Kína és a világhatalom

Nyitókép: Xinhua via AFP

„Az iszonyú belső konfliktusok és katasztrofális hanyatlás után azonban a hetvenes évek során egy világhatalmi véletlen megnyitotta az utat egy addig elképzelhetetlen szerveződési mód megtalálására és beüzemelésére, ami az elmúlt közel félévszázadban történelmi értelemben, mint »a megoldás« tételeződik Kína számára. A Nyugat és rajta keresztül a világ feletti uralmat gyakorló amerikai birodalom »két legyet ütött egy csapásra« azzal, hogy megnyitotta Kína számára ezt az utat. 

Az egyik az volt, hogy ezzel Kínát »leszakította« fő riválisáról, az akkoriban Szovjetunió fantázianéven futó orosz birodalomról, másrész egyúttal ellenőrzése alá vont egy gigantikus külszíni fejtéssel letermelhető »munkaerő mezőt«. Az első Kínába áttelepült amerikai vállalatok ugyanazért a munkáért az egy tizedét sem fizették annak, amit az amerikai munkásnak kellett volna fizetniük. Vagyis az amerikai technológia ideológiai gátjaitól így már megfosztott rendszerben a világtörténelem leghatalmasabb profit-szivattyúját hozta működésbe.

 Ám, és ehhez kellett kétezer év kifinomult szellemi tudása a kínai uralmi csoportok részéről, mindez azért lehetett Kína számára is sikeres nyugatias szuper-kapitalizmus, mert a folyamatot szigorú hatalmi kontroll alatt tartották, amihez az amúgy valójában csak »díszletként« fenntartott »kommunizmus« intézményei adták a funkcionális szervezeti hátteret. 

A mesés profitok és Kína technológia felzárkózása lehetetlenségének evidenciaként való feltételezése az első évtizedekben »elaltatta« a Nyugat és az amerikai birodalom »éberségét«, csupán egyetlen tanulságos »epizód« adódott, 1989-ben. Akkor azért mégis csak volt egy nyugati hatalmi kísérlet arra, hogy »demokratikus reformok« fedőnéven egy »csinált színes« forradalommal lebontsák, vagy legalábbis meggyengítsék ezt a kontrollként használt uralmi institúciót, ám a kínai elitek, igaz némi véráldozat árán, de nagyon világossá tették, hogy a »liberális demokrácia« fedőnevű kifosztási kísérletre nem igazán vevők. 

Ami viszont az elmúlt évtized során most már világháborús feszültség szintjére emelkedő konfliktus-teret generálja, az az, hogy az amerikai birodalom számára Európa, Oroszország és Kína eurázsiai együttműködési rendszeréből létre jönni készülő »új birodalom« olyan végzetes csapásként értelmezhető, amit bármi áron, de meg kell semmisítenie. 

Ukrajna csupán »jókor volt jó helyen«, mert ő látszott a legalkalmasabb lőtérnek ahhoz, hogy a harmadik világháború elindítható legyen. Ám a kínai elnök európai látogatása most »üzenet« volt az amerikai.”

***