Kelet-Európa lehet az a hely, ahol a nyugati civilizáció megtalálja önmagát

„Mi hozta a régióba?

Ennek oka az volt, hogy gyanítom: Kelet-Európának, és ebbe a balti államok is beletartoznak, kulcsszerepe van az erkölcsi marxizmus és a tomboló kultúrharc tendenciájának megfordításában. Önöknek hét évtized jutott a marxizmusból, és nem felejtették el. Mi Nyugaton túl ostobák vagyunk ahhoz, hogy fogalmunk legyen arról, hogy ez mit jelent. Sajnos azok az eszmék, amelyek gyakorlatilag elpusztították az Önök régióját, még mindig vonzóak az emberek számára itt Nyugaton, nem annyira vonzóak a kelet-európai embereknek még az itteni baloldaliak számára sem. Röviden: Kelet-Európa és a balti államok sikerrel álltak ellen azoknak az eszméknek, amelyek Nyugaton nagyobb hatást gyakoroltak.

Ön volt az elsők egyike, aki bevezette a kulturális marxizmus kifejezést és nagyobb teret adott a fogalomnak. A kifejezés azonban még mindig nincs széles körben elfogadva, sőt, sokan vitatják, hogy létezik kulturális marxizmus. Szóval, mi is az?

A marxista világnézet abban a sérelemben gyökerezik, hogy vannak gazdasági elnyomók – ezek lennének a kapitalisták – és elnyomottak – ezek lennének a proletariátus, a munkásosztály –, akiket az értelmiségiek hipotetikusan támogatnak (amit egyébként soha nem tesznek meg). A marxizmusba tehát egy dichotómia van beépítve, ami alapvetően az elnyomó kontra elnyomottak narratíva egy változata. Az 1970-es években történt, amikor etikailag nem lett helyénvaló marxistának lenni, a marxizmus Nyugaton meta-marxizmussá, vagy kulturális marxizmussá mutálódott, ahol az elnyomó kontra elnyomottak narratívát kiterjesztették minden lehetséges kategóriára.

Tehát ez a narratíva kiterjedt a szexualitásra, az etnikumra, a nemekre. Az emberek különböző részekre oszlanak, majd tovább osztódnak elnyomókra és elnyomottakra, míg az az erkölcs végül nem lesz más, mint a feltételezett elnyomottak támogatása a feltételezett elnyomóval szemben. A posztmodernisták többsége, akik ezen eszméket kialakították, marxisták voltak, és marxistának mondták magukat. Az elképzelés pedig, hogy mindez nem valós, olyan, mintha tagadnánk a nyilvánvalót.”

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád