Ferenc pápa: Ukrajnának össze kell szednie a bátorságát, hogy tárgyalni kezdjen Oroszországgal
„Amikor látod, hogy vereséget szenvedtél, hogy a dolgok nem mennek jól, akkor bátornak kell lenned, hogy tárgyalj”, mondta a Szentatya.

A végén még összejöhet a közös nevező, hiszen a pápa valóban békét akar, engedmények árán is.

Fotó: Andreas Solaro/AFP
Az Ukrajinszka Pravda arról ír, hogy Svájc meghívta Ferenc pápát a június 15-16-án a svájci Burgenstockban tartandó globális békecsúcsra. Hozzáteszik: Viola Amgerd svájci elnök a napokban korábban találkozott Ferenc pápával, majd „érdekes eszmecserének” nevezte a találkozót. Elmondta: „Különösen az ukrajnai háborúról és a világ más konfliktusos helyeiről beszélgettünk. Meghívtuk a Szentszéket a békecsúcsra.

A Vatikán nagyon pozitívan áll a békekonferenciához.”
Hangsúlyozta: Svájc a héten meghívókat küldött ki a csúcstalálkozóra. „Ha sikerül közös nevezőt találnunk, az már valami. A másik siker az lenne, ha konkrétan meg tudnánk közelíteni a békefolyamatot.
Előre kell gondolkodnunk, beleértve a holnaputánt is”
– tette hozzá Svájc elnöke.
Ezt is ajánljuk a témában
„Amikor látod, hogy vereséget szenvedtél, hogy a dolgok nem mennek jól, akkor bátornak kell lenned, hogy tárgyalj”, mondta a Szentatya.


Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

A teherhajó 22 fős legénységét az orosz haditengerészet egységei biztonságba helyezték Novorosszijszk kikötőjében.


Az orosz védelmi minisztérium szerint két újabb település került ellenőrzésük alá, miközben jelentős ukrán veszteségekről is beszámolt.


Katonai források és Volodimir Zelenszkij szerint is észak-koreai gyártmányú rakéta csapódott be egy ukrán településen.
