Vesztesei leszünk a globalizációnak, ha nem fogunk össze a szomszéd népekkel – Makkai Béla a Mandinernek

2024. március 01. 06:58

Abban az átmeneti pillanatban vagyunk, amikor az egypólusú világ ismét több pólusúvá válik – vallja Makkai Béla, a Károli docense. Interjúnk a térségünk mai konfliktusairól és a történelem tanulságairól!

2024. március 01. 06:58
null
Joó István
Joó István

Két éve tart az orosz-ukrán háború, ennek ürügyén tekintettük át egész térségük súlyos etnikai konfliktusait és lehetséges válsággócait Makkai Béla történésszel. A Károli Gáspár Református Egyetem docense, a történelmi mélységű nemzeti és etnikai konfliktusok szakértője szerint hiányoznak mind a diplomáciában, mind a tudósok körében a nagy békéltetők, érdek nélküli, tekintélyes közvetítők.

Makkai Béla a történelemtudományok kandidátusa, a Károli Gáspár Református Egyetem docense (BTK új- és jelenkori történeti tanszék) Sümegen született. Legutolsó könyve: Magyarok temetője, Ó-Románia – A regáti magyarság a dualizmus kori nemzetpolitikában (2021). Nős, két gyermek édesapja, a Pasaréti Református Gyülekezetnek 35 éve tagja.

Interjú: Joó István

***

Ön sokat foglalkozik népek közötti konfliktusokkal. Legutóbbi könyvében (Magyarok temetője, Ó-Románia – A regáti magyarság a dualizmuskori nemzetpolitikában (2021.) kijelenti: „A régió népei egymásnak feszülve aligha, ellenkezőleg, csakis kötelékben küzdve őrizhetik meg sajátos értékeiket és önazonosságukat”. Lehetséges olyan kölcsönös belátás, amely felülírja a trianoni békeszerződés okozta megosztottságot Közép-Európában?

Született itt valaha nagyhatalmi gőgből és szomszédállami mohóságból egy képtelenül igazságtalan határhúzás, ami szinte tönkretett egy népet, hat másikat pedig részben boldoggá, részben zsákmányféltővé tett. Mindebből az következhetne, hogy amennyi erővel csak bír, mindenki az idők végezetéig törlesszen, kiszorítson, bosszút álljon, megelőző csapásokat mérjen, beolvasszon… Sosem lesz vége. Nekünk magyaroknak a Teremtőtől, aki ezt megengedte, el kell fogadnunk, hogy a nagyhatalmi kontextus következtében ez történt velünk, 

a sérelmeink ellenére tej-testvéri kezet kell nyújtanunk, és a nemzetközi folyamatokat is látva szorgalmaznunk az összefogást. 

A történelmi országunk területéből gyarapodó népeknek viszont józanul meg kellene érteniük: mi nem azért mondjuk, hogy béküljünk, hogy alattomban, államhatalmi értelemben visszatolakodjunk olyan területekre, melyekhez ugyan történeti jogunk volna, de etnikai jogunk egyre kevesebb… A politikai rövidlátás és a régi rossz beidegződések olyan ködöt eresztenek a szomszéd elitek szemére, hogy nem látják tőle a térségünkön kívülről érkező valódi veszélyeket.

Az emberek Magyarországon és Közép-Európában most attól félnek, átterjed hazájukra az ukrajnai háborús konfliktus.

Van létjogosultsága az esélyét latolgatni. Én a 2021-ben – tehát jóval a háború kitörése előtt megjelent – könyvem végén egy általánosabb tendencia veszélyeire utaltam. A globalizáció és a nemzetek szuverenitását nem tűrő birodalmi gondolat együtt úgy emészti fel napról napra a térség országainak, népeinek pórusait, hogy érzékelhető a közös pusztulási folyamat. A tiszta nemzetállamokat építő szomszédaink is csak addig játszadozhatnak a magyar kártyával, amíg ki nem fogyunk a határon túli településeinkből, s hazánk körül is el nem fogy a levegő, mert a környező országok nem mutattak kellő szolidaritást, alamuszi hallgatásukkal támogatták a Brüsszel általi „megrendszabályozásunkat”. Ahogy egy hazai politikus-mecénás, Emanuel Gozsdu írta a XIX-XX. század fordulóján, az a román, aki magyarellenes, saját népe életét rövidíti meg, 

„mert ha ma elvész a magyar, holnap a román fog elveszni”.

„Kemény beszéd ez, ki hallgatja…?”

Keménynek hathat, holott a béke az üzenete, illetve hogy jóval több, ami összeköt, mint ami szétválaszt bennünket. Érdekharmonizációval véget kell vetni a gyűlölet áradásának, ami nem korábban, mint a nacionalizmus felgerjedésével, vagyis csak az utóbbi közös kétszáz évben öntötte el régiónkat. A három tenger, a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger övezte térség népei védtelen vesztesei lesznek az irgalmatlan globalizációs küzdelemnek, ha nem segítik egymást közös célok mentén, s terveket követve. 

A szomszédos Ukrajnában dúló háború, amely egyébként a magyarságot kisebbségi vonalon is súlyosan érinti, mennyiben függ össze birodalmak szorításával?

Nagyban összefügg azzal is. 

Abban az átmeneti pillanatban vagyunk, amikor az egypólusú világ ismét több pólusúvá válik.

Főként Kínára utalok ezzel, amely gazdasági teljesítményében lehagyja az Egyesült Államokat, és a lassú érés több évezredes politikájával békés versengésben megverheti a világ vezető nagyhatalmát. Az USA kitörési pontokat keres, illetve szeretne minél jobb kondícióban, „tehermentesítve” a fő vetélytársára, Kínára koncentrálni.

De hogyan jön képbe Oroszország, amely megtámadta és gyilkolja Ukrajnát?

A rendszerváltozás idején mind az USA, mind a NATO vezetése arról biztosította a reformelnök Gorbacsovot, hogy a békés egymás mellett élés jegyében nem lesz kelet-európai NATO-bővítés. A balti államok s a volt szocialista tábor egésze mégis csakhamar a szövetség tagja lett. 

Ezáltal erősödött az Egyesült Államok és éppen ilyen mértékben gyengült Oroszország. 

Ez a nem remélt sikersorozat arra bátorította az USA-át, hogy lépéseket tegyen a két német állam egyesülésével ugyancsak potenciális kihívóvá váló Németország leválasztására az orosz nyersanyag- és energiabázisról. Ezzel nemcsak a Szovjetunióból orosz birodalommá visszavedlett régi vetélytársát gyengítené, de a napjainkra Japánt megelőzve a világ harmadik ipari hatalmává emelkedő, hatalmas pénzügyi és technológiai bázissal, magas munkakultúrával rendelkező Németországot is. S ezzel útját állhatja egy új, eurázsiai szuperhatalmi centrum megszilárdulásának. A cél érdekében területi, illetve szuverenitási kérdésbe ágyazva egy proxy – helyettessel, más földjén vívott – háborút erőszakolt ki, amelyet a volt szovjet tagköztársaság, Ukrajna vív az Amerika szándéka szerint legyűrendő Oroszországgal, immár két esztendeje. Nagyrészt az Európai Unió finanszírozásával. Egy történetileg és politikailag a legszűkebb orosz befolyási övezetüknek számító térségben, a titkosszolgálati eszközökkel segített fordulat – Euromajdan és narancsos forradalom – 2013-ban elsöpörte az oroszbarát elnököt, Janukovicsot. Amerika-barát kormányok jöttek, amire logikus nagyhatalmi válaszként Oroszország bekebelezte a számára stratégiailag kiemelten fontos Krím-félszigetet.

Ebben azért már benne volt az orosz medve brutalitása, nem? Hogy értékeli a Krím 2014-es elragadását?

Befolyási övezetének folyamatos szűkítése után egy „házon belüli” régió ellenséges katonai tömbbe illesztésének fenyegetését egyetlen szuperhatalom sem hagyta volna válasz nélkül. Mindenesetre Merkel akkori német kancellár fölmérte a háború kiszélesedésével fenyegető helyzetben, hogy csak tárgyalásos úton, engedmények árán lehet Oroszországot megfékezni stratégiai érdekei érvényesítésében. Ezzel szemben a fiatal nemzetekre jellemző türelmetlen ukrán nacionalizmus, illetve a Majdan után kézben tartott kormányok az oroszellenes nyugati politika eszközévé váltak. Főleg Zelenszkij elnök nevéhez fűződik, hogy Ukrajna keleti régióját, nyelvhasználati jogok drasztikus megkurtításával, gyorsított ütemben akarták ukránosítani. Részben ennek a törekvésnek lett a vétlen áldozata a kárpátaljai magyar kisebbség is. Tény persze, hogy a Donyec-medencei szén-, illetve a Krivoj Rog-i vasérctelepekről, azaz együttesen egy Ruhr-vidék nagyságú iparvidékről is szó van itt. 

Az orosz hadiipari érdekeknek tehát fontos szerepe volt a bekebelezési folyamatban, 

amihez „megfelelő” hivatkozási alapot nyújtottak a krími és kelet-ukrajnai több milliós orosz ajkú népesség sérelmére elkövetett jogsértések.

Makkai Béla (fotó: Magyarságkutató Intézet - archív)

Ha az Egyesült Államok és a NATO nem szakít korábbi megbékítő politikájával, s nem ringatja egy valószerűtlenül gyors uniós csatlakozás reményébe Ukrajnát, biztosan elmarad a 2022 februári orosz invázió?

Oroszországnak a SALT-tárgyalásokkal kezdődő és a Helsinki békefolyamattal megerősített békés egymás mellett élési politika felrúgását jelentette a Gorbacsov elnöknek tett hatalmi garanciák visszavonása a NATO-bővítés kérdésében. Ez a fordulat számára nem kevesebbet jelentett, mint hogy az oroszhoz vérségileg, nyelvileg legközelebbi szláv népességű országot – közvetlen érdekszférájában – egy potenciálisan ellenséges katonai szervezet, az Észak-Atlanti Szövetség uralja. S amikor ez bekövetkezni látszott, a hagyományos orosz birodalmi politika mechanizmusai léptek működésbe, vagyis a diplomáciát a fegyverek váltották fel. A hatalmi egyensúly felborulásán túl Oroszország súlyos presztízsvesztést szenvedett volna el, miközben modern rakétarendszerek telepítéséről születtek megállapodások Lengyelországgal, majd Romániával is. Ráadásul már évek óta folyt Angliában és az USÁ-ban az ukrán katonák kiképzése nyugati haditechnikák működtetésére. 

Ilyen esetben a nagyhatalmi logika nem ismer tréfát. 

Putyin orosz elnök, illetve az „oroszdrukkerek” szerint lényegében nincs is olyan, hogy ukrán nemzet. 

Ez az állítás hamis. Az igaz viszont, hogy nem olyan „koros”, mint ahogy az ukránok bocsánatos elfogultsággal számítják. A Kijevi Rusz, mint a neve is mutatja, egy orosz mag-állam volt, s a tatár, litván-lengyel hódításoknak etnikai, nyelvi és mentális szempontból is szerep jutott az ukránság önálló nemzetté formálódásában. Ennek a folyamatnak a betetőzése volt a XIX. század derekán alkotó, s az ugyancsak ukrán, de oroszul író Gogollal szemben már ukrán nyelven író nagy költőjük, Tarasz Sevcsenkó és köre munkássága, amely a birodalmi oroszokkal szemben fogalmazta meg az ukránság sajátos entitását. Az üldöztetések ellenére ezt igyekeztek képviselni az őt követő nemzetébresztő értelmiségiek. Az ukrán nemzettudat kései kiteljesedése miatt Ukrajnát ma is egyfajta heves nacionalizmus s a kisebbségi jogigényekkel szembeni türelmetlenség jellemzi, amit bizonyára a szomszédos testvérnemzet birodalmi ambícióiból rájuk háramló fenyegetettség is táplál. Ezt a kiforratlan mentalitást láthatjuk a 2022 februárjában kitört háború folyamán is. Az önvédelem ösztöne, a szuverenitása kétségbevonásából fakadó jogos felháborodás, illetve a pálya széléről érkező feltüzelés olyan erőfeszítésekre sarkallják, amelyek már-már az önsorsrontás határát súrolják. 

Hősies küzdelmének nagyhatalmi összefüggéseit ismerve ez a háború könnyen nemzeti tragédiába fordulhat Ukrajna számára.

Még ha kezdetben reményt keltő körülmény volt is az atlanti világ diplomáciai, anyagi és katonai támogatása, hogy jó időre megszabaduljanak az oroszok bábáskodásától. De ahogy mind több külső muníciót kapott a harcias, lobogó lelkesedés, keletkezett egy önáltató, hamis tétel, miszerint a „demokrácia bajnokai” vívják heroikus önvédelmi harcukat a despotizmussal szemben, méghozzá egész Európa védelmében. Hamar társult ehhez az a szalonokban kevéssé megszokott követelőző hang, amit az ukrán diplomáciától, katonai és politikai vezetéstől egyaránt tapasztalunk, a támogatások fokozására. A nyugati világ elszántsága és áldozatkészsége pedig lankadóban. Az Európai Unióban egyre hangosabban gazdasági versenytársként emlegetik a gabonadömpinggel és génkezelt, gyenge minőségű élelmiszerekkel a nyugati termelőket ellehetetlenítő Ukrajnát, miközben az ukránok számára lassan értelmetlen vágóhíddá válik ez a háború. Kényszersorozott hadkötelesek, csonka családdá lett hozzátartozók milliói a kivándorlásban keresnek menedéket, miközben százezrek halnak meg a fronton, s romhalmazzá válik a haza, amelynek sorsa csak megrendülést vált ki minden jóérzésű szemlélőben.

A nemrég még televíziós showműsorokban komikusként pucéran gitározó Zelenszkij elnök is a nemzet kamaszságát fejezné ki?

Persze hogy nem, ő a nagyhatalmi befolyás jelképe, a proxy háború terméke, hiszen ő az, aki a korábbi elnököknél hűségesebben szolgál külső érdekeket. Az oroszok mérhetetlen erkölcsi felelőssége vitathatatlan: nem gázolhatunk le más országokat, megsértett birodalmi érdekek szerint. Az egyszerű ukránok tűrnek, két nagyhatalom repülői és bombái röpködnek a fejük fölött, és ők fizetik a számlát. Nem kis részt azért, ami az amerikai védelmi miniszter és mainstream amerikai lapok elszólásaiból is jól összerakható: a háborúzó Ukrajna támogatása fegyverekkel és segélyezéssel számukra egy nagyon megtérülő projekt. De elég, ha csak arra gondolunk: a tengeren túlról sugallt szankcionális politika folyományaként Nyugat-Európa több országa a kieső orosz vezetékes gáz helyett cseppfolyós gázt vesz az Egyesült Államoktól, négyszeres áron. Utóbbi értékesíti fegyverfeleslegét, élesben kipróbálhatja új hadiipari fejlesztéseit és így tovább. Ezért sem állítja le még a háborút, holott 

egy önmérséklettel végig vitt diplomáciai egyeztetés meghozhatná a sokak által óhajtott fegyvercsendet!

Hogyan lesz akkor béke, ha az Egyesült Államok rövid távon nem akarja?

Először is: vesztes nélkül ezt a konfliktust nem lehet lezárni. Nem jól hangzik, de nem a hatalmasok szokása engedni. Amennyiben a leggyengébb szereplő, Ukrajna nem hoz területi áldozatot, akkor feltehetőleg nem lesz béke. De még inkább Ukrajna semlegességének a garantálása az, ami nélkül Putyin nem hagyhat fel a háborúval. A sok milliós orosz kisebbség kulturális jogainak visszaadása már csak szépségpötty lenne a megkésett béke fakó ábrázatán. Az orosz minimális nagyhatalmi érdekszféra helyreállítása – úgy tűnik – a béke előfeltétele. Eközben az Európai Unió viseli a háború terhének mind nagyobb részét, részben felélve saját erő tartalékait. A győzelem reménye nélkül tragikusan vérző Ukrajnán és a legalább a szláv világ feletti befolyását megőrizni próbáló oroszokon kívül 

Európának volna kardinális érdeke a béke. 

Mégis, utóbbi a minden józan belátást nélkülöző ideológiai eufóriában mintha az önfelszámolás enervált tánclépéseit lejtené.

S ha végképp elfogyna Ukrajna katonai ereje?

Ebbe már bele sem merek gondolni, de azt sajnos látni, hogy egyes szomszédjai nyakló nélkül fegyverkeznek a térségben, ami lehet történelmi tapasztalatból fakadó oroszfóbia és lehet  szélsőséges „nemzetépítési” távlat.  Mindenesetre Ukrajnának ily módon azzal a veszéllyel is szembesülnie kell, hogy némely szomszédai, ha úgy fordul a helyzet, romantikus becsvágytól vezetve közreműködnének területének „racionalizálásában”.

Mennyire áll meg, hogy közben a Balkán is újra lőporos hordó?

A térség az első világháborúig keleti felében orosz érdekszféra volt, nyugati felében osztrák-magyar. Sorsát az Oszmán Birodalom hanyatlásával önállósuló kis nemzetek területi aspirációi alakították. Az első és második világháborút követő nagyhatalmi határhúzások nem vették figyelembe a történelmi örökséget, a vallási, etnikai és kulturális sajátosságokat. Jugoszlávia vérgőzös széthullása ismét drámai helyzetet idézett elő. A ’90-es évek során zajló háború végjátékában az addig a béke szigetének tekinthető Boszniába Szaud-Arábiából és Iránból elszánt mudzshedin harcosok érkeztek a muzulmán testvériség jegyében. A világtól elzárt telepeik egy új világ körvonalait mintázzák a régió térképén. Ezen a térképen két tengely látható: egy Oroszországtól Szerbián át Görögországig nyúló ortodox erővonal, amelynek oldalága még talán Bulgária. 

Jól látható az előbbit keresztező, markáns muzulmán tengely is, 

amelyet a bosnyákok, koszovói és észak-macedóniai albánok, bulgáriai pomákok alkotják – a katonai középhatalom Törökország és a dúsgazdag Szaud-Arábia pártfogásával. Az iszlám tintafolt-szerű terjedése meglehet, hogy a három világvallással szétszabdalt ENSZ-protektorátus Boszniában, vagy a felerészben már albán Észak-Macedóniában teremt szakítópróbát a pártfogó nagyhatalmaknak. Avagy próbára teszi az atlanti világ béke-tűrését egy 7 milliós Nagy-Albánia megszületésével.

Tehát életveszélyes konfliktusok és lehetséges tűzfészkek mindenütt… De hol vannak a békéltetők?

A pápán, illetve a dalai lámán kívül nem látok ilyet, és hát ez rettenetesen kevés. Az ENSZ-főtitkár tölthetne még be ilyen fontos szerepet, de Kurt Waldheim óta nemzetközi tekintélynek örvendő és a közvetítést elsőrendű feladatának tartó vezetőt nem tudnék mondani. Ebben benne van az álcivil szervezetektől megszállt ENSZ válsága is, amely finanszírozási okból ma már nemzetközi mamutcégek és amerikai tőkés érdekkörök foglyaként működik. Ami a Bibó István-i gondolkodókat, történészeket illeti: nagy hiánycikk az a fajta tudós, akik pozitívan akarná formálni az ember gonosz természete miatt mindig is ellenségeskedésre hajlamos népek önszemléletét és jövőképét. Ehelyett elefántcsonttornyukba zárkózva, hűvös távolságtartással szemlélik a saját dilemmáinkat. S minthogy történelem az élet tanítómestere, nagy baj, ha a történész nem tud olyan tanulságokra jutni  belőle, hogy az közjót szolgálja. Beleértve, hogy oktatási anyagként, vagy a politika példatáraként is használható tudássá váljon, reális tényekkel szembesítsen, de alapul szolgáljon megoldási lehetőségek kimunkálásához is. De ha már itt tartunk: a kereszténydemokrata Surján Lászlónak van egy mozgalma, a Charta XXI. megbékélési mozgalom. Az ő tudományos fórumaikon, konferenciáin, kiadott könyveikben látom viszont azt a fajta szellemiséget, amit magam is kívánatosnak és követendőnek tartok. Néhai kedves református hitszónokom, Cseri Kálmán jut eszembe minderről. Ő fogalmazta meg egyik igehirdetésében: „Az igazság: tények, plusz szeretet”. Ha így keresnénk a történeti igazságot, ha ezzel a szeretettel műveljük és tanítjuk hazánk dicstelenített dicső történelmét, akkor felhagyunk defetista önsorsrontó hajlamainkkal. És tisztelettel és megértéssel fordulunk a szomszéd népek felé is, kölcsönös megismeréssel, szeretetteljes közeledéssel bontogatva az előítéletek és ellentétek falát. 

Nemzetközi béke is csak a másik fél érdekeinek megértésén s az érdekellentétek méltányos feloldásán alapulhat.

Értékharmonizálást követően lehet az érdekegyeztetés nagy munkáját sikerre vinni. Erre megkaptuk a szabadságot Istentől, de a történelem azt mutatja: sajnos sem erkölcsileg, sem érzésvilágban nem tartunk még ott, hogy gyakorlati politikákban ezt a többség javára el is végezzük, méghozzá a tények szigorú talapzatán, a szeretet gyengéd, de sokra hivatott erejével.

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. március 02. 20:00
Hamis kiindulási alapból helyes logikával is csak helytelen eredményre lehet jutni.
templar62
2024. március 01. 09:36
Sancta Corona A Szent Korona országai egymásra vannak utalva . A Deepstate kavarja .
Savoiard
2024. március 01. 08:44
A fenti gondolatok pragmatikus megvalósulásának politikai es gazdasági projektje már elkezdődött, ez a lengyelek által generált Trimorje vagy 3 Seas Innitiative. Bár sok része kiforratlan, nem csak papíron létezik, gazdasági es kulturális vonalon már kész elemei működnek, a tervek impozánsak. Magyar szempontból csak arra kellene figyelni, hogy ne szoruljunk hatra benne, ehhez pedig az kellene, hogy a szellemi tőkéje ennek a projektnek a V4 erőtérben maradjon. Mert ezek a diplomáciailag es történelmi tapasztalattal leginkább bíró nemzetek (a szlovákot a magyar történelem tarsutasakent tekintve). Ehhez igazi tapasztalt politikus kell az ország élére, nem áruló libsi bábu. Ez a része eddig oké.. Polgárként nincs más dolgunk mint megőrizni tudatunk es tenni a saját kultúránk es gazdaságunk eletkepessegeert, es ebből erőt merítve osszefuzni a szálakat amiről az interjúalany beszél. A többi a gazdaság es politika érdekei mentén gordulhet előre aztán.
konfucius
2024. március 01. 08:34
"Csak bőtermő bamba diófája ne legyél senkinek!"- mondotta Veress Péter Ha nem lehettél szálfa című versében. Megértem, amit a professzor úr magyaráz, de a naivitást,el kéne kerülni, mert a nagy összefogásoknak általában a környező népek megerősödése, szaporodása az eredménye, kifejezetten a magyarság kárára. Lásd Trianon okai, az egész XIX. század erről szólt. A magyar vezető réteg békés együttműködést nyújtott a környező népeknek, akik elszaporodva elcsatolták az országunk 66%-át. Így jár az, aki naivan megy bele a "testvérnépekkel" való együttműködésbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!