Ritkaság: épp a CNN méltat egy kínai autógyártót, és ez Magyarországot is érinti

Persze nem azért, hogy a hazánkban is működő BYD-t reklámozza, hanem hogy az Elon Musk-féle Teslán üssön egyet.

A német hatóságok közölték: a tűz miatt az egész környéken megszűnt az áramszolgáltatás.
Nyitókép: GettyImages/Sebastian Gollnow
***
Zavargások törtek ki a Tesla Berlin melletti gyáránál, miután kedd hajnal öt óra körül egy nagy robbanás rézta meg a üzemhez közeli egyik transzformátorállomást. A steinfurti létesítmény lángba is borult – írja a Világgazdaság.
A CNBC információi szerint az üzem kedden a termelést is kénytelen volt leállítani, miután az elektromos alállomás valószínűsíthetően idegenkezűség miatt gyulladt ki.
A rendőrség szerint a tűz magára az autógyárra nem terjedt át.
A tüzet feltehetően egy környezetvédelmi aktivista okozhatta, a Tesla gruenheidi üzemének bővítési terve ugyanis korábban is heves ellenállásba ütközött.
A Tesla évi egymillió autóra tervezi megemelni az üzem kapacitását, illetve szeretnék elérni az évi 100 gigawattóra akkumulátortermelést, amivel európai uralkodóvá válnának – tette hozzá az MTI.
(MTI/Mandiner)