Irak fenyeget: súlyos következményei lesznek az amerikai csapásoknak

2024. február 03. 11:46

Mondani sem kell, Irán nem örül a szombait amerikai bombázásoknak.

2024. február 03. 11:46
null

Mint arról a szombati nap folyamán beszámoltunk, iraki és szíriai fegyveres csoportokat bombázott az USA az amerikai katonák halálára reagálva. Elkezdtek megjelenni a bombázásokra érkező reakciók, Szíria kormányzata szerint például „az USA újfent bizonyította, hogy katonai ereje fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra”

A Szíriában tartózkodó amerikaiakat katonai megszállóknak tekinti a kormányzat.

Irak közleménye szerint tizenhat civil vesztette életét a bombázások során, további huszonöt ember pedig megsérült. Azt is írták: ennek súlyos következményei lesznek, hiszen mind Irakot, mind a teljes régiót anarchiába fogja taszítani az amerikaiak akciója. 

Ezzel egybecsengő közleményt adott ki Nasser Kanaani iráni külügyminiszter, aki szerint ezek a csapások Irak és Szíria szuverenitását és területi egységét sértik. A bombázásokat stratégia hibának vélik, mivel instabilitást fognak eredményezni a régióban.

(BBC)

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitóképünk illusztráció. Forrás: Ahmad Al-Rubaye / AFP

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
august
2024. február 04. 12:08
Egyébként már a nyugati agymosómédia újságcímei is érdekesek, bombázzák az országukat, ölik az embereiket, de még ő fenyeget, hogy mindennek következményei lesznek. Komolyan hihetetlen az ilyen szintű kábítás.
rockercicc
2024. február 03. 17:31
Nem ártana odabaszni ezeknek a mocskos kecskebaszóknak. Ha eltűnne az összes a Föld színéről, az örömünnep lenne!
Korrupt Kornél
2024. február 03. 17:25
Mit keresnek arrafelé a jenkik? És csodálkoznak, hogy lövik őket? Menjenek haza a pichába!
nitsahon
2024. február 03. 16:06
Ezmég CSAK a KEZDET, lesz még TÖBB IS ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!