Erdoğan köszöni szépen, jól van, a kormánypárt már kevésbé

Nyitókép forrása: Turkish Presidency / Murat Cetin / ANADOLU / Anadolu via AFP

***

A március 31-i törökországi helyhatósági választásokon egyértelművé vált, hogy a kormányzó párt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) legalábbis helyi szinten komoly vereségeket szenvedett. Ankara, a főváros, és Isztambul is ellenzéki kézben maradt, ráadásul országszerte százalékosan is rosszabb eredményt ért el, mint fő ellenlábasa, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP), amely több százalékot is ráverve 37,74-35,49-re hozta a meccset.

és ezzel megnyitotta az utat egy sor találgatás előtt, ami a pártja és a személye jövőjét is illette. Annál is inkább, mert az elnök azt mondta: „ez számomra a végjáték, a törvény által adott mandátum alapján ez az utolsó választásom”. Volt, aki már temetni is kezdte serényen, s a CHP színeiben újrázó isztambuli polgármester, Ekrem İmamoğlu személyében kezdte meglátni Erdoğan utódját; akár Isztambul fontosságából levezetve ezt (hiszen Erdoğan maga is isztambuli főpolgármesterként kezdte). Aki valamivel szerényebben fogalmazott, az csak a politikai terep átformálódásáról beszélt. 

Egy biztos: sokan tettek arra komolyabb téteket, hogy fenekestül felfordult most a török belpolitika, az AKP vagy akár Erdoğan pozíciója is beleremegett az eredményekbe, és a 2028-ban esedékes parlamenti- és elnökválasztásokra ha nem is borítékolt, de közeleg a bukásuk.

Nem issza Erdogan olyan forrón a feketelevest

„Érdemes azért óvatosnak lenni a helyhatósági választások eredményének az extrapolálásával. 2028, a következő parlamenti- és elnökválasztás még nagyon messze van” – fogalmaz lapunk megkeresésére az NKE John Lukacs Intézetének kutatója.

Pénzváltó Nikolett hozzáfűzi: közhely, hogy a helyhatósági választásokon más logikával szavaznak az emberek, mint a kormány vagy az államfő esetében, kevésbé érvényesülnek ideológiai és egyéb identitásképző elemek.

2028-ban már 74 éves lesz, ráadásul a jelenlegi alkotmány szerint nem is indulhatna el harmadik ciklusért. Korábban pedzegették egy új alkotmány elfogadásának lehetőségét, az 1982-es szükséges reformját pedig az elnök maga is emlegette már. A változtatásokban akár benne lehet a két ciklusos maximum eltörlése, esetleg az is, hogy ne kelljen abszolút többség az első fordulóban, és még sok más – sorolja Pénzváltó.

de utólag bárhogy magyarázható – akár úgy is, hogy a jelenlegi alkotmánnyal összhangban értette, de ha változna a helyzet, áll a harmadik ciklus elébe.

Más kérdés, hogy egy alkotmánymódosításhoz nincs meg a parlamenti többség, már az előző, a ’17-es előtt sem volt, akkor is erővel kellett átpasszírozni a törvényhozáson, majd a népszavazáson, ez lehet a legnagyobb kérdőjel.

Közben az, hogy Ekrem İmamoğlu megint győzni tudott, és megőrizte az isztambuli főpolgármesteri széket, azt is jelenti, hogy potenciális kihívóként jelenik meg Erdoğannal szemben; noha vele szemben is volt és lesz egy sor bizonytalanság, hiszen időközben több eljárás is zajlik ellene. „Nyilván, ha őt eltávolítaná a hatalom abból óriási felzúdulás lenne”, ugyanakkor a lehetséges eltávolítása többeket eltántoríthat a támogatásától, részben ezért nem lett az ellenzék közös elnökjelöltje sem tavaly.

mutat rá Pénzváltó: az AKP csaknem ugyanannyi százaléknyi voksot szerzett tavaly, mint most – persze számszerűleg ez mintegy 3 millió szavazattal kevesebb az alacsonyabb részvételi arány miatt, és érdemes hozzátenni, hogy az AKP népszerűsége már egy jó ideje erodálódik, már tavaly is szükségük volt a koalíciós partnerekre az abszolút többséghez a parlamentben. De ez Erdoğan népszerűségét nem feltétlenül érinti – teszi hozzá a szakértő.

A török áfium ellen való orvosság

Amit érezhettek, az a rossz gazdasági helyzet: ezt tartják az AKP-nál is a vereség legfőbb okának, s ha ezen nem tudnak változtatni, Pénzváltó szerint az nem túl biztató esélyeket vetít előre 2028-ra. Erdoğan tett is ennek megfelelően lépéseket, például az unortodox gazdaságpolitika – aminek része volt a mesterségesen lenyomva tartott alapkamat – kapcsán is visszakanyarodott a hagyományoshoz, engedett kamatot emelni; Mehmet Şimşek személyében új, technokrata pénzügyminisztert nevezett ki, és nekiláttak a strukturális reformoknak is.

akár Szíria, akár a törökországi kurdok legyenek rajta a lapon; „az elmúlt években számos példa volt erre, és eddig mindig bejött, legalábbis országos szinten a feszültségek élezése” – fogalmaz a szakértő, aki példaként hozza a 2015-17-es éveket, amikor a terrorellenes harc jegyében sújtottak le a kurdokra és nyomultak be Szíriába, illetve nyilvánították terroristának Fethullah Gülen követőit, s a Nyugattal is ekkor romlottak meg a kapcsolatok, emlékeztet.

Előzés jobbról?

Ami új helyzet még, az mindenképpen az iszlamista radikális Újra Jólét Pártja, előretörése, akik duplázni tudták a tavalyi voksarányukat, immár 6,19 százalékra, de mégis ezzel sikerült megszerezniük országos szinten a harmadik helyet – mondja a szakértő.

Ami azért is izgalmas, mert Erdoğan AKP előtti pártja ennek a pártnak az elődképe, az iszlamista Jólét Pártja volt, mielőtt annak alkotmánybírósági betiltása után létre nem hozták az AKP-t.

kérdés, tudnak-e jobbról veszélyt jelenteni az AKP-ra – fejtegeti a szakértő. Hozzátehetjük, arra is lehet esély, hogy sikerül megszólítani és visszacsábítani az átpártolt radikális voksolókat, ahogy a Bloombergen írják. 

Egyszóval akad itt még tartalék és korántsem csak a Köztársasági Néppárt kezében van a gyeplő. Ráadásul a szavazataik sem feltétlenül számíthatóak át egy az egyben elnök- vagy parlamenti választás során leadott voksokra.

A most sikeresen szereplő ellenzéki pártoknak pedig finanszírozási lehetőséget és nagyobb láthatóságot ad a most elnyert pozíciók sora – kérdés, tudnak-e ebből felépíteni valamit 2028-ra.