Olaj a tűzre: a német parlament nagyhatótávolságú fegyvereket küldene Ukrajnának

2024. február 22. 19:38

Arról viszont nem mertek dönteni a képviselők, hogy a Taurus-rakéta milyen fegyvernek minősül.

2024. február 22. 19:38

A német szövetségi parlament (Bundestag) támogatta csütörtökön azt a kormányindítványt, hogy Németország további katonai támogatást nyújtson Ukrajnának, beleértve nagyhatótávolságú fegyverrendszerek és lőszerek küldését,

nem szerepel viszont az előterjesztésben az 500 kilométeres hatótávolságú Taurus-rakéták szállítása.

A határozattervezet mellett 382 képviselő szavazott, 284 nem támogatta, ketten pedig tartózkodtak. Az elfogadott dokumentum leszögezi, hogy a kormánykoalíció parlamenti frakciói támogatják Ukrajna további nagyhatótávolságú fegyverrendszerekkel és lőszerekkel való ellátását.

Boris Pistorius védelmi miniszter az előterjesztés parlamenti vitájában kijelentette, hogy

Ukrajna továbbra is számíthat a német támogatásra.

Ezt bizonyítja szerinte a nemrég megkötött kétoldalú biztonsági együttműködési megállapodás is. Pistorius ugyanakkor nem válaszolt Jürgen Hardtnak, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) képviselőjének arra a kérdésére, hogy Taurus típusú rakétákat kész-e Németország szállítani Ukrajnának.

Az elfogadott javaslat e kérdésben homályos, a képviselők egy része szerint a nagyhatótávolságú fegyverekbe a Taurus rakéták is beleértendők, mások ezzel ellentétes álláspontra helyezkedtek.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Getty Images /  Anton Petrus

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kybon
2024. február 22. 23:08
Nagy hatótávolságú katonai sisak! Ugye Herr Májashurka...?
Csigorin
2024. február 22. 23:06
ezzel megpecsetelik a kijevi rezsim sorsat. ha nagyhatotavu raketakat adnak nekik, akkor egesz a Karpatokig kell tolni a biztonsagi vonalat az oroszoknak
darling
2024. február 22. 21:21
Nem is csoda, ha olyan tudós társaság, mint a mai német kormánytagok nagy része, nem mer dönteni ebben a kérdésben.
Kristály
2024. február 22. 21:16
Ha Putyin ide bas.... egy atombombát még csodálkozni sem lesz időnk a németek ki provokálják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!