Mit él át, mit érez, mit gondol a háborúról az ukrán és az orosz átlagpolgár? – Stier Gábort és Bendarzsevszkij Antont kérdeztük

Ukrán és orosz oldalon egyaránt dübörög a propaganda, miszerint a másik fél mindjárt kifekszik, csak egy kis kitartásra van szükség. A kép természetesen jóval árnyaltabb, mint arra az adatok, illetve Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, valamint Stier Gábor elemző, publicista, a Moszkvatér főszerkesztője is rámutat.

„Szögezzük le: az oroszok többsége nem szereti a háborút, de ezt az úgynevezett katonai műveletet még a független felmérések szerint is 50 százalék fölötti arányban támogatják, és 80 százalék körül vannak azok, akik győzelmet várnak” – fogalmaz Stier Gábor. Ennek elfogadható szintje az orosz alkotmány szerint odacsatolt területek bekebelezése lenne, minimálisan a két szakadár népköztársaságé és a Krímé, plusz némi pufferzóna.

S hogy milyen a közhangulat? Az oroszok az első évben szinte csak a tévében látták, hogy háború van – érzékelteti a helyzetet Stier. A pacifisták a háború elején, a behívótól félők pedig a mozgósítás idején disszidáltak, de a demográfiai válság korántsem olyan mély, vagyis nem rosszabb, mint volt. Sokan maradtak, az emberanyagot a frontra a szegényebb peremvidékről toborozzák-sorozzák, ahol ez még jó kereseti lehetőségnek is tűnhet; a városokat és a középosztályt egyelőre kíméli a hatalom.

A nyugati szankciók azon célja, hogy a társadalom vagy az elit egy részét szembefordítsák a hatalommal, eddig nem sikerült. A középosztály átszokott a nyugati nyaralóhelyekről például Török­országba – említi a Moszkvatér főszerkesztője –, egyes áruk eltűntek a boltokból, de élelem van, az ország önellátó. Az infláció most már csak 7,5 százalékos, és bár valóban a duplájára nőtt a tojás ára, ezek apró kellemetlenségek. „Az orosz autóipar megsínylette a csip- és alkatrészhiányt, de jöttek a kínai gépkocsik, így ez is megoldódott.” Vlagyimir Putyin elnök figyel a relatív jólétre a béremelésekkel és a szociális háló fenntartásával. A gazdaságot fűtő védelmi iparnak tulajdonítha­tóan 3,5 százalékos volt a növekedés, így a szakértő szerint a következő két-három évben még könnyen finanszírozza az ország a háborút. A szankciók pedig megkerülhetők – a balti államokon keresztül is ömlik be az európai uniós áru Oroszországba, ami papíron Grúziába vagy Kazahsztánba megy, még csak nem is illegálisan. És fordítva: India orosz olajimportja, igaz, diszkontáron, a harminc-negyvenszeresére nőtt, „átcsomagolják”, és mehet bárhová, immár nem oroszként. „Persze hosszú távon ez fájni fog az orosz gazdaságnak, akárcsak a Kínának, Indiának való esetleges túlzott kiszolgáltatottság is, de most még nem. Ami az életszínvonalat illeti, az orosz, de az ukrán átlagember tűrőképessége is más, mint az EU-tagállamokban élőké” – mutat rá az elemző.

Idén jön az orosz elnökválasztás – fricska, hogy az autoriternek tekintett Oroszországban megtartják, a demokratikusnak mondott Ukrajnában nem –, de itt nem téma a háború. Biztosra mentek azzal szemben, aki veszélyeztette volna Putyin hagyományos 80 százalékát – teszi hozzá Stier Gábor.

„Az biztos, hogy az ukrán társadalom nem a legjobb időszakát éli” – fogalmaz Bendarzsevszkij Anton. Noha Ukrajna gazdasága – ha nem is minden szektorban – újraindult, s az átlagemberek jobban hozzászoktak a problémákhoz, mint az első időkben, a lelkesedés elszállt, amely különösen a 2022. nyári sikeres ellen­támadás után még megvolt. Elvégre akkor megállították az oroszokat, sőt a területek negyven százalékát vissza is foglalták tőlük, a 2023. nyári ellentámadás viszont kudarcba fulladt. Így maradt a lebegő állapot és a várakozás, hogy véget érjen a háború – teszi hozzá a szakértő. Ott nem tart az ukrán társadalom, hogy területi engedményeket tegyen az oroszoknak: 2014 tanulsága, hogy az csak újabb és több háborút hoz.

Nyilván a legtöbb nyomorúságot az szenvedi el, aki a frontvonal közelében él. Belső-Ukrajna nyugodtabb – mutat rá Bendarzsevszkij. Egyrészt a nyugati légvédelmi eszközök hatékonyabbak, másrészt mindenhol, társasházakban, iskolákban és plázákban is vannak generátorok, így az orosz rakétatámadások már nem tudják egy csapásra elsötétíteni vagy megfagyasztani az országot, a rohamok emiatt el is maradoztak. Hónapok óta csökken a munkanélküliség, ami a szolgáltatószektor összeomlása miatt ideiglenesen a magasba szökött. A gyerekek a légiriadókat leszámítva nem a metróállomáson, hanem az iskolában tanulnak. Kijev már élő város képét mutatja, s nem a 2022-es állapotot a barikádokkal, a szétlőtt lakásokkal és a bezárt boltokkal.

Mindennek ellenére a harctéri kudarcok miatt erős az apátia, és ott van még a demográfiai katasztrófa is – hangsúlyozza a szakértő. Az elmenekült lakók évről évre kevesebb százaléka tervez hazatérni a háború után, és a születésszám is apad. Az egykor 53 milliós ország lakosságának alig több mint a fele élhet most tényleg Ukrajnában.

Bendarzsevszkij Anton leszögezi: alternatíva nem látszik, a lakosság elutasít minden orosz ultimátumot. Azonban nem könnyű már toborozni, a lelkes önkéntesek az első hónapok után elfogytak. Bár a férfilakosság 1 százaléka esett el, vagyis nagyságrendekkel kevesebben, mint a második világháborúban, a halottak és sebesültek 300 ezres száma jelentős. Az emberek természetszerűleg nem akarnak meghalni a fronton: bujkálnak, kiskapukat használnak. Az elektronikus ügyfélkapuszerű rendszeren átadott meghívók most az ő lehetőségeiket is szűkítik majd.

Nyitókép: AFP / Sergei Chuzavkov