Románia
ÉLŐ
Ukrajna

„Abban kell reménykedni, hogy....” – párttársa beszélt Fico állapotáról, közleményt adott ki a kórház

2024. május 26. 15:38

Ján Richter szerint a miniszterelnök állapota még mindig nagyon súlyos.

2024. május 26. 15:38

Nyitókép: Milan Jaros/Bloomberg via Getty Images

Robert Ficót május 15-én lőtte meg egy 71 éves férfi a nyitrabányai kihelyezett kormányülés után. A támadó letartóztatását követően a Speciális Büntetőbíróság elrendelte a férfi vizsgálati fogságba helyezését. A Mandiner szombaton beszámolt róla, hogy Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter az RTVS Sobotné dialógy című műsorában volt vendég, ahol a miniszterelnök visszatéréséről kérdezték, és elmondta,

ismerve őt, biztos vagyok benne, hogy megpróbál minél hamarabb visszatérni”.

Ján Richter smeres parlamenti képviselő a közmédia vasárnapi műsorában elmondta, nemrégiben beszélt a miniszterelnökkel telefonon – írja az Új Szó.

A politikus azt is hozzátette, hogy véleménye szerint Robert Fico év végére már felépülhet, ami azt jelenti, hogy addigra befejeződhet a rehabilitáció.

Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan”

– közölte Richter.

Hivatalos közleményt adott ki a kórház

A lap beszámolt róla, hogy a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház kiadott egy hivatalos közleményt a miniszterelnök állapotáról.

Azt írták, Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni.

További részletekről azonban nem számoltak be.

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Patika
2024. május 26. 17:47
Az állapota még mindig nagyon súlyos. Abban kell reménykedni, hogy nem jön közbe valami váratlan” Érzésre az inkább a vátratéasn, ha mégis felépül. (legyen úgy, úgy legyen)
kepiblanc
2024. május 26. 17:13
Dj Cintula. :D https://www.facebook.com/photo?fbid=7752039958186248&set=pcb.7752088608181383
google-2
2024. május 26. 15:55
Ahhoz képest, hogy most azt mondja Cintula, hogy nem akarta megölni Fico-t, jó nagy kárt tett benne. Vén vadállat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!