Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Egy nap alatt másfél évnyi eső esett az Emirátusokban, az ország erre a mennyiségre nem volt felkészülve, ezt pedig a luxusautók és az üzletek bánták.

Nyitókép: STRINGER / ANADOLU / Anadolu via AFP

Napokon át figyelmeztették a médián és a közösségi oldalakon keresztül az Egyesült Arab Emirátusok lakosságát, hogy készüljenek fel, mert az utóbbi idők legkomolyabb vihara érkezik. Ez be is igazolódott, ugyanis a hét elején lecsapó ciklon során összesen 254 milliméternyi csapadék hullott le,
ami nagyjából másfél év alatt szokott átlagosan.
Az Öböl-menti országban 1949 óta végeznek méréseket meteorológiai témában, azóta nem mértek ilyen magas lehulló csapadékmennyiséget.
A jelentések szerint bár a vihar mostanra elvonult, a káosz nem múlt el nyomtalanul, ugyanis súlyos károkat okozott a hirtelen nagy mennyiségű csapadék. Dubajban és a környező emírségekben az épületeket értelemszerűen nem ilyen körülményekre méretezték, ezzel is magyarázható, hogyan keletkezett ekkora káosz a viharból.
A közösségi médiát
ellepték azok a felvételek, amelyek apokaliptikus állapotokat mutatnak.
Az elárasztott utcákon az autókat sokszor teljesen ellepte a víz, a népszerű plázák és szállodák beáztak, az emberek menekültek, amerre csak tudtak. Az egyik legmegdöbbentőbb felvételen a dubaji reptér látható, amelynek gurulóútján centi magasan állt a víz, így próbált a kifutópályáig elmenni a low-cost légitársaság, a FlyDubai járata.
Rövid időre teljesen összeomlott a világ második legforgalmasabb légikikötőjének működése, ugyanis a vihar miatt le kellett zárni a repteret, induló és érkező járatokat töröltek, más járatok pedig csak sok óra késéssel tudtak fogadni és indítani.
Ez egy káosz. Nem közlekednek a taxik, az emberek a metróállomáson és a repülőtéren alszanak”
– panaszkodott egy neve elhallgatását kérő férfi az AP hírügynökség tudósítójának.
A vihar halálos áldozatot is követelt, ugyanis az Egyesült Arab Emirátusok északi részén lévő Rász el-Haima tartományban egy hetven év körüli férfi meghalt, miután autóját magával sodorta egy villámáradás. Az élő felvételek alapján a közúti közlekedés valamennyire már visszatért a régi kerékvágásba, a Dubajt Abu-Dzabival összekötő, kétszer hatsávos Sheik Zayed úton már zavartalanul haladnak az autók.
A CNN tudósítója szerint a vihar olyan hirtelen érkezett és olyan elemi erővel csapott le, hogy a motorosok többsége hátrahagyta járművét, mivel az utcák és utak hirtelen folyóvá változtak. Az, hogy ekkora káoszt okozott esőzés, azzal is magyarázható, hogy a száraz, sivatagi éghajlattal rendelkező országban az épületeket, a csatornarendszert és az infrastruktúrát nem ilyen körülményekre méretezték.
Az ilyesfajta esőzések a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak lesznek”
– jegyezte meg az amerikai lap, amely szerint a légkör melegedésével egyre több nedvesség kerül a magasba, amely egyenes út a heves zivatarokhoz.
Az Öböl-menti állam még nem erősítette meg, de a meteorológusok nem zárják ki, hogy a mostani, katasztrofális állapotokat okozó vihar mögött nem egyszerűen meteorológiai okok állnak, hanem az úgynevezett „cloud seeding”, amellyel mesterségesen tudnak csapadékot előállítani az országban.
A vízelvezetés hiánya, mint most látható volt, súlyos áradásokat tud okozni országszerte, ez azonban sosem hátráltatta az ország vezetését, hogy a vízbiztonsági problémák megoldására a cloud seeding technológiát vesse be. A módszert az 1980-as években fejlesztették ki, azonban csak a 2000-es évek óta használják. A cloud seeding lényege, hogy
különböző vegyi anyagokat, apró részecskéket, például sót vagy kálium-kloridot, egy repülőgépről a légkörbe juttatnak,
hogy a pára azokon kicsapódjon, így még több csapadék tudjon lehullni a talajra. A CNBC szerint Mansour Bin Zayed Al Nahyan sejk, az Egyesült Arab Emirátusok elnökhelyettese összesen húszmillió dollárnyi összeget fektetett a fejlesztésekbe.
A jelentések szerint éves szinten több mint ezer órán át végeznek cloud seedinget, hogy növeljék a sivatagi ország csapadékmennyiségét. Ahmed Habib meteorológus a Bloombergnek azt mondta, a hét elején a szintén az Emirátusokban lévő Al-Ain repülőteréről kisgépek szálltak fel, hogy a vegyi anyagokkal mesterséges esőt generáljanak. Az emirátusok meteorológiai szolgálata, Nemzeti Meteorológiai Központ (NCM) ezt közleményben tagadta és azt mondták, az ország területén a mostani vihar során nem hajtottak végre cloud seedinget.