Önmagunk lábonlövésében élen járt a brüsszeli vezetés, életképességből pedig nagyon gyengén muzsikált – mondja a Fidesz EP-képviselője, volt madridi nagykövet és külügyi államtitkár.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter
Nem ez a témánk, de keresztény-konzervatív képviselőként nyilván Ön sem tud mellette elmenni – beszélgetésünk alatt az Európai Parlament épp uniós szintű alapjoggá kívánja emelni az abortuszt. Mit gondol erről?
Ez egy értékkérdés. Az EP megnyilvánulása egyértelműen sérti a tagállamok nemzeti szuverenitását. Ebben a kérdésben a magyaroknak, a franciáknak, a spanyoloknak joguk van dönteni, és azt csinálni, amit ott a többség gondol. És lássuk tisztán, miről is beszélünk: valójában újra egy genderideológiai célokra irányuló törekvéssel van dolgunk. Épp nálam van a szöveg,
idézném belőle a kedvenc passzusomat: kiemelik, hogy az abortuszhoz ne csak a nőknek legyen joga, hanem az összes olyan személynek, aki terhes lehet.
Az előbb épp azon merengtünk a kollégákkal, hogy eddig el voltak nyomva a fiúk… De most már megnyugodhatnak: ha terhesek, joguk lesz az abortuszhoz. Eddig ez nem így volt, tehát jogfosztott állapotban voltak. Egy másik kis európai abszurd, ami már valóban az én témám: előterjesztették, hogy a genderszempontokat is figyelembe kell venni az Elefántcsontpartról származó faimport esetében. Ilyenkor felmerül bennem, hogy hova keveredtem? Ezt már csak karikírozni lehet. A chilei kereskedelmi egyezmény kapcsán is volt szó régen a genderszempontról. Ez most akkor azt jelenti, hogy ugyanannyi chilei nőtől kell venni cseresznyét, mint férfitől? Vagy hogy ugyanannyi nőnek lesz jobb az életszínvonala tőle, mint férfinak?
Helyben vagyunk. Nem ma kezdett el külgazdasági politikával foglalkozni. Ezért egy rövid helyzetértékelésre kérném: hogy áll most az EU gazdasági versenyképessége, és merre volnának a kitörés útjai?
Nem állunk jól. Érdemes megnézni, hogy mi milyen állapotban vagyunk Európában, illetve a versenytársaink milyen formát mutatnak. Tavaly az uniós növekedés IMF-adatok alapján 0,5 százalék. Az USA-é 2,5. 2024-ben sem tudunk egy százalék fölött lenni. Kína 4,6. Ez az ő esetükben egyébként kevés, de hozzánk képest elég jól hangzik. A szankciókkal sújtott Oroszországban is 2,6 százalék a növekedés. Ennyit a kilátásokról. Az unió részesedése a világ GDP-jéből 2010-ben 22 százalék volt, most már csak 17 százalék. Tehát zsugorodunk. De ne csak pillanatképet nézzünk, hanem tekintsünk vissza mondjuk az elmúlt 15 évre:
az USA gazdasága 15 év alatt 82 százalékkal bővült, ami elég szép, és engem nem is zavarna, hogyha az eurozónáé nem 6 százalékkal bővült volna csak.
Hiába indulunk egy magas szintről, nem tudunk följebb menni. Stagnálunk, visszaesünk. Magyarországon is az egyik legfőbb probléma most a német gazdaság stagnálása. Ha ők betegek, akkor mi tüdőgyulladást kapunk. Iszonyúan komoly bajok vannak.
A legfőbb gond, hogy a Bizottság képtelen volt a rugalmas alkalmazkodásra. Elindultunk egy Green Deallel, nagyon komoly vállalásokkal, miközben a világ károsanyag-kibocsátásának 7-9 százalékáért, töredékéért vagyunk felelősek. Az egész gazdaságunkat ennek rendeltük alá. És utána nem alkalmazkodtunk: a Covidból Európa lassabban mászott ki, mint a többi, Európán kívüli régió. És a háború is láthatóan jobban megvisel minket, az említett számok is ezt mutatják.
A Green Dealen túl pedig elhatároztuk, hogy megneveljük magunkat, a kereskedelmi partnereinket, és mindenkit az egész világon.
Aki nem áll be a sorba, és nem osztja ugyanazokat az ideológiákat, mint mi, azokkal nem állunk szóba, nem kereskedünk. Akkor sem, ha egyébként ez nekünk árt. Az előbb bohóckodtunk a genderzáradékkal, de ez most már mindegyik kereskedelmi megállapodásban benne van, ahogy a fenntarthatósági záradék is.
Lehozná ezt konkrétumok szintjére? Mit okoz a külkereskedelemben a Green Deal?
A csokoládé ára most elszállt. Iszonyatos ára van a világpiacon a kakaóbabnak, az afrikai szárazság a fő ok. A másik ok viszont az, hogy meghoztuk a deforesztációs rendeletet: erdőirtás árán termelt mezőgazdasági termékeket mostantól nem veszünk. Persze, hogy vigyázni kell az őserdőkre, de bízzuk rá a helyi közösségekre, a helyi vezetőkre, hogy helyben mit csinálnak! Vannak olyan területek is, ahol nem is tud őserdő nőni. Mi innen úgy csinálunk, mintha mindent jobban tudnánk.
Ebből a mentalitásból az következik, hogy majd nem nekünk adják el azt a kakaót. Hanem eladják a kínaiaknak, valaki okosan átcsomagolja, és visszajön Európába – hányszoros áron?
A kakaó egy élvezeti cikk – de ipari alapanyagoknál ugyanez a helyzet.
Nem tisztességes ár ez a környezetvédelemért?
Rendben van, hogy oda kell figyelnünk a környezetvédelemre, és sokkal felelősebben kell élnünk az életünket. De ne nyomorítsuk meg magunkat, és ne szegényítsük el Európát, mert azzal nem segítünk a világnak. Attól nem lesz zöld a kontinens, ha Európa elszegényedik. És most mit látunk? A választások előtt a gazdák ellentmondást nem tűrően hozzák a véleményüket nyilvánosságra. Itt voltak Brüsszelben is az ablakom alatt, előfordult, hogy blokkolták a Parlament kijáratait, meg volt tűz, szobordöntés, szénaboglya-égetés.
Mert elegük van, joggal. Erejüket meghaladó terhet varrtak a nyakukba.
Emellett leépül az ipar: jönnek az újabb és újabb szabályok Európára nézve zöldítésben, kibocsátásban, adminisztrációs teherben. A háború miatt az energiaárak elszállnak. Ez csökkenő versenyképességet jelent. Az elmúlt 5-7 évben 850 ezer új szabályt varrt a vállalatok nyakába Brüsszel, ötezer oldal terjedelemben. Egyszer egy svéd kollégámmal összeraktuk, nem bírtam el a paksamétát, olyan súlya volt. 2019 és 2023 között 850 ezer munkahely szűnt meg az európai feldolgozóiparban. Lehetetlen, hogy erre Brüsszel ne reagáljon. Tavaly Ursula von der Leyen előállt azzal, hogy az adminisztrációs terheket 25%-kal csökkentsük. Ha ezt meg is csinálják – én egyébként ezt még nem látom –, akkor visszajuthatunk oda, ahol 5 évvel ezelőtt voltunk. Nem előrébb lépünk, hanem azt a sok botorságot, amit csináltunk, lebontjuk.
Önmagunk lábonlövésében élen járt a brüsszeli vezetés, életképességből pedig nagyon gyengén muzsikált.
Jött a Covid, a háború, és nem találtuk meg ezekre a jó gazdaságpolitikai válaszokat. A józan észhez kellene visszatérni, itt nem atomfizikáról beszélünk. Aki alapvető közgazdaságtani ismeretekkel rendelkezik, és nem az ideológia alapján akarja meghatározni a gazdaságpolitikát, annak ezek a kérdések a napnál világosabbak.
Az egyik kitörési iránynak az Európai Bizottság, részben a szankciók ellensúlyaként, az EU-Mercosur (vagyis a Dél–amerikai Közös Piac) kereskedelmi megállapodást szánja, ami az Istennek nem akar haladni már több éves távlatban sem. Miért nem sikerül megszereznünk a latin-amerikai piacot?
Ez is egy elmulasztott lehetőség. Ez a megállapodás 2019-ben teljesen kész volt, Cecilia Malmström kereskedelmi biztos letárgyalta. És aztán betették a mélyhűtőbe.
Miért?
Mert nem volt sem ésszerűség, sem politikai bátorság a Bizottságban. Pedig,
ha valaki bármit is tud a politikáról, akkor tudja: a nem annyira könnyű, de fontos dolgokat a ciklus legelején kell megcsinálni.
Ezt elmulasztották, és felelőtlenül engedtek a Parlamentben relatív többségben lévő baloldal mindenféle követelésének. Tavaly télen aztán a Bizottság a négy évvel korábban kitárgyalt egyezményhez képest újabb feltételeket fogalmazott meg. És csodálkoztunk, hogy a Mercosur-országok nem tapsikoltak. Ez az egyik oka. A másik, hogy időközben egy csomó olyan joganyagot elfogadtunk itt az EU-ban, ami az ő életüket nehezebbé tenné. Ilyen az előbb említett deforesztáció – ezekről azt gondoltuk, hogy nekik kötelességük azonnal elfogadni. Ráadásul akkor már nem Bolsonaro volt a brazil elnök, hanem a baloldali, börtönt megjárt Lula, akiről az Európai Unió azt gondolta, hogy majd a tenyeréből eszik. És nem kaptak levegőt, mikor a latin-amerikaiak nemet mondtak, meg azt, hogy nekik is lesznek ötleteik. Végül rájött a Bizottság, hogy abban az egyezményben, ami a legtöbb hasznot hozta volna az európai cégeknek, csak kicsit állunk rosszabbul, mint 5 évvel ezelőtt … Meg persze vannak olyan országok, mint a franciák vagy az osztrákok, akik a saját protekcionista meggyőződésüket zöld köntösben prezentálják. Ők a legnagyobb erdővédők, meg a helyi közösségek védői. Volt szerencsém egy parlamenti delegációval Brazíliába utazni, csak mosolyogtam, amikor a franciák ott előadták magukat.
Merre van akkor az előre?
Mi azt mondjuk, hogy Európának az az érdeke, ha ideológiamentesen a világ minél több részével van kapcsolatban. Ezt hívjuk konnektivitásnak. Erről akar ez az ideológiai alapon működő Bizottság és Parlament lemondani. Ők nem a gazdasági érdeket nézik, nem azt, hogy az európai cégeknek hogy lehetne jobb. Külön szoktunk beszélni mezőgazdaságról és iparról. Az európai mezőgazdaságnak lehet a megállapodás kapcsán egy bizonyos érzékenysége, de ez azzal megoldható, hogy ki kell kötni: csak az élelmiszerbiztonság szempontjából az európai normáknak megfelelő import jöhessen be. De ne felejtsük el, hogy a Mercosur jelenleg 35%-os gépkocsivámja egyből lemegy 12,5 százalékra, 9-10 éves átmenetet követően pedig nullára.
Mekkora lehetőség ez a magyar export szempontjából akkor, amikor Magyarország járműgyártásban az egyik vezető állam lett!
De a rövidlátóság, álszentség miatt elestünk egy nagy lehetőségtől. És ha megnézzük a Bizottság kereskedelempolitikai mérlegét a Mercosuron túl, akkor Vietnammal sikerült ugyan megállapodást kötni, de azért, mert az 2019-ben, a ciklus kezdetén már kész volt, nem ennek a Bizottságnak kellett kitárgyalnia. Sikerült Új-Zélanddal is, de az nem képvisel túl nagy volument. Az ausztrál elbukott, velük nem sikerült megállapodni. És ott van még Chile, a modernizált társulási megállapodás. Ott mi már ratifikáltunk, a chilei oldalra várunk, de ez meglesz, nem kérdés. Ez az egyetlen megállapodás, amivel előrébb jutottunk. Chile azért fontos, mert van lítiuma, ami a zöld átálláshoz egy létszükségletű elem, melynek beszerzésében Európa iszonyúan ki van szolgáltatva Kínának. Ez egy minimális diverzifikálási lehetőséget biztosít.
Kínáról még ejtsünk egy szót: amit Kínával csinálunk, az egy teljes őrület.
Hogy Kína nem európai demokrácia, arról senkit nem kell meggyőzni. De lemondani róluk és ellenségesen viszonyulni hozzájuk megint önmagunk lábonlövése. Közben meg függünk tőlük mindenben: kritikus nyersanyagokban, ásványokban. És zöld átállás sincsen Kína nélkül: a napelemek több mint 90 százaléka onnan jön, mert Európában már nincs napelemgyártás, nem éri meg. Most állandóan a kínaiakba rúgunk. Ha majd egyszer úgy döntenek, hogy nem exportálnak Európába több napelemet, mégis mit fogunk csinálni? Amikor az ideológia felülírja a gazdasági racionalitást, abból mi mindig rosszul jövünk ki.
Most távoli régiókról beszéltünk, de vannak növekedési központok az Európai Unió előszobájában is. Albánia kis gazdaság, de 5-6%-os növekedéseket csinált az elmúlt években, Törökország még gazdaságpolitikai hibái ellenére is 4%-ot tavaly. Mi akadályozza meg azt, hogy a gazdasági integrációt ezen országok politikai értelemben vett EU-tagsága előtt is szorosabbra fűzzük?
Az az ideológiavezérelt gazdaságpolitika, amiről eddig beszéltünk.
A Juncker-bizottság kimondta kerek-perec, hogy ők a ciklusuk alatt nem óhajtanak haladni a bővítéssel. Ez nagyon motiválólag hathatott a tagjelölt országokra, hogy közelítsék a jogrendjüket, a gazdasági szerkezetüket és berendezkedésüket az EU-hoz…
Ez megint nagyon okos húzás volt, mondhatom. Ez a Bizottság ezt nem mondta, csak nem nagyon csinált semmit, és a Parlament is mindent elkövetett, hogy a Nyugat-Balkánnal kapcsolatban ne legyen előrelépés. Várhelyi Olivér egyébként sok mindent igyekezett ésszerűsíteni, van egy új keretrendszer a tárgyalásokhoz, ami jó, és van egy új, hatmilliárd eurós keret programokra és felkészülésre, ami hasznos. A megoldás az lenne, hogyha a Bizottság véget vetne annak az eljárásnak, hogy mindent elvárunk tőlük, teljes azonosulást mindennel, amit csak csinálunk, de azért nem vesszük fel őket még egy darabig. Ha lehetne végre fejezeteket nyitni és zárni, és valóban érdemalapú lehetne a felvételi eljárás, akkor sokkal gyorsabban lehetne haladni. Törökországot az Európai Unió több mint 40 éve se lenyelni, se kiköpni nem tudja. Sohasem mert az Unió színt vallani. Az állam- és kormányfők állandóan halasztják a téma napirendre vételét. Márpedig a velük való szorosabb együttműködésben komoly fantázia van, ahogy az egész Balkán is egy kiaknázatlan gazdasági potenciál az Unió számára. Azt elfelejtik az okosok, hogy ha mi nem vagyunk ott, ott van, lesz más. És amíg nem tudjuk őket a berkeinken belül, addig ez így lesz. Ez nem csak gazdasági, hanem sokkal inkább geostratégiai érdek, hogy felvegyük őket, hogy velük baráti viszonyban legyünk.
Beszéljünk egy másik nagy európai külpolitikai projektről, ami Georgia Meloni nevéhez fűződik – ezek a kétoldalú migrációs megállapodások Észak-Afrika országaival. Hogy értékeli ezek sikerét a migráció megállításában?
Nagyon becsülöm az olasz miniszterelnök asszony próbálkozását. Szerintem azt csinálja, ami egyedül működhet: hogy az illegális migránsok ne jussanak el Európáig. Ez nem megy másképp, mint hogy az észak-afrikai országokkal megállapodunk. Voltam nagykövet Spanyolországban.
Amikor ésszerű spanyol kormány volt, akkor Marokkóval jól működött a megállapodás, és a marokkóiak mindenkit megállítottak. Amikor rosszban voltak, akkor karba tett kézzel álltak a határon a marokkói határőrök, és az illegális migrások átugráltak a kerítésen.
Azon a kerítésen, amihez képest a miénk könnyű akadály. Matteo Salvini egyszer megmutatta, hogy ha komoly kontroll van, akkor még a tengeren sem jönnek. Tehát meg lehet oldani, és szerintem ez a kísérlet pozitív eredménnyel zárult. És az olaszok kötöttek még egy megállapodást Albániával, ami azért fontos, mert azt az üzenetet küldi, hogy ha egy illegális migráns elindul egy csónakkal, bejut Olaszországba, az nem jelent neki belépőt Olaszországba, hanem jó eséllyel Albániában fog kikötni. Ott fogják elbírálni a kérelmét, és utána vissza fogják paterolni oda, ahonnan jött. Ez az egy megoldás van. Sajnos a közelmúltban elfogadott európai migrációs paktum nem erről szól. A probléma gyökerét nem kezeli: azt, hogy az illegális migráns ne jusson be Európába, azt nem tudja elérni. Giorgia Meloni próbálja egyben tartani a maga kis koalícióját, én sok sikert kívánok ahhoz, hogy ezek a paktumok az észak-afrikai országokkal működőképesek legyenek. Más kérdés, hogy még nem tartunk ott, ahol kellene. Nagyon nehezen adta oda Brüsszel Tunéziának a pénzt.
Apropó paktumok: szóltak a hírek egy Orbán-Meloni paktumról is a Fidesz és az ECR közeledése a kapcsán. A delegációból máshonnan is hallottuk, hogy a választásokig nem lesz ebben előrelépés. Milyen Fidesz-eredmény kell az EP-választáson ahhoz, hogy az év második felében megtörténhessen a belépés?
Erre ebben a pillanatban nem lehet válaszolni. Nagyon jó az együttműködés az ECR-rel is és az ID-vel is. Sokkal több az, ami összeköt minket, mint ami elválaszt, és arra kell koncentrálni, amiről hasonlóképp gondolkodunk: gender, migráció... Ez bőven elég az együttműködéshez Természetesen nagyon sok az ellenérdekelt erő. A zsarolástól a nyilvános megbélyegzésig minden van a másik oldalon,
a Néppárt különösen a bajnoka annak – és őket a másik oldalhoz kell sorolni –, hogy ne jöjjön össze az európai konzervatív tömb.
Most arra kell összpontosítani, hogy ezek az erők minél nagyobb számban legyenek a Parlamentben. Hogy ezt a nagyobb erőt milyen frakciókkal képezzük le, több frakció, egy frakció, frakciószövetség, az már egy másodlagos kérdés, minden előfordulhat. Nekünk az a feladatunk, hogy otthon minél több embert elvigyünk szavazni, hogy mindenki értse meg otthon, hogy nagyon nagy a tét, hogy nagyon nagy veszélyek fenyegetik Európát és Magyarországot is, mert ránk akarnak erőltetni olyanokat, a háborút, a migrációt, meg a gendert, amit mi nem szeretnénk. Minél nagyobb számban vagyunk ott, annál nagyobb az esélye annak, hogy hatékony, jó frakciók tudnak felállni a jobboldalon.
Mindenki jobboldali előretörést jósol az EP-választáson, sokan sokféle mértékűt. De az imént is utalt rá, hogy az Európai Néppárt és a tőle jobbra álló pártok nem képeznek egy tömböt. Ha számszakilag össze is jönne a Néppárttal együtt egy jobboldali többség, politikailag akkor sem jönne össze. Így voltaképpen milyen haszna lesz Magyarországnak abból, hogyha megerősödnek az EP-ben a Néppárttól jobbra álló erők?
Ha megnézzük, hogy a Néppárt hogy szavazott ebben az öt évben, meg hogy szavazott 10-15 évvel ezelőtt, akkor a különbség ég és föld. Állandóan elmennek balra, elveik feladásával. Én már nem tartom a Néppártot még jobbközépnek sem, mert már az értékkérdésekben sem jobbra szavaznak. Ha van egy kritikus tömeg a jobboldalon – most mindegy, hogy ez két frakcióban vagy egy tömbben –, azt már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezért fontos, hogy a saját tagállamában minden konzervatív erő minél jobban szerepeljen. Ezt a kritikus tömeget kell összehozni a Parlamentben. Hogy a Néppárt átfordítható-e? Az majd kiderül, attól is függ, hogy a Néppártból kiket választanak újra.
Terjed egy pletyka, amit otthon Ujhelyi István is terjeszt: hogy a Magyar Pétertől származó, ügyészséggel kapcsolatos hangfelvétel miatt már feloldott kohéziós forrásokat megint blokkolná a Bizottság. Ugyanezt beszélik a Lázár János-féle építésügyi törvényről. Több-e ez folyosói pletykánál? Látnak-e arra utaló jeleket, hogy tényleg visszavenné a decemberben nagy kínnal feloldott pénzeket a Bizottság?
Mikor azt mondom, hogy nagy a tét és nagyok a veszélyek, akkor ezeket is értem alatta.
No nem azért, mintha Magyar Péter tényező lenne,
hanem mert a magyar baloldal itteni politikusai – ebben a Momentumosok meg a DK-sok járnak az élen – az ügyeket nem otthon szeretnék megoldani, hanem kijönnek árulkodni Brüsszelbe, mint az óvodások. Tőlük származnak a hazugságok, amelyek alapján Magyarországba idekint belerúgnak. Ezt azért nem tekintem politikai mesterműnek. Spanyolországban sem egyszerű a helyzet, ott a baloldal vezette kormány éppen szétveri az országot, meg amnesztiát ad olyanoknak, akik a spanyol törvények alapján bűncselekményt követtek el. Bár a spanyol jobboldali ellenzék ezt nem nézi jó szemmel és szóvá is teszi, addig sosem mennének el, hogy jogosan hazájuknak járó uniós források visszatartására uszítsa az uniós intézményeket.
Mert nem akarnak rosszat a saját országuknak, állampolgárainak, akiket a forrásmegvonás érint. Nekünk viszont olyan ellenzékünk van, akiknek semmi nem drága, szívesen kivéreztetnék az országot saját céljaik elérése érdekében. Képesek voltak addig is elmenni, hogy az EP – baloldali többségének kezdeményezésére – bíróság elé citálja a Bizottságot. Ezzel azonban csak azt érték el, hogy a Bizottság kénytelen volt felfedni lapjait: be kellett ismernie, hogy a jelenlegi magyar kormány alapos és eredményes tárgyalásainak eredményéppen nincs már ok a mondvacsinált korlátozások fenntartására. Ez jól mutatja a hozzánk való viszonyulást: a velünk kapcsolatos hazugságok és alaptalan rágalmak sora végtelen. A folyamatos próbálkozásaik pedig mindig kudarccal járnak, már ők is kezdik unni saját magukat, az állandó Magyarország-gyalázást. Ebben a ciklusban már nem lesz változás. De azért mindent meg fogunk tenni,
hogy a következő ciklusban egy minél erősebb és szélesebb jobboldali együttműködéssel a józan ész is visszatérhessen,
és a Magyarországgal szemben ellenséges balliberális és zöld erők már ne uralhassák a házat.
Kedden Luxemburgban az Európai Unió Bírósága előtt megkezdődött a gyermekvédelmi törvény tárgyalása. Az ügyről Rodrigo Ballestert, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének a vezetőjét kérdeztük.
A politikus szerint az EU és Magyarország érdekeivel is ellentétes lenne egy gazdasági hidegháború.
December elején hivatalba léphetnek az új biztosok.
Magyarország még október 22-én kérte az Európai Parlamentet, hogy vonja vissza az olasz képviselő mentelmi jogát.
Már azt is tudjuk, mikorra várható az ítélet.
Az EU Observer oldalán megjelent véleménycikk azt állítja, hogy a gyerekvédelmi törvény „erőszakos homofób hullámot” indított el a kontinensen.
Szeptemberben is dinamikus volt a bruttó átlagkereset növekedése, igaz a megelőző hónapokhoz képest lassabb. A közszférában 14,1 százalékkal emelkedett az átlagkereset éves alapon, így elmondható, hogy ez az ágazat húzta a növekedést. A minimálbér emelésének is köszönhetően jövőre is érdemben, 4-5 százalékkal növekedhet a reálbér.
Az egyik túlélő férje a frontvonalon harcol.
