Egyre borúsabbak a kilátások: háborúra figyelmezteti a lakosságot Svédország védelmi minisztere
Felgyorsítaná a fegyverkezést a svéd hadvezetés.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Sürgősen fel kell készülni az erősödő orosz katonai veszélyre Troels Lund Poulsen szerint.

Dánia védelmi minisztere, Troels Lund Poulsen figyelmeztetett: Oroszország a közeljövőben, azaz a következő három-öt év során komoly kihívást jelenthet a NATO-tagállamok számára. A Jyllands-Posten napilapnak adott interjúban – amelyet a Financial Times szemlézett – Poulsen arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO megváltoztatta az Oroszországtól érkező fenyegetések értékelését.
Szerinte rövid időn, 3-5 éven belül Moszkva próbára teheti a szövetség kollektív védelmi elkötelezettségét az 5. cikkely alapján, ami jelentős feszültségnövekedést jelez az Oroszország és a nyugati szövetség között.
Poulsen hangsúlyozta az orosz katonai gyártási képességek jelentős bővülését, jelezve, hogy Moszkva nem csak szándékot mutat támadások indítására, hanem hamarosan rendelkezik majd ehhez szükséges eszközökkel is. A dán politikus nyilatkozatával egybecseng svéd kollégájának álláspontja, aki szinte napra pontosan egy hónappal ezelőtt háborúra figyelmeztette a lakosságot.

Ezt is ajánljuk a témában
Felgyorsítaná a fegyverkezést a svéd hadvezetés.

Nyitókép: Kremlin Press Office / Handout / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP