Ha a palesztin vezetést keressük, kit hívjunk?

A két nagy, egymással is versengő palesztin frakció közül az egyik, a Hamász október 7-i terrorakciójával a nemzetközi közösség azon tagjai körében is diszkreditálta magát, amely államok nem tartották terrorszervezetnek; a másik csoport, a Fatah pedig kudarcos politikájával, korrupciós botrányaival, megújulásra képtelen struktúrájával éppen történelmi mélypontra tornászta le támogatottságát 2024-re.

A történelmi gyökerek

1964-es megalakulása óta a palesztin nép nemzeti képviseletét a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) látja el, amely három évtizeden keresztül a zsidó megszállás elleni harcot vezette, míg 1993-ban amerikai és jordániai közvetítéssel meg nem kötötte Izraellel az Oslói egyezményt, amellyel 

A megállapodás értelmében 1994-ben létrejött a palesztin irányítású területek fölött kormányzó Palesztin Hatóság (PA), amelyet azóta is a PLO-t alkotó szekuláris nacionalista párt, a Fatah emberei irányítanak.

Az 1987-ben alapított Hamász (Iszlám Ellenállási Mozgalom) a PLO kompromisszumot kereső politikájával szemben az izraeli megszállás elleni fegyveres ellenállás stratégiáját képviselte. Az iszlamista szervezet nem ismerte el a zsidó állam létét, és politikai programja vezérelvének a palesztin föld felszabadítását, a zsidó állam felszámolását jelölte meg.

„Hatósági” eljárás

Az évtizedek óta tartó Fatah-Hamász szembenállásban újabb fejezetet nyitott az októberben kitört gázai háború. A Hamász a terrortámadással berobbantotta az évek óta búvópatakként lappangó konfliktust: mivel a palesztinok elsőrendű politikai célja, 

az ukrajnai háború elvitte a nyilvánosság figyelmét, az arab államok pedig az Ábrahám-megállapodások keretében 2020-tól sorra kezdték felvenni a diplomácia kapcsolatot Izraellel anélkül, hogy a palesztin kérdés megoldását az egyezség feltételéül szabták volna ki, a radikális csoport egy ilyen drasztikus lépéssel tette vissza a palesztin ügyet az asztalra.

A háború újra egzisztenciális súlyú harcokba vitte bele a Hamászt a vezetésének likvidálását, struktúráinak megsemmisítését ígérő Izraellel, és nehéz helyzetbe hozta Mahmúd Abbász elnököt, a Palesztin Hatóság fejét is, hiszen a Hamász-támadást követő brutális izraeli bombázási hullám és az azt kísérő szörnyű pusztítás csak igazolta és megerősítette a Hamász pozícióját a palesztin társadalomban, így a palesztin államfő nem ítélhette el a palesztin merénylőket, mert azzal tovább növelte volna saját elszigeteltségét. Ezzel az álláspontjával viszont eltépte a kapcsolattartás köldökzsinórját a zsidó állammal – 

ha eljön majd a palesztinokkal való megegyezés ideje.

Változás, helyrehozhatatlan késéssel

Mahmúd Abbász a belső válság miatt február végén lemondott palesztin miniszterelnök helyett március 28-án egy új kormányfőt nevezett ki, és a Palesztin Hatóság megreformálását ígérte. Mohammed Musztafa elnöki tanácsadó az Egyesült Államokban tanult, köztiszteletben álló közgazdász, mérsékelt politikus, aki egy technokrata kormány megalakítását ígérte, valamint azt, hogy létrehoznak egy pénzügyi alapot, amely segítségével építik majd újjá a lebombázott Gáza övezetet.

A 23 tárca vezetőinek többsége a ciszjordániai palesztin területet kormányzó Fatah tagjai, öten viszont a gázai övezetből érkeztek. Ez egy észrevehető gesztus, még akkor is, ha egységkormányról nem beszélhetünk. A palesztin egységet jelképező közös kormány létrehozására a közelmúltban történtek több kísérlet is történt, de a két frakció kibékíthetetlen politikai víziói miatt egyszer sem sikerült a kiegyezés, legutóbb orosz közvetítéssel sem.

Sikertelen államalkotási modell

A Palesztin Hatóság, és vele a Fatah legitimitása nagyon gyenge – ez részben abból következik, hogy az ominózus 2006-os voksolás óta nem rendeztek valódi választást a palesztin területeken, így 

 másrészt a ciszjordániai entitást irányító Palesztin Hatóságot klánok dominálják, amelyek sorozatosan korrupciós ügyekben járatják le magukat, s mivel a társadalmi kérdéseket nem tudják megoldani, saját klientúrájukat próbálják pozíciók és források osztogatásával egyben tartani, ezzel azonban tovább rombolják a politikai elit tekintélyét.

A Fatah három évtizede a tárgyalásos megegyezés politikáját hirdeti a palesztinoknak, és az Oslói egyezmény óta követeli az önálló palesztin állam megteremtését; 

A palesztin helyzet 1993 óta sokat romlott: a zsidó telepépítések, területfoglalások miatt a palesztin ellenőrzés alatt álló ciszjordániai területek kiterjedése csökkent, a települések közötti összeköttetéseket az izraeli katonai ellenőrzőpontok akadályozzák, a helyi palesztin lakosság szabad mozgása, munkavállalása korlátozott; sem Jeruzsálem státusza, sem az 1948-as Nakba óta a szomszédos államok menekülttáboraiban élő palesztin családok hazatérésének kérdése nem oldódott meg; a jogkorlátozások és a kilátástalanság miatt az életminőség jelentősen romlott az elmúlt években – 

Az inkompetens és stagnáló Fatahra ráégett a „megszálló Izraellel való kollaborálás” bélyege, a fiatalabb palesztin generációk körében a terméketlen kiegyezés helyett egyre vonzóbbá vált a fegyveres ellenállás alternatívája, amelyet szintén évtizedek óta ajánl a palesztinok számára a Hamász.

Az elmúlt évek felmérései azt mutatják, hogy a palesztin lakosság túlnyomó többsége azt szeretné, ha Mahmúd Abbász lemondana. A 88 éves vezető két évtizede irányítja a Palesztin Hatóságot, és kora ellenére nem jelölte ki utódját, nem látszik, kik lehetnek a szervezet reményt hozó, új vezetői.

Mi legyen Gázával a háború után?

Az amerikai kormányzat azt tartaná stabil kormányzati helyzetnek, ha a Palesztin Hatóság újratervezné magát, megreformálná működését, vérfrissítést végezne a vezetőségében, és egy egységes kormányzatot alkotva ellenőrizné a két palesztin entitást, vagyis 

Izrael azonban – mint fentebb írtuk – nem bízik már Abbász elnökben, sem a Fatahban, így az amerikai tervet elutasítja. A „zsidó entitást” eltörölni akaró Hamásszal eddig sem, de október 7-e után már bizonyosan nem fog közel-keleti békéről tárgyalni Izrael, és már a Palesztin Hatósággal (Fatahhal) is nehezen visszarendezhetővé vált a viszonya: a jeruzsálemi kormány terrorizmus szításával vádolja a PA-t, míg a palesztin vezetés apartheid-rendszer működtetésével és népirtással Izraelt.

A Netanjahu-kormányzat olyan biztonsági helyzetet akar teremteni, amelyben a Gázai övezetből a jövőben sohasem lesz képes palesztin szervezet Izrael biztonságát veszélyeztetni, ezért a jelenlegi 

illetve a terület fölötti irányítást a közeljövőben csak egy olyan palesztin vezetésnek adnák át, amely sem Hamász-, sem Fatah-kormányzatokban nem kompromittálta magát.

Mohammed Musztafa frissen kinevezett kormányfő próbál ebbe a neutrális szerepkörbe kerülni, de nem lesz könnyű dolga, ugyanis a Hamász – amelynek vezetési struktúráját a fél éve tartó, 32 ezer emberéletet követelő, közel kétmillió lakost hontalanná tevő és a gázai infrastruktúra felét elpusztító háborúban Izrael még nem tudta megsemmisíteni – nem fogadja el őt legitim kormányfőnek, és egy általános választás után létrehozandó egységkormányt favorizálna.

2024-re tehát valóban előállt az a helyzet, amelyre hivatkozva Izrael  hosszú éveken keresztül ki tudott bújni a palesztinokkal és a közvetítőkkel való közvetlen tárgyalások alól: nincs kivel tárgyalnia, hiszen a palesztin népnek nincs egységes kormányzati képviselője.