Mint a brit lap folytatja, az izraeli kormányfő egy kemény megtorló háborút folytat, amelyben eddig 33 ezer palesztin vesztette életét, és a Gázai övezet blokádja miatti humanitárius helyzet miatt a nemzetközi közösség ellene fordult, de mégis halad a maga útján: minap egy olyan törvényt vittek át a parlamenten, amely alapján nemzetbiztonsági okból a kormány betilthatja egy külföldi média működését Izraelben, és ez meg is történt az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízióval.
De Netanjahu feje felett más viharfelhők is gyülekeznek:
a legfelsőbb bíróság határozata megszüntetné az ultraortodox zsidók sorkatonai mentességét,
ez pedig a vallásos zsidó politikai szervezetek berkeiben felzúdulást keltett - ezen csoportok nélkül Netanjahu politikai támogatottsága jelentősen visszaesne.
Végül ott van egy másik katonai fiaskó: azzal vádolják, hogy ő rendelte el a szíriai fővárosban, Damaszkuszban az iráni konzulátust ért légicsapást, amelyben 12 ember vesztette életét, köztük két iráni tábornok.