„Háborút nem fognak kirobbantani, az túl veszélyes lenne” – Jeffrey Kaplan a Mandinernek

Fotók: Ficsor Márton

***

Izrael érdeke Iránt bevonni egy regionális konfliktusba?

Egyik államnak sem érdeke. Irán proxy szövetségeseivel állt Izrael konfliktusban, a síita Hezbollahhal, a szunnita Hamásszal, a jemeni húszikkal és a szíriai milíciákkal. Iránnak sokkal nagyobb ereje van ezeknél, és emiatt ha aktívvá válik, sokkal nagyobb fenyegetés is náluk. 

Óriási nyomás van ugyanis a Netanjahu-kormányon, hogy az iráni dróntámadásra viszontválaszt adjon – társadalmi nyomás elsősorban, de presszúra a kormányon belül is, a koalíciós partnerek felől.

Hibázott-e Irán? Amikor légitámadás érte a damaszkuszi konzulátusát, arra nem a proxy-jain keresztül válaszolt, hanem ő maga indított dróntámadást iráni területről Izrael ellen. Ezt egyes szakértők stratégiai hibának tartják.

Nem értek egyet ezzel az értékeléssel. Azért nem, mert a konzulátus elleni támadást Izrael hajtotta végre, annak végrehajtója nem nagyon lehet más, és ezt nem is cáfolták. A légitámadást egy konzulátus ellen hajtották végre, a nemzetközi jog alapján ez az iráni állam területének minősül – a támadás tehát közvetlenül, szándékosan az iráni szuverenitás, egy iráni terület ellen irányult. 

– a New York Times értesülése szerint maga Izrael is elismerte, hogy ez egy elhibázott lépés volt.

Más feltételezések szerint Izrael kikényszerítette az iráni válaszcsapást, és miután Irán megtámadta Izrael, annak katonai létesítményei innentől fogva legitim célpontokká váltak Izrael számára.

Ez figyelemreméltó összefüggés, de én nem így látom. Ugyanis az iráni katonai vagy atomlétesítményeket Izrael már régóta célkeresztbe vette, és támadja is, vagyis egy ilyen „provokációra” nem volt szükség, hogy ürügyet találjanak, hiszen a helyzet már eleve az volt, hogy Izrael támadta ezeket.

A dolgok mélyére kell néznünk. Először is, látnunk kell, hogy 

– ez a legfontosabb tény. A másik, hogy a Közel-Kelet egyik legalapvetőbb történelmi jelensége a szunniták és a síiták közti mély megosztottság – az iráni drónok egy részét a jordániai légvédelem szedte le, Szaúd-Arábia és Jordánia nem Irán mellett állt ki, hanem Irán ellen. A belső dinamikák a következők: az izraeli kormány ellen hatalmas tömegtüntetéseket szervez az ellenzék, a kormány népszerűtlen, és a túszdráma tovább rontotta a megítélését; ugyanez történik Iránban is: a hidzsáb-konfliktus, a tömegtüntetések, a brutális hatósági fellépések – mindkét államban a kormányzat megpróbál hatalmon maradni, és a belső bajokról egy külső konfliktussal próbálják elterelni a figyelmet. Háborút azonban nem fognak kirobbantani, az túl veszélyes lenne.

Péntek hajnalban Izrael rakétatámadást indított iráni célpontok ellen. Úgy kalkulálhat, hogy ha bemutatja Irán katonai gyengeségét, azzal a lázongó iráni társadalom számára demonstrálja, hogy a rezsim nem is olyan erős? Vagyis kalkulálhat Izrael az iráni belső feszültségek meglovagolásával is?

Nagyon sok nyugati szimpatizáns iráni van, sokan beszélik az angolt, az iráni társadalom heterogénebb, mint gondolnánk. Nem véletlen, hogy a korlátozások ellenére hány videófelvétel szivárog ki a belső eseményekről. Iráni civilek közösségi oldalakon üzentek, hogy Izrael támadja meg Iránt, hogy a rezsim érezze a nyomást. A támadások jól átgondolt, kimért lépések voltak: az egyetlen iráni lövedék, amely átjutott a légvédelmi pajzson, az izraeli légierő egyik repterén landolt. 

Ebben az eszkalációs fázisban az iráni rezsim szilárd tud maradni – ha a helyzet azonban tovább eszkalálódik, akkor persze van esély a teheráni rezsim megingására, de én nem látom azt, hogy bárki eszkalálni akarná a konfliktust.

Izrael sem?

Izrael sem. A zsidó állam jelenlegi prioritása nem Irán, hanem a Gázai övezet. Illetve annak megakadályozása, hogy a gázai helyzet megismétlődjön a ciszjordániai palesztin területeken is.

Ön szerint tehát ebben a feszült helyzetben nincs benne egy regionális háború berobbanásának a lehetősége?

Nincs.

Mikor jöhet el az a pont, amelyen túl az Egyesült Államok már nem követi Izraelt, már nem áll mögé?

Amerika mindig figyelmezteti Izraelt, hogy ne tegye meg a következő lépést: ne támadja meg Iránt, ne kezdje el a katonai műveletet Rafahban. Mégis Izrael meglépte, megtámadta Iránt, és Amerika időben kapott értesítést erről. A Biden-kormányzat és a nemzetközi közösség is arra kérte Izraelt, hogy ne támadja meg Rafahot. Az amerikaiak jelezték, hogy ha mégis megteszik, Washington lelassítja az Izraelnek szánt fegyverszállításokat. A radikális jobboldali izraeli kispártok viszont azt közölték Netanjahuval, hogy 

Ha Izrael megcsinálja a rafahi akciót, és a polgári áldozatok száma tovább nő, hol lehet az a pont, amikor az Ábrahám-megállapodás révén a zsidó állammal diplomáciai kapcsolatot felvevő arab államok azt mondják, hogy: ennyi, felmondjuk az együttműködést Izraellel?

Bizonyos módon már elvesztette őket Izrael. Négy évtizede járok vissza a Közel-Keletre, az első intifáda idején Hebronban éltem, a második intifáda idején is ott voltam, nagyon sok kapcsolatom van izraeli és palesztin oldalon is, Három hete jöttem vissza egy rövidebb ott tartózkodás után, és nemsokára újra visszatérek egy szemináriumra, október 7. óta én voltam az első nyugati professzor, aki a Hebron Egyetemre ellátogatott. És azt kell mondanom, hogy egy olyan helyzet állt elő, hogy már egyik fél sem ismeri el a másik igazságait. Palesztin fiatalok nem hiszik el, hogy a Hamász ezt tette.

Még akkor sem, ha éppen a terroristák vették fel a saját tetteiket videóra, és azt bárki megnézheti?

Akkor sem. Ez csupán manipuláció szerintük, hiszen „a zsidók mindig hazudnak”... 

Vagyis ez nem történhetett meg – így gondolják. És az izraeli oldalon is ez történik: nem akarják belátni, milyen erőszak történt a palesztinok ellen.

Ön nemrég tért vissza Budapestre Izraelből. Akikkel kint találkozott, mind ebben a véleménybuborékban élnek?

Szinte mind. 

És válaszolva a korábbi kérdésére, a környező országok reakciójára. Amikor Jordániában helyi keresztényekkel beszéltem, még ők sem hitték el az izraeliek történetét. A lakosság nagy része Izrael-ellenes hangulatban van, tüntetések voltak az izraeli nagykövetség előtt, tehát az ammáni kormány ugyan még tartja az Izraellel kötött egyezményeit, mert fél Irántól, de a saját lakossága miatt ezt egyre nehezebben teszi. Az arab lakosságra ömlenek a gázai borzalmak képei a közösségi médiából, és ennek hatására egyre inkább úgy gondolják, hogy az izraeliek nem is emberek. Sokan úgy vélik, hogy ilyen 1948 vagy 1967 óta nem történt velük.

Ha a megosztottság ilyen mély, milyen esélye maradt egy önálló palesztin állam létrehozásának, a jeruzsálemi kérdés megoldásának vagy a palesztin menekültek hazatérésének?

A hármas ponttal kezdeném: 

A másik kettő pontnál úgy lehet előrelépés, ha először is kormányváltás lesz Izraelben. A palesztin állam létrejötte egyre közelebb van viszont, ez a véleményem. Az önálló állam egyelőre egy álom, a probléma a részletekkel van: a kormányzati struktúra, az Izraellel való viszony, a határok kérdése vagy a zsidó telepek ügye nehéz ügy, ezeket mind meg kell oldani.

És ki lesz Izrael tárgyalópartnere a palesztin oldalon?

Ez a nagy kérdés.

A Hamász diszkreditálta magát, Mahmúd Abbász elnök pedig idős és népszerűsége a mélyponton. Ki jöhet?

Abbász tetszési indexe Ciszjordániában 10 százalékon áll, és nem rendeznek választásokat. Egy új vezetésnek kellene megjelennie. Korábban is voltak fiatal politikusok, de a belső harcokban vagy az Izraellel történő küzdelemben kiestek a rostán. 

Milyen keresztény közösségeket látogatott meg a három héttel ezelőtti útja során? És mi volt a közel-keleti keresztények helyzetértékelése?

Több felekezet egyházi vezetőivel találkoztunk, először Jordániában, majd Izraelben, végül a palesztin irányítás alatt álló Betlehemben. A jordániai keresztények az ammáni kormányzat hívei, hazájukat a béke és stabilitás helyének érzik, a helyzetük kiszámítható, ennek ellenére a fiatalok elhagyják hazájukat, elsősorban gazdasági, megélhetési okokból, illetve azért, mert a régiót nem érzik biztonságosnak a jövőre nézve.

Az izraeli keresztények helyzete egy kicsit romlott: sok jelentés érkezik olyan esetekről, hogy keresztény lelkészeket támadnak meg, templomok falait firkálják össze. Két izraeli csoport teszi ezt elsősorban: a telepesek és az ultraortodox zsidók. A helyzet a 2018-ban hozott alaptörvény óta változott meg, a jogszabály kimondja: 

A palesztin területeken a helyzet különböző, különbség van a két palesztin terület között: Gázában a Hamász kormányzása alatt sok visszaélés, üldözés történt, kényszertérítések, ingatlanelkobzások, Ciszjordániában viszont a keresztények és a muszlimok békés együttélése hagyományosan jónak mondható. Október 7. után azonban már a Hamász is azt mondja, hogy a leendő palesztin államban a keresztények szabadon gyakorolhatják majd a hitüket. De ez nem releváns, a Hamász leírta magát.

Ha már felhozta a Hamász kérdését: megtörhető a szervezet, van még jövője?

Mint szervezet, vége van. De mint jelkép, mint a felszabadítás eszméje, tovább fog élni. Túl sok borzalmas dolog történik Gázában, ezért a radikalizálódás folytatódni fog. Ez történt Afganisztánban is mind az oroszokkal, mind az amerikaiakkal – ha ugyanis egy generáció a háborúban nő fel, 

A trend az, hogy míg az izraeli hadsereg megpróbálja megsemmisíteni a Hamászt a Gázai övezetben, addig a Hamász, a fegyveres ellenállás eszméje egyre népszerűbb Ciszjordániában.

Hát, ez az. A ciszjordániai lakosok radikalizálódása egy gyúelegy detonáció előtt. És amit a zsidó telepesek és az izraeli katonák most tesznek, az éppen szikrát ad ennek a robbanóanyagnak.