókép: KLAUDIA RADECKA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP
A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő.
Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről kérdezték, hogy a hét folyamán tájékoztatja a közvéleményt a lengyelországi orosz befolyás vizsgálatáról, valamint az ehhez köthető szabotázsakciókról és provokációkról.
A kormányfő megerősítette: kedden ismerteti a lengyelországi orosz és fehérorosz befolyást vizsgáló bizottság létrehozásának tervét.
Ami a diverziós és szabotázsakciók ügyét illeti, az „nagyon komoly”, és több európai országot is érint – jelentette ki Tusk. Ebben az összefüggésben Lengyelország mellett Lettországot és Litvániát említette. Svédországból is jöttek jelzések, hogy „furcsa események közül egyesek szintén szabotázs eredménye lehetnek” – tette hozzá.
Közölte: jelenleg kilenc személy van előzetes letartóztatásban, miután meggyanúsították őket, hogy közvetlenül az orosz titkosszolgálatok utasítására részt vettek lengyelországi szabotázsakciókban.
Ukrán, fehérorosz és lengyel állampolgárokról van szó, akiket bántalmazással, gyújtogatással vagy gyújtogatási kísérletekkel gyanúsítottak meg”
– fejtette ki Tusk. A Lengyelországgal szövetséges országokkal együttműködve a hatóságok például egy wroclawi festékgyártó üzem felgyújtási kísérletét hiúsították meg, amely mögött az orosz hírszerzés állt – mondta.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában

Az ukrán elnök szerint ez nem beavatkozás a NATO részéről.

***
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Hosszas elemzésben sajnálkozik a Politico, hogy Bart De Wever, akit ezúttal „egy jobboldali flamand nacionalistának” nevezett, nem lett meggyőzve a kellő biztosítékokkal.


Trump szerdán bejelentette azt is, hogy lemondja a Putyinnal Budapestre tervezett békecsúcsot.


Felszálltak az orosz MiG-31K vadászgépek, amelyek képesek Kinzsal-rakétákat kilőni. Bárhova, pillanatok alatt lecsaphatnak.
