Tádzsikisztán és az Oroszországban élő tádzsikok is érzik: akár van a háttérben ukrán szál, akár nincs, ők bajban vannak

Nyitókép: Megemlékezés a moszkvai terrortámadás helyszínén március 30-án. Fotó: AFP / Sergei Ilnitsky

Március 22-én a 2004-es beszlani vérengzés óta nem látott terrortámadás rázta meg Oroszországot. A moszkvai Crocus City Hall rendezvényközpontban elkövetett merényletnek 144-en estek áldozatul, 550-en megsebesültek. Azóta a hatóságok tizenegy gyanúsítottat kaptak el, köztük négy tádzsikot, a támadás feltételezhetően közvetlen elkövetőit. Dalerzson Mirzojev, Szaidakrami Racsabalizoda, Muhammadszobir Fajzov és Fariduni Samszidin egy, az ukrán–orosz–belarusz hármas határ térségébe tartó fehér Renault Symbolból kerültek elő. Ez a számszerű-tényszerű felszín – amely alatt forr a mély.

Miután az elkövetők tádzsik származása a tádzsik külügyminisztérium első napokban tett, kétségbeesett próbálkozásai ellenére cáfolhatatlan tényként került a nyilvánosság elé, a támadásnak kétféle nyilvános megfejtése van. Az egyik az orosz rezsimmel szemben kritikus sajtó és a Nyugat megfejtése, nevezzük nyugati narratívának. Eszerint egy „megszokott” iszlamista terrortámadásról van szó, amelyet az Iszlám Állam Horaszáni Vilajet nevű, Közép-Ázsia szegény fiataljainak radikalizálásában régóta aktív leányvállalata hajtott végre. A szervezet a támadást magára vállalta.

Tádzsikisztán Közép-Ázsia egyik legszegényebb országa, gazdasága egyetlen alumíniumkohóra és az Oroszországban dolgozó tádzsikok hazaküldött pénzére épül. Balszerencséjére határos Afganisztánnal, amellyel közös határát képtelen biztosítani. Ebben hagyományosan Oroszország segít neki, amely viszont az ukrajnai háború miatt kénytelen volt erőket elvonni a tádzsik–afgán határról, így egyszerűbbé vált a Horaszáni Vilajet határon átívelő tevékenysége. Az orosz rezsim ezen értelmezés szerint kétszeresen is felel a terrortámadásért: egyrészt a tádzsik–afgán határ védelmének meggyengülése révén, másrészt pedig azért, mert terrorelhárító szervei annak ellenére sem tudták megakadályozni a terrortámadást, hogy az Egyesült Államok a The Washington Post beszámolója szerint jó két héttel az eset előtt tájékoztatta az orosz kormányt arról, hogy több nagy rendezvényhelyszín, köztük a Crocus is veszélyben van. (Szergej Nariskin, az Orosz Föderáció Külső Hírszerző Szolgálatának főnöke szerint az amerikai figyelmeztetés a potenciális tettesek beazonosításához nem volt elég részletes.)

A putyini rezsim narratívája ezzel szemben az, hogy a tádzsikok nem iszlám fundamentalisták, hanem egyszerű bérgyilkosok, akiket az ukrán nemzetközi légió számára tádzsikisztáni nagykövetségén keresztül nagy erőkkel toborzó Ukrajna bérelt fel a terrortámadás elkövetésére. Így a crocusbeli terrorcselekmény a korábbiak hosszú sorába illeszkedik: 2022 augusztusában életét vesztette Darja Dugina haditudósító, az ismert szélsőjobboldali filozófus, Alekszandr Dugin lánya, miután autójukban bomba robbant. Az ügyben két ukrán állampolgárt tartóztattak le. A Vladlen Tatarszkij álnéven dolgozó Makszim Fomin haditudósító szintén robbanásban halt meg 2023 áprilisában Szentpéterváron, ahogy Zahar Prilepin írónak, az Igazságos Oroszország párt társelnökének is az autójában robbanó bomba okozott súlyos sérüléseket tavaly májusban. Nemrég pedig ugyanilyen módon sebesült meg Moszkvában az Ukrán Biztonsági Szolgálat 2018-ban Oroszországba emigráló volt ügynöke, Vaszilij Prozorov.

A nyugati narratíva két nehézséggel néz szembe: egyrészt négy, az orosz rezsim ellenlábasának aligha mondható, a háborút aktívan támogató közszereplő halálos vagy súlyos sérülésekkel járó felrobbantása után nehéz azt állítani, hogy Ukrajna ne követne el terrortámadásokat orosz földön. A harctéren kevéssé sikeres Kijev dróntámadásokkal vagy a Belgorodi terület lakóinak sanyargatásával nyíltan arra törekszik, hogy jelezze az orosz hátországnak: ők sincsenek biztonságban, és jobban tennék, ha kifarolnának Vlagyimir Putyin orosz elnök mögül. Másrészt pedig nincs magyarázat arra, hogy ha Ukrajnának semmi köze a támadáshoz, akkor mit keresett a négy tádzsik autója a hármas határnál – bizonyára nem Belaruszba kívántak menekülni.

Ugyanakkor a rezsim narratívájával kapcsolatban is felmerülnek kérdések. Putyin április 4-én egy szakszervezeti találkozón elmondott beszédében úgy fogalmazott: „A külpolitikában Oroszország úgy viselkedik, hogy aligha lehet támadás célpontja muszlim fundamentalisták oldaláról.” Ez bizony tényszerűen nem igaz – bőven eleget háborúzott iszlamisták ellen a putyini Oroszország Szíriában és Afrikában ahhoz, hogy kivívja az Iszlám Állam gyűlöletét, s a terrorszervezet harcosai is elkövettek kisebb-nagyobb támadásokat az előző tíz évben Oroszország ellen. A legsúlyosabb eset a Metrojet Sarm es-Sejkből Szentpétervárra tartó Airbus A321-esének felrobbantása volt a Sínai-félszigeten 2015-ben, amelynek a 217 utas és a 7 fős legénység egyaránt áldozatául esett, de 2017-ben Szurgutban és 2018-ban Kizljarban is történtek terrortámadások. Mind Ukrajnának, mind az Iszlám Államnak megvolt tehát az érdeke és a képessége a terrortámadás végrehajtására.

Érdekes, de az orosz igazságszolgáltatás átpolitizáltsága miatt nem perdöntő bizonyíték, hogy a négy letartóztatott és megkínzott tádzsik az orosz köztévé egyes csatornája (Pervij kanal) által közölt felvételen egyértelműen Ukrajnára vallott: mind azt állították, hogy Kijev volt az úti céljuk. Fajzov állítása szerint Szajfullo névre hallgató koordinátoruk intézett az orosz–ukrán határra valakit, aki segített volna nekik a határátlépésben és a Kijevig való eljutásban, ahol egymillió rubel ütötte volna a markukat. Szintén csekély annak bizonyító ereje, hogy a letartóztatottak mobiltelefonján ukrán zászlós képeket találtak, mivel ezek a képek a Szabad Európa orosz kiadásának oknyomozása alapján a Depositphotos online fotóbankból származnak. Az pedig mindig intő jel, amikor egy politikai kérdésben állást foglal Dmitrij Medvegyev exelnök, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese – ő abbéli véleményét fejtette ki, hogy „dehogy vallási fanatikusok ezek a szarháziak, akik képesek lennének meghalni a hitükért”. Szerinte a tettesek sokkal inkább „primitív bérgyilkosok, akiket viszonylag kis pénzért felbéreltek és megtanítottak lőni”.

Az Ukrajna besározására irányuló, szokásosan bumfordi orosz belföldi információs művelet ugyanakkor nem zárja ki, hogy Oroszországnak valóban vannak Ukrajnát inkrimináló bizonyítékai. Erről igyekezett meggyőzni a nemzetközi partnereket Oroszország ENSZ-nagykövete, Vaszilij Nyebenzja, aki úgy fogalmazott: már a vizsgálat előzetes eredményei szerint „sem merül fel semmiféle kétely Ukrajna közvetlen érintettségével kapcsolatban”, s a megrendelők nyomai Kijevbe vezetnek. Elmondta: a vizsgálat arra jutott, hogy a tádzsikok a terv szerint a Brjanszki területen, egy határ menti erdőben felgyújtották volna az autójukat, és szóltak volna a koordinátoruknak, aki onnantól intézte volna a határ­átlépést és az utazást Kijevbe. Állítása szerint „az elkövetők menekülésére hasonló sémát ajánlottak mind Darja Dugina, mind Vladlen Tatarszkij meggyilkolásakor”. Nyebenzja szerint emellett „vannak adatok arról, hogy a kijevi rezsim hosszú ideje együttműködik a muszlim radikálisokkal, és saját céljaira használja őket”.

Az orosz védelmi minisztérium arról is beszélt a múlt héten, hogy ugrásszerűen megnőtt az orosz–ukrán háborúba önkéntes katonának jelentkezők száma: tíz nap alatt tizenhatezren léptek be a seregbe, s „a többségük a szerződés megkötésének legfőbb motivációjaként azt jelölte meg, hogy bosszút álljon a 2024. március 22-én Moszkva környékén történt tragédia halottaiért”.

Mindeközben Tádzsikisztán és az Oroszországban élő tádzsikok is érzik: akár van a háttérben ukrán szál, akár nincs, ők bajban vannak. Ravil Gajnutdin, az oroszországi muszlimok főmuftija a ramadáni böjt megtörésének ünnepén sietett leszögezni, hogy a terrortámadás elkövetői „nem Allahnak, hanem az ördögöknek engedelmeskedtek”, Szirodzsiddin Muhriddin tádzsik külügyminiszter pedig orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalásán kiemelte: a terrorcselekményeket nem szabad összekötni elkövetőik etnikumával. Szemjon Grigorjev tádzsikisztáni orosz nagykövet úgy fogalmazott, azért választottak elkövetőül tádzsikokat, hogy „bevigyék az orosz társadalomba a xenofóbia, a migránsellenesség érzületét, és megsemmisítsék annak interetnikus, vallásközi világát”.

Ennek pedig már vannak is jelei – a sajtóban egyre-másra bukkannak fel beszámolók arról, hogy az oroszok kezdik bojkottálni a tádzsik taxisofőröket, hogy a fejkendőt viselő nők nem kapnak állást, vagy hogy a vnukovói repülőtéren deportálnak és öt-tíz évre kitiltanak Oroszországból a családjuk meglátogatásából visszatérő tádzsik dolgozókat. Törökország pedig egy tádzsik iszlamista sejt felszámolását követően meglépte azt, amitől Tádzsikisztán a legjobban tartott: visszavezette a tádzsikok vízumkötelezettségét. Ha Orosz­ország lakossági nyomásra követi, az masszív rúgás lesz a padlón fekvő tádzsik gazdaságnak.