Így (nem) látja Amerika az erdélyi magyarok sérelmeit

Nyitóképen: Avram Iancunak, az 1848–49-ben magyarok ezreit lemészároló román seregek vezérének a szobra Kolozsváron. Fotó: Shutterstock

Április végén vádemelés nélkül zárta le a csíkszeredai ügyészség az úzvölgyi temető feldúlása ügyében tavaly indított büntetőeljárást. De ez csak csepp a tengerben: a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat jelentéseiből kiderül, hogy nőtt a magyarellenesség intenzitása Romániában, és aggasztó a magyarokkal szembeni negatív hozzáállás erősödése. Emlékezetesek a tavaly a sportlelátókon történt gyűlölködő incidensek, illetve a különféle formában érkező támadások: a magyar nyelvű táblák lefestése, szélsőséges csoportok randalírozása a székelyföldi városokban, illetve a nagyszámú peres eljárás indítása sovén szervezetek részéről.

Szintén áprilisban tette közzé a Romániáról szóló 2023-as emberi jogi jelentését az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma – a fentiek azonban valahogy kimaradtak a dokumentumból. Azt viszont megjegyzik az évente összeállított beszámolóban, hogy a szomszédunknál súlyos a kormányzati korrupció, és hogy Romániában nem történt jelentős változás az emberi jogok tiszteletben tartásában. Az 51 oldalas iratban kiemelik, hogy a cigányellenesség és az antiszemitizmus társadalmi problémát jelent, de a magyar sérelmekre csupán egy hárommondatos bekezdést szántak. Annak ellenére, hogy számos ügyet bemutatnak, amelyben a román hatóságok messze túllépték a hatáskörüket, vagy más esetekben éppen ellenkezőleg, nem léptek fel a szükséges erővel a helyzet megoldásáért, egy sem vonatkozik a magyarságra. Általánosan megállapítják, hogy a román vezetés nem hatékony a faji vagy etnikai kisebbségek elleni diszkrimináció és erőszak megakadályozásában, valamint ritkák az ilyen típusú büntetőeljárások. És ennyi.

Magyar szempontból a jelentéstevők ingerküszöbét az anyanyelvhasználat akadályozása és az állam által jogtalanul elvett ingatlanok helyzete érte el. Leírják, a román hatóságok nem tartják tiszteletben azt a törvényt, amely előírja, hogy az etnikai kisebbségek jogosultak anyanyelvükön intézni ügyeiket a helyi önkormányzatokkal azokon a településeken, ahol arányuk eléri a lakosság 20 százalékát. Kiemelik a román állam által illetéktelenül elkobzott ingatlanok ügyét, valamint nyomatékosítják, hogy a nemzeti kisebbségi közösségek tulajdonában lévő ingatlanokkal összefüggő igények elbírálása túlzottan elhúzódik, és hogy aránytalanul kevés egyházakhoz és nemzeti kisebbségekhez kapcsolható ingatlant adnak vissza.

Vajon nem látják vagy nem akarják látni az erdélyi magyarság többi sérelmét? Esetleg hazai oldalon pattog a labda? Bethlendi András kolozsvári kisebbségjogász kifejti, hogy az Egyesült Államok emberi jogi éves államjelentése a nemzetközi egyezményekben foglalt emberi jogok standardjai szerint vizsgálja az államokat. Szerinte egy tettre kész érdekérvényesítő, úgynevezett advocacy csoport számára ezek a jelentések értékes erőforrásként szolgálhatnak saját ügyeik tematizálásában és előmozdításában.

Hangsúlyozza: az erdélyi magyarok vonatkozásában az utóbbi tíz évben számos konkrét ügy elérte az amerikai jelentéstevők ingerküszöbét. Az úzvölgyi erőszakos eseményekről, egy kolozsvári kórházi diszkriminációról, a székely zászló használatával szembeni állami ellenállásról, Mihai Tudose volt miniszterelnök botrányos akasztós kijelentéséről, a sporteseményeken tapasztalt magyarellenességről vagy a Pro Turismo Terrae Siculorum turisztikai szövetség bejegyzésének bírósági megakadályozásáról mind beszámoltak ezek a jelentések. Az ideihez hasonlóan hol részletgazdagabban, hol általánosabban, de az utóbbi években mindig szó esett a magyarok közigazgatási anyanyelvhasználatának hiányos teljesüléséről, a magyar településnevek alkalmi elmaradásáról, valamint az előző rendszerben államosított kisebbségi egyházi ingatlanok sikertelen visszaszolgáltatásáról.

A szakértőnek az idei jelentés legfőbb tanulsága viszont nem az, hogy az amerikai jelentéstevők érzéketlenek volnának az erdélyi magyarok ügyeire, hanem az, hogy egyetlen magyarokhoz köthető jogvédő szervezet sem rendelkezik egyszerre azzal a működési kontinuitással, munkakapacitással, szakmai felkészültséggel és nemzetközi elismertséggel, hogy már-már megkerülhetetlen hivatkozási ponttá váljon az Egyesült Államoknak. „Legjobb tudásom szerint a jelentés tartalmát nagymértékben a bukaresti amerikai nagykövetség által begyűjtött információk szolgáltatják.” A jelentéstevők több bukaresti székhelyű, nagy múltú emberi jogi szervezetre, sőt a miniszterelnöki hivatal alatt működő holokausztkutató intézményre is hivatkoznak az államot elmarasztaló emberi jogi sérelmek bemutatásakor. Ezek közül viszont egyik sem köthető a magyar közösséghez.

Mindezek fényében a 2023-as jelentés Bethlendi András számára azt igazolja, hogy egyetlen olyan jogvédő szervezetet sem tudhatunk az erdélyi magyarok mögött, amely megkerülhetetlen szereplője volna a romániai emberi jogi diskurzusnak, és élvezné az amerikai nagykövetség szakmai bizalmát. Ha jobban belegondolunk, ez nem meglepő, hiszen az erdélyi magyarok mind a mai napig nem hoztak létre olyan emberi jogi műhelyt, ahol erre szakosodott jogászok főállásban foglalkoznának a magyarokat érő rendszerszintű vagy eseti jogsértések feltárásával, maradéktalanul peresítenék őket, és angol nyelven módszeresen beszámolnának róluk tematikus jelentések és tudományos értékű tanulmányok formájában. „Talán ha ez megváltozik, akkor az amerikai emberi jogi jelentés is mélyrehatóbban fog foglalkozni a nekünk fontos ügyekkel” – fogalmaz a kolozsvári jogász.

Romániában létezik a megkülönböztetést vizsgálni, büntetni és megakadályozni hivatott állami intézmény, az Országos Diszkriminációellenes Tanács, amely a parlamentnek tesz jelentést. Az amerikai dokumentum két helyen említi, s megjegyzi, hogy a szervezet a kormány együttműködésével és többnyire kormányzati beavatkozás nélkül végezte a feladatát. Megfigyelői általában véve hatékonynak tartották a tanácsot, de egyesek kritizálták a hatékonyság és a politikai függetlenség hiánya miatt. A szervezet országos jelentéseiből nem derül ki, hogy mennyi ügye volt a magyar kisebbség kapcsán a múlt évben. De ez az amerikai jelentéstevőknek bizonyára úgyis érdektelen lett volna, mint ahogy a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat akkurátus jogsérelmi gyűjteménye is „elkerülte” a figyelmüket. Tudomásunk szerint más magyar érdekvédelmi szervezetet sem kerestek meg a tisztviselők.

A másik tanulság még szomorúbb, de ugyanilyen fontos: amint Budapest nemzetközi érdekérvényesítő pozíciói meggyengülnek, az súlyosan kihat a határon túli magyarság életére.